2014. november 29., szombat

II. Évad - Információk

Szép estét, drágáim!

Gondolom a címből sikerült leszűrni néhány dolgot. Szóval igen... összegyűjtöttem minden erőmet és meg van a tökéletes alap is a második évadnak. Így az X-Faktor nézése közben egy ismertetőt is sikerült összehoznom e mellett a blogot is. 
Nincs fent még sok minden csak az említett ismertető néhány szereplőkép (bővülni fog) egy első évados oldal - amit itt is megtekinthettek csak második oldalban. 
Na igen és így le is szűrhettétek, hogy az elkövetkezendő részek nem ezen a blogon lesznek olvashatók. Külön blogot hoztam neki létre. 
Remélem tetszeni fog a történet és velem tartotok. A fejezetek érkezését nem tudom időhöz kötni.... szeretnék előre jó néhány részt megírni szóval a hivatalos nyitás képlékeny, de a blog már megtekinthető. 

2014. november 17., hétfő

Búcsú... vagy mégse?

Sziasztok!

Hát elérkezett ez a pont is a blog életében. Felkerült az Epilógus avagy a blog záró fejezete. Mint tudjátok nem rég volt egy szavazás arról miképp vélekedtek egy második évadról... Én ezt úgy terveztem, hogy ilyenkorra már lesz belőle bőven rész és lassan közzé is tehetem őket. Na, ez nem jött össze. Ugyan is sehogy se állok... 
Volt egy alap sztori a fejemben, de az elvetettem pedig még a második részt is elkezdetem... aztán jött egy másik, de most az se tetszik. A második lett volna a gyerekekről szóló. Na, és most? Fogalmam sincs! A gyerekek mindenképpen benne lesznek, de hogy az övéké lesz a főszál vagy sem, még nem tudom. 

Most, hogy ezen túl vagyunk had mondjam el mennyire hálás vagyok nektek. És főleg azoknak akik írtak nekem néhány sort és jelen voltak a mindennapokban. Nem ez az első blogom, de ez az első amit befejeztem. Erre mérhetetlenül büszke vagyok, de nélkületek nem is sikerült volna. Szóval nagyon köszönöm. Ha lesz második évad vagy esetleg másik történetem remélem lesz néhány ismerős név a kommentelők vagy a feliratkozók között.   

Akkor most néhány adat a blogról: 

Fejezetek száma: 29 + Prológus + Epilógus 




Epilógus

Sziasztok!
Azta hát nem akarok hosszan ömlengeni ugyanis ma még érkezem egy záró bejegyzéssel.
Örülnék ha mondanátok véleményt.... az egész blogról vagy csak a befejezésről, 
olyanokra is számítok akik eddig rejtőztek előlem :3 jó olvasást xx Maya 
Ui.: ma még jelentkezem...


Nem! Nem vagyok képes felfogni. Egyszerűen nem jut el a tudatomig, hogy nincs többé. Nincs, ki reggel csókot adjon, ki az éjszaka közepén hozzám bújjon. Kinek mosolya beragyogja az egésznapom. Nincs többé a szerelmem, gyermekeim édesanyja. A világom közepe.
Ajakaim halk sóhaj hagyja el, arcomat tenyereim közé temet majd a hajamba túrok. Most rá lenne a legnagyobb szükségem. És nincs itt, hogy megnyugtasson, hogy átöleljen. Felnézek az ajtó nyílására.
Szőke hajú barátom szemei szintén kisírtak, könnyei arcára száradtak száján most nem bujkál a megszokott mosoly.
- Mindjárt megyek! – szólalok meg én elsőnek.
- Nem azért jöttem, hogy sürgesselek. Maradj, amíg csak akarsz…
- Bárcsak ne kéne kimennem – suttogom friss könnyeim letörölve. – Bárcsak ne kéne őt eltemetnem… aztán haza mennem és szembe néznem két kisgyerekkel.
- Zayn mi itt vagyunk – ül le mellém a padra.
- Mit mondjak nekik, ha megkérdezik majd egyszer? – rá nézek. Biztos vagyok benne, hogy szemeimben fele annyi kétségbeesés se látszik, mint amennyit érzek. – Mit feleljek a kérdésre, ami így szól „anya hol van?” na és aztán arra, hogy „miért tette?”! – felzokogok. Képtelen vagyok lenyugodni. – Miért tette? – suttogom magam elé meredve. – Miért tette Niall? – kérdezem, bár tudom, úgy se tudja a válasz, ahogy senki se.
- Nem tudom miért csinálta – rázza meg a fejét. – De egy valamiben biztos vagyok – mosolyodik el halványan. – Elmondod majd nekik milyen csodás édesanyjuk volt és, hogy mennyire szereti őket.
Feláll, miután bólintok. Követném, de nincs erőm hozzá. Felnézek, rá mikor visszafordul. Egy papírt nyújt felém értetlenül figyelem. – Csak olvasd el.
Sokáig nézem a kis fecnit. Tudom, hogy ő írta, de félek elolvasni. Elég volt a búcsú levelének soraival szembesülni. Végül lassan kihajtom, de mielőtt neki kezdenék, még lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Egyet. Kettőt…

