Huszonharmadik - "Szia, pici csöpp"

New Orleans, Louisiana
szeptember 24

Ahogy kilépek, a kórházból már húzom is a fejemre a kapucnim. Kitartóan az alattam elterülő betont bámulva lépkedek. Jó négy, ötutcányira állok csak meg, hogy hívjak egy taxit. Amint a jármű megékezik, bediktálom a már előre kinézett bolt címét. 

A vásárlással gyorsan végzek, tudom, mit akarok főzni így csak ahhoz válogatok alapanyagot. Az alapanyagokat zacskóstul a pultra helyezem, és a szobánkba sietek.  Mivel már csak másfél órám van, villám gyorsan átöltözöm. Egy rövidnadrágot és Zayn egyik felsőjét veszem, fel majd neki állok főzni.  

A csirkét bepácolom és hálát adok a föntieknek, hogy nem leszek rosszul a nyers hústól. Míg az magában érlelődik, neki állok a krumplinak. Megpucolom, felvágom és a forró olajba dobom. Míg az első adag készül a sütőbe tolom a csirkét. Az olaj szag viszont már annyira nem esik jól így kinyitom az összes létező ablakot és az elszívót is használatba veszem. 

Neki állok teríteni nem, cicomázok, túl semmit csak elrendezem a dolgokat. Mire Zayn megérkezik minden készen áll. 

- Szia – mosolygok rá, ahogy belép. 

- Hello baba – húz magához. Ajkai éhesen tapadnak enyéimre. Halk sóhajt kicsalva belőlem kényeztet nyelvéve. Hajába túrok és lábujjhegyre állva még közelebb férkőzök hozzá. – Hmm. Ebéd és még ez is – néz rám elismerően vágyakozó fekete szemeivel. – Mit tettem, hogy ezt kapom? 

- Csak egyszerűen szeretlek – közlöm mellékesen kifordulva karjaiból. – Éhes vagy?

- Mint a farkas – vigyorog rám. – De ez – bök az ételek felé – nem lesz elég, hogy csillapítsa az éhségem. 

Kuncogva ülök le vele szemben. Figyelem, ahogy jó ízűen falatozik. Ahogy állkapcsa mozog rágás közben én is nagyot nyelek valahányszor ádámcsutkája megugrik egy-egy falatnál. 

Csendesen eszünk néha kérdezünk valamit. Én az interjúról ő a mai tevékenységemről. 

- Korházban voltam – csúszik ki a számon meggondolatlanul. Az evő eszköz csattan a tányéron, ahogy kiesik a kezéből. 

- Miért? – kérdezi aggódva. – Beteg vagy? Szólalj már meg – kéri szinte könyörögve. Hát itt az ideje elmondani. Sóhajtva és teljesen idegesen állok fel. Vajon mit szól hozzá? Nagyon kiakad? Veszekedni fog? Ezzel vége lesz köztünk mindennek? 

Kitolja, a székét mikor látja, mit akarok. Az ölébe ülök, lábamat egyik oldalt a padlóra lógatom. 

- Lin kérlek – egyik kezével csupasz combomat szorítja, míg másikkal egy tincset tűr el az arcomból. 

- Emlékszel mikor a premiere menet azt mondtad; ha felszedsz néhány kilót engem az se zavar? Úgy is irtó szexi és kívánatos leszel. Emlékszel, ügye? – kérdezem kétkedve. 

- Persze, hogy emlékszem. De bökd már ki végre miért voltál korházban! – szól rám komolyabba. 

- Szóval remélem akkor is így fogod gondolni, ha több kilót szedek fel – hajtom le a fejem. Kezem válláról a csípőmre vezetem és kitapogatom a képet. 

- Nem érdekel mennyi az, az annyi – rázza a fejét hevesen kétségbeesve. – Ilyen bajod van? Ügye nem súlyos betegség? Mi az oka? 

- Az egyetlen oka annak, ha felszedek pár kilót az a kívánóságom lesz – susogom mosolyogva és előhúzom a gatyám gumírozott része alól a képet. - És miatta lesz – adom a kezébe. Értetlenkedve néz rám majd le a képre. Az arcán érzelmek váltakoznak. Értetlenség, harag, döbbenet, megvilágosodás majd boldogság. Csillogó szemei enyéimet keresik, amikből könnyek potyognak. 

- Lin ez… - hangja elcsuklik – ez azt jelenti, hogy….? 

- Igen – kacagok fel. Hát örül és nem haragszik. Boldog. Eleanornak igaza volt. 

- Úristen! – pattan fel engem is tartva. Kapaszkodva kulcsolom lábaim dereka közé és kezeim nyakkára. – Babát vársz. Terhes vagy. Apa leszek – kiált fel megpörgetve. 

- Zayn hányni fogok – szólók rá nevetve. 

- Szeretlek – áll meg hírtelen szemembe nézve. – Szeretlek mindkettőtöket – csókol meg szenvedélyesen. 

Szinte felfal, de cseppet se bánom. Viszonzom hevességét. Hátam a falnak nyomódik, keze felsője alá csúszik. Ujjai simítva haladnak hasamon át a mellemig. Majd hírtelen elenged. Értetlenül figyelem, ahogy talpra állít és letérdel elém. Felhúzza, a textilt a hasamon majd gyengéd csókokkal borítja be a pocakom. Hajába túrva kacagok aranyosságán. 

- Szia, pici csöpp – koppint gyengéden bőrömre. – Hol tartasz? – néz fel rám hírtelen. 

- A hatodik hét – válaszolom mosolyogva. 

Olyan sírás roham tőr rám, hogy nem bírok megállni a lábamon. Lecsúszok a fal mentén elé. Puszikkal borítja be az arcom és folyamatosan azt suttogja, szeretlek, de zokogásom nem csillapodik. 

- Lin – néz rám kétségbeesve. – Mi a baj? Te nem örülsz? – kérdezi óvatosan. 

- De nagyon – bólogatok hevesen hüppögve. – Én csak attól féltem te nem fogsz – bököm ki végül, ami nyomaszt. – Mert hát itt van az éneklés a turnék a fellépések a karriered és egy baba nagy felelősség. Meg hát nem is olyan rég vagyunk, együtt tudod… és én azt hittem nem örülsz majd neki – simítom kezem a hasamra. 

- Édesem – mosolyodik el kedvesen. – Engem az se érdekelne, ha csak egy napja lennénk együtt és úgy közölnéd, hogy babát vársz. Lin én, szeretlek téged és őt is és tudod, azt hiszem, nem az óta szeretlek, szerelemmel mióta te hiszed – rázza a fejét homályos merengő szemekkel. – Szeretlek mióta megpillantottalak a hatalmas nappaliban könnyes szemekkel. Talán hat évesen nem tudtam mi az a szerelem, mégis éreztem. És Liamnek igaza volt a kötéllel kapcsolatban. 

- Milyen kötél? – kapom fel a fejem. 

- A Perrievel való kapcsolatom a betoppanásod előtt se volt már fényes. Veszekedtünk és nem volt már olyan, mint rég, de mikor te csatlakoztál hozzánk…. Úgy éreztem ránk kötöttek egy kötelet, ami széthúz minket Pezzel. És Liam a bölcs banda apuka – vigyorodik el – azt mondta gondolkozzak el rajta ki is az a kötél. És te voltál. 

- Szóval miattam mentetek szét – bólintok kissé csalódottan. 

- Nem. Uh, tudtam, hogy félre érted – két keze közé fogja az arcom kényszerítve, hogy rá nézzek. – Lin ha te nem jössz, akkor is szakítunk te csak egy jó dolog voltál ebben a helyzetben. Mert rá jöttem szeretlek és… - elhallgat, megrázza a fejét. – Nem tudom rendesen elmagyarázni, de a lényeg, hogy szeretlek és örülök a babának. És ha azt mondod, hagyjam, ott a bandát megteszem feltétel nélkül már az nap. 

- Mi? Nem dehogy. Én nem akarom – szólók rá komolyan. 

- Rendben, de ha igen csak szólsz és megteszem – ígéri. 

Felnyalábol a konyha padlójáról és a szobánk felé indul. Olyan gyengéden tesz, az ágyba mintha bármelyik percben összetörhetnék. Leveszi a farmerját és a pólóját majd mellém fekszik. Fejem a csupasz mellkasára hajtom és apró felismerhetetlen mintákat rajzolok a hasára. Ujjai fájdalom nélkül csípőmbe marnak, ahogy végig simítok alhasán bokszerének gumírozása fel lett. 

Hírtelen lendítem át lábam csípőjén és már rajta is ülök. Ajkam harapva pillogok, rá miközben körmömmel végig karistolom bőrét. Nyakától le a kulcscsontjáig onnan mellkasán át a hasáig. Ugyan ezt az utat megteszem a számmal is. Élesen szívja, be a levegőt keze ökölbe szorul a takarót markolva. 

- Lin – sóhajt fel vágyakozva. 

- Hm? – mormogom nyakára tapadva. Finoman ajkaim közé fogom az érzékeny bőrt és szívni kezdem. Felkapom a fejem a kopogtatásra. Zayn keze lefog és könyörögve pislog rám. – Kinyitom – kuncogok fel kiszabadítva magam. 

- Ez gonosz volt – szól utánam. Nevetve nyitom ki az ajtót. A srácok értetlenkedve pislognak, rám én meg csak legyintek.

- Elmondtad? – kérdezi Eleanor halkan. Vigyorogva bólintok, mire a nyakamba ugrik. – Szóval örült. Látod én megmondtam. 

- Igazad volt – bólintok, miközben leülök a fotelba. – Amúgy, hogy-hogy itt? – nézek végig a társaságon. Zayn a mellkasához húz és kezeit akarva akaratlanul, de a hasamra simítja. 

- Csak gondoltuk meglátogatunk titeket – von vállat, Ni, mosolyogva. – És megkérdezzük van-e kedvetek állatokat nézni? – fejezetbe csintalan vigyorral. 

- Állatokat? – vonja fel a szemöldökét Zayn. 

- Igen. Elmehetnénk az Audubon Akváriumba majd az Állatkertbe – magyarázta Liam. 

- Ez jó ötlet – lelkesedek fel egyből. 

Míg öltözöm, eszembe jut a baba és, hogy mit fognak szólni a srácok, na meg a rajongók.