Tizenharmadik - A munka

Nashville, Tennesse

Miért nem lepődöm meg rajta, hogy reggel azt játsszuk; nem történt semmi? Igazság szerint abban se vagyok biztos, hogy többiek tisztában vannak-e azzal, hogy kibékültünk. Mert kibékültünk, ügye? Az emberek ritkán csókolóznak, ha rosszban vannak vagy nem? Oké én már nem tudok semmit se.  

Olyan erővel teszem vagy is inkább vágom le a kávés bögrém az asztalra, hogy többen is felém fordulnak. Az út mentén húzódó kis étterem ínycsiklandozó reggelivel szolgált, de én egy falatot se tudok enni. 

- Minden oké? – néz rám Niall felvont szemöldökkel. 

- Miért ne lenne? – kérdezek vissza enyhe éllel a hangomban. – Ki megyek levegőzni – közlöm csak úgy mellékesen és már állok is fel. Általában az emberek a levegőzés alatt friss oxigént szívnak, de én a cigi káros füstjét juttatom inkább a tüdőmbe.  

- Ki vele mi a baj? – áll meg mellettem Liam. Érdeklődve pillant rám miközben ő is rágyújt egy szálra. 

- Neked se tűnt fel, hogy kibékültünk, ügye? – dőlök a falnak.

- Sikerült végre beszélnetek? – lepődik, meg mire én felnevetek kicsit sem vidáman. 

- És teljesen jogos, hogy így meglepődsz – rázom a fejem sóhajtva. – Mert nem látszik, ügye? – kérdezem, de időt se hagyok a válaszra. – Tegnap megcsókolt. Oké, ő csak szájon puszilt és én csókoltam meg, de ő meg vissza szóval nincs sok különbség. És ma meg? – tárom, szét a kezem majd mélyen a nikotinos rúdba szívok. – Semmi. Mint ha mi se történt. 

- Megcsókoltad? 

- Most komolyan Liam! – kiáltok a fiúra pont mikor a tőlünk két méterre elhelyezett ajtó kinyílik.  – A lényegre tapintottál – megyek, el mellette morogva a csikket a kukába dobom mielőtt felszállnék a buszra. 

Dühösen vágódom le az egyik fotelbe. Az ölembe veszem, a laptopom csatlakoztatom hozzá a fülesem és max hangon kezdek el zenét hallgatni. A gép teteje fölött elnézve látom, ahogy Zayn engem figyel. Egy ideig tartom a szemkontaktust majd megszakítva az e-mailjeimre koncentrálok. A szemeteket a kukába dobom és épp kattintanék, a következő kis négyzetbe mikor megakad a tekintetem a feladón. Az ujjaimmal a billentyűzetem dobolok várva, hogy betöltsön az üzenet. 

„Kedves Miss Holse

Öröm volt látni a munkáját. A honlap, amit elküldött nekünk pontosan azt tükrözte, amit én elképzeltem magamnak. A színek magával ragadtak minden egyszerre volt figyelemfelkeltő még is a lényegre tudtam koncentrálni a sok jó mellett. 

Így hát nagy megtiszteltetés, hogy saját kezűleg gépelhetem be, hogy; öné az állás! Megnyert a munkájával. Gratulálok. Kérem, amint tud, hívjon a megadott telefonszámon, hogy mielőbb megbeszélgessünk egy találkozót a szerződés aláírásának időpontjához. 

Tisztelettel: Mr. Adam Wals”

Azonnal vigyor kúszik az arcomra és legszívesebben felsikítanék, de nem teszem. Hihetetlen, hogy megkaptam. Mégis csak megérte órákat szenvedni a szerkesztéssel. Egy tétel kipipálva a „kilábalok a szánalomból” listámról. Oké talán furcsán hangzik, de tegnap este az incidens után készítettem egy listát, amire felírtam minden hirtelen jött dolgot, ami majd segít abban, hogy ne érezzem magam szánalmasnak. 

Végül is van, már állásom akkor vagyok valaki, nem? Oké mondjuk inkább fél állásnak, de akkor is. Én büszke vagyok magamra. 

- Minek örülsz? – ül le mellém kíváncsian Sophia. 

- Szereztem munkát – vigyorgok rá. 

- Akkor ez azt jelenti, hogy nem leszel velünk többet a Turnén? – döbben le, na, erre persze a többiek is felkapják a fejüket. 

- Nem. Ez azt jelenti, hogy lesz állásom – bólintok. 

- Nem értem – szól közbe Harry és olyan érdekesnek tartja a témát, hogy még a konzolt is félre rakja, miután leállítja a játékot. 

- Talán az elején Londonban kell majd lennem, de amúgy ez olyan meló, amit a világ másik feléről is tudok csinálni. Elküldik mailen az instrukciókat én meg elkészítem a honlapot. 

- Szóval honlap készítő leszel? – teszi fel az aranyat érő kérdést Niall. 

- Ja. 

Zayn pillantása lyukat éget belém. Viszonozom. Mintha azt kérdezné „most komolyan”? Én meg válaszolok „halál komolyan”. Dühösen vágja le az eddig kezében tartott újságot és elvonul hátra az ágyakhoz. 

- Most ennyire fáradt, vagy valami baja van? – néz körbe Louis. 

- A helyes kérdés inkább az, hogy; velem van baja vagy mindennel, amit teszek? És itt vissza is térünk, a velem van baja dologhoz – gúnyos mosolyom képtelen vagyok leplezni. Inkább újra a gépembe mélyedek, és nem foglalkozom a többiek pillantásával. 

Komolyan mit vártam? Hogy a tegnap este után majd minden oké lesz? Hogy az egész megváltozik, ha smárolunk? Hülye voltam, hogy megcsókoltam, de a legnagyobb baklövést talán akkor követtem el mikor nem tiltakoztam a Turné ellen kézzel, lábbal. 

De belegondolva… most hol lennék, ha nem jövök el? Na, erről fogalmam sincsen. De az biztos, hogy nem vesztünk volna össze Zaynnel nem csókolóztunk volna, és nem lennének ilyen jó élményeim a srácokkal. De kitudja ha Bardfrodban maradok, lehet, most életem szerelmével lennék a legtökéletesebb randin. Jó ez baromi nyálas szóval inkább kihagynám. 

- Jó napot. Adam Wals asszisztense vagyok – szól bele egy női hang a telefonba. 

- Jó napot. Lindsay Holse vagyok és az állás miatt hívom Mr. Wals-t – mélyet szívok, a cigimből miközben várom, hogy kapcsoljanak. 

- Adam Wals – a mély bariton felkelti a figyelmem. – Lindsay, ügye? Üdvözlöm. 

- Igen. Jó napot. Sajnálom, hogy csak most hívom, de elég sűrű napom volt – benézek az ablakon a falra az ággyal szemben. Már nyolc óra van szóval Londonban délután kettő. Az nem is olyan késő, sőt. 

- Ugyan semmi gond. De ha jól láttam a számot nem itthon van. 

- Ami az illeti most éppen Tennesse-ben, Neshvill-ben egy Turnén a… barátaimmal – már nem tudom azt mondani, hogy a bátyámmal. 

- Oh, az jó messze van – hallom meg a hitetlenkedő hangot. – És mikor tér vissza Londonba. A szerződés miatt kérdezem. 

- Hát 22.-e után el tudok szabadulni – töprengek. 

Még pár percet beszélgettünk a szerződésről és a formalitásokról. Ahogy lehuppanok az erkélyen lévő fotelba és lerakom, magam mellé a telefonom eszembe jut Zayn. Nem is értem miért ilyen bonyolult vele. Megváltozott és kezdem úgy érezni én ezt a Zaynt nem ismerem. 

- Szia – nem nézek rá csak az alattunk elterülő várost figyelem. Besüpped, mellettem a zöld párna az orromba kúszik az illata az elmémbe pedig a csókunk. – Muszáj magyarázkodnom? – sóhajt nagyot a hajam megrezdül, így tudom, engem néz. – Úgy is tudod, mekkora hülye vagyok, és sajnos az nem segít, ha ezerszer elmondom, mennyire sajnálom. 

Vajon a csókot vagy a viselkedését sajnálja esetleg mindkettőt? Eltűrők egy tincset a szememből és tovább figyelem a város fényeit. Ilyen magasból minden olyan kicsinek tűnik. Úgy érzem magam, mint egy hercegnő, akit a toronyba zártak. És talán nem is bánnám, ha ez megtörténne ha Zayn is velem lenne. 

- Nincs semmi baj – nézek rá végül halvány mosollyal az arcomon. 

- De van – bólint – de az a szar helyzet állt elő, hogy nem tudok mit tenni ellen – ajkai keserű mosolyra húzódnak. 

- Elég, ha itt vagy mikor szükségem van rád és akkor is mikor a hátam közepére se kívánnálak – vigyorogva puszit nyomok az arcára és a vállára hajtom a fejem. 

A csókról nem esik, szó ő nem hozza fel így én se fogom. Talán a mi kettőnk kapcsolata így jó. Összeveszünk, és tök egyszerűen kibékülünk majd minden boldog és újra összeveszünk. Egyedül abban reménykedek, hogy ha nem változik a helyzet, akkor bírjon ki minden egyes apró és hatalmas vitát ez a kapcsolat.