Érzelmek, amelyek összekötnek bennünket.
Érzelmek melyek felborítják az egész világot.
 Ha egyszer megérzed, hogy szeretnek képtelen vagy elfeledni.
Ha egyszer megérzed, hogy szeretsz, azt már nem lehet visszavonni.
Érzelmek melyek, ha egyszer felszínre tőrnek lehetetlen elnyomni őket.

Emotions - Vége

2014. november 14., péntek

Huszonkilencedik - "Köszönöm őket neked"

Hello-bello!
Kicsit elszámoltam magam ugyanis én a mai napra kalkuláltam az Epilógust...., de az csak hétfőn érkezik. Szóval ez az utolsó rész... na mindegy. A lényeg, hogy itt vagyok a résszel. Amihez megint csak szívesen fogadom a véleményeket. Mindenkinek szép hétvégét remélem nektek jobb lesz, mint az enyém. Jó olvasást, puszii Maya. 


Egyedül ébredek, az ágy mellettem már rég kihűlt. A hajamba túrva ülök fel és a hasamat megsimítva köszöntöm a piciket is. Az órára pillantok, mielőtt belépnék a fürdőbe. Tegnap már hajnali egy óra volt mire visszajöttem. Zayn nem aludt, de úgy tett mintha. Sóhajtva állok be a zuhany alá. A szemeim majd leragadnak, de tovább aludni képtelen vagyok.
Bő félóra múlva elzárom a csapot és kilépek a kabinból. A szemeim szerencsére már nem olyan vörösek a sírástól és legalább emberi külsőm is van. Magamra kapok egy fekete cica gatyát és egy három x-eles felsőt és elindulok a földszintre.
- Hm, manók azt hiszem, nagyon finomat reggelizünk – duruzsolom a hasamhoz hajolva, ahogy megérzem az ínycsiklandozó illatokat. – Reméljük, apu épségben van…
Mosolyogva dőlök az ajtófélfának és összefonom a kezeim a mellkasom előtt. Zayn homlokán izzadtság cseppek csillognak ezt még oldalról is jól látom. Jobb vállán egy konyharuha pihen, míg kezében fakanál és a serpenyő nyele. Leemeli a tűzhelyről és megfordul, de ahogy meg lát megtorpan.
Nem szól semmit, a serpenyőt visszahelyezi előbbi helyére és sebesen elindul, felém miközben az anyagot elhajítja valamerre. Szorosan ölel magához, ahogy a hasam engedi, fejét a nyakamba fúrja és mélyet lélegez.
- Ne haragudj, kicsikém – nyom csókot nyakamra hajamba majd arcom minden szegletére. – Sajnálom, hogy kiabáltam, de féltelek. Annyira félek, hogy valami baj lesz – sóhajt fel homlokát enyémnek döntve. – Szeretlek, kérlek, bocsáss meg – suttogja ajkaimra.

Pipiskedve karolom át a nyakát, számat övéhez illesztem. Két keze közé fogva arcom mélyíti el csókunkat. Nyelve gyengéd harcot vív az enyémmel, de ez most nem arra megy ki, hogy ki jön ki győztesként hanem, hogy megmutassa az érzelmeit. Mosolyogva szakadok el tőle mikor a csengő élesen hasít a meghitt csendbe.
- Én is szeretlek – utolsó puszit nyomok szájára és az ajtó felé indulok. Mielőtt ajtót nyitnék, sietve kócos copfba kötöm a hajam.
Döbbenten nézek a nőre az ajtóban. Azt hittem soha nem látom, többet erre itt van teljes életnagyságban.
- Szia, kislányom – mosolyog rám nyájasan. Képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni fintorát a hasam láttán.
- Hello. Mit akarsz Emily? – támaszkodok meg az ajtón.
- Esetleg bejöhetek? – néz el mellettem. Hallom Zayn lépteit, ahogy mellém átkarolja a derekam puszit nyom a halántékomra és köszön Emilynek, aki mintha csak szívességet tenne, viszonozza.
- Esetleg nem – válaszolok kérdésére. – Elmondod, végre mit keresel itt? – sóhajtok fel hajamba túrva, de mivel az össze van kötve így néhány tincs az arcomba hullik.
- Szeretnék beszélni. Ha lehet csak veled – teszi hozzá sötét pillantást vetve szerelmemre.
- Vegyél fel valamit így ne állj, az ajtóban megfázol – duruzsolja a fülembe. – Addig elmegyek zuhanyozni – aprót bólintok és csókot nyomva ajkaira elengedem.
- Gyere be… - lépek egy aprót hátrébb – mondjuk csak az előszobáig – becsukom az ajtót és a kis komódnak támaszkodom.
- Miért nem szóltál, hogy terhes vagy? – kezd bele kelletlenül.
- Így is megtudtad, nem? – kérdezem vissza a szemem forgatva.
- Lindsay az anyád vagyok…
- Nem, te nem vagy az anyám. Senki se vagy már számomra! – szűrőm a fogaim közt. - Ha csak ezért jöttél mehetsz is! – mutatok az ajtóra.
- Szóval nem is láthatom majd az unokáim?
- Milyen unokáid? – nevetek fel keserűen. – Ők – teszem a kezem a hasamra – nem a rokonaid. Ahogy én se. Emily te nem vagy az anyám. És nem is értem mit keresel itt. Csak egy púp voltam a hátadon szégyelltél még mindig szégyellsz engem – mély levegőket veszek, hogy csillapítsam a furcsa nyomást a hasamban.
- Igen igazad van! – bólint komolyan. – De nincs jogod elrejteni őket előlem.
- Te nem vagy normális! Nem elrejtem, csak megkímélem őket egy szörnyű csapástól.
- Ne beszélj így velem! – kiált fel közelebb lépve. – Szánalmas és undorító vagy, lányom! Nem elég az apád pénze? Gyereket szülsz, ennek a szerencsétlen kölyöknek csakhogy még több pénzed legyen? Tizenkilenc éves vagy az isten szerelmére! Ha már pénzt akarsz, elvehetnél egy normálisabb embert is – a kezem magától lendül és csattan az egykori anyám arcán. Azonnal a piros területhez kap és döbbenten néz rám.
- Takarodj! – üvöltöm torkom erejéből. – Takarodj el a házunkból és a családom közeléből! Te nem vagy az anyám és sose voltál az!
- Nevetséges vagy! – csóválja a fejét.
- Tűnj innen. És soha többet még csak gondolni se merj Zaynre vagy rám esetleg a gyerekeimre! Zayn a legcsodásabb ember az egész világon. Pont olyan, mint apa és amilyen te sose leszel! – hangosan csapom be az ajtót. Ahogy megfordulok, azonnal a hasamhoz kapok. Élesen szívom be a levegőt és fájdalmasan görnyedek össze. – Sss, nyugi picik – susogom. – Nincs semmi baj! – ijedten kapok a szekrényhez támaszért mikor a fájdalom erősödik. – Zayn! – visítok fel! – Zayn!
Döbbent elkerekedet, szemekkel nézek le a lábamra. Uramisten! – Zayn!
- Itt vagyok mi a baj? – megtorpan az utolsó lépcsőfokon. – Lin baj van?
- Baj? Nem, ez nem éppen baj, de Zayn… elfolyt a magzatvíz – ejtem ki lassan a szavakat. – Szülni fogok.
A fiú ledermed, nem pislog, talán még levegőt se vesz. Majd szeme a tócsa a hasam és az arcom közt cikázik. Talán ha nem fájna a hasam én is így reagáltam volna, hisz ez mégy csak a 37. hét. Bár ez az ikerszülésnél nem furcsa.
- Szülni fogsz – túr a hajába. – Gyerekünk lesz – ledöbbenek. Most esik le neki? Na és mi van azzal a majdnem kilenc hónappal? – Menjünk a korházba – ejti ki tagoltan a szavakat. Azonnal mellettem terem támasz gyanánt átkarolja a derekam.
- Zayn még nem olyan vészes – csitítom. – A nappaliba menjünk – fordulok meg óvatosan. – Hozz le a csomagjaim az emeltről és a farmerom – kérem. – Hallod? – nézek fel arcára, ami teljesen fehér és hitetlenkedés látszik rajta.
- Persze-persze. Gatya és csomag. Azonnal jövök – siet a lépcső felé.  A tanultak szerint lélegzem és folyamatosan simogatom a hasam beszélve a babákhoz.

.:Zayn.:



Azt hittem könnyebb lesz neki. Hogy nem látom majd így szenvedni és a fájdalommal küzdeni. Az ujjaim már nem érzem szorításától, de kitartóan biztatom, és amikor csak tehetem puszit nyomok hajába.
- Ez az. Lindsay még egyet már látom egyikük fejét – szól a doktornő. Hosszú percek óta most látok egyedül mosolyt szerelmem ajkain. Hangosan kiáltva szorítja meg a kezemet. – Szép volt – mosolyog fel ránk. A nővér lepedőbe burkolja a kicsit és már viszi is. Mi nem is látjuk őt csak a rózsaszín anyagot. A hangos sírás hamar elhalkul. – Lindsay nyomjon! A fiú is befordult.
Lin kissé előre dől. Szorgosan figyelem a doktornő arcát, ami egyre boldogabb. Hitetlenkedve figyelem, ahogy a fiúnkat is kiemeli alig pármásodperces különbséggel.
Lindsayal mosolyogva figyeljük a kis csomagot a nővér karjaiban és megkönnyebbült sóhajt hallatva a párnának dől. Lágyan csókolom meg és kisimítom nedves tincseit homlokából. El sem hiszem, hogy végre megszületett a két apróság. 
Hihetetlen boldogság és valami csodás érzés járja át a testem és a szívem látva Lindsay karjaiban a gyermekeinket. Édes mosoly jelenik meg arcán, ahogy lenéz a picikre. Puszit nyomok hajába és fejemet övének döntöm. 
- Köszönöm őket neked - susogom megcirógatva lányunk arcát. 
- Köszönöm, hogy szeretsz minket - feleli, halkan majd ajkaimra lágy csókot hint. 

2014. november 12., szerda

Huszonnyolcadik - Malik család

Sziasztok!
Hát ide is elérkeztünk. Már csak egy rész és egy Epilógus van hátra... Kinek, hogy tetszik a rész? Véleményeket szívesen fogadok, mint mindig. Köszönöm az előző fejezethez érkezett kömmenteket. Jó olvasást xx Maya

Bradford, Anglia, Egyesült Királyság 

Trisha rosszabb, mint Zayn, de komolyan. Amint a házba lépünk már is porcelán babaként óv. Vagy ezerszer elmondja, milyen csodásan festek kismamaként. Kérdésekkel bombáz, hogy szedek-e elég vitamint és mi egyéb.
- Szívem elég lesz – mosolyog Yaser.
- Ugyan hagyd csak – legyintek elnézően.
Egy másodpercig se zavar a dolog vagy bosszant. Mert így tudom, hogy van valaki, aki anyaként szeret, ha már a sajátom nincs meg. Trishát mindig is jobban anyámnak tekintettem, mint a vérszerintit.
- És meddig maradtok? – teszi fel a kérdést Waliyha.
- Úgy gondoltuk itt alszunk – közlöm óvatosan – persze csak ha nem gond. Nem akarom, hogy Zayn este olyan sokat vezessen és mivel én a bébi csősz utasítási miatt nem vezethetek – forgatom a szemeimet.
- Dehogy zavartok édesem – mosolyog rám Trisha. – Meg is csinálom nektek a szobát – indul el azonnal.
- Hagyd csak – álok fel, sietve - én is megcsinálha… - hírtelen kapok a hasamhoz grimaszolva. Zayn azonnal mellettem terem és aggódva figyeli minden rezdülésem.
- Mi a baj? Lin fáj a hasad? – emeli fel államnál fogva a fejem. Mosolyom láttán meglepődök.
- Megmozdult – suttogom. – Hallod Zayn? A lányunk rúgott egyet – kuncogok fel. Tenyerét azonnal hasamra simítja. Hitetlenkedő édes mosoly kúszik, arcára mikor megérzi a pici mozgását.
- Istenem – sóhajt fel és mintha könny csillogna a szemében.
Zayn képtelen lenyugodni minden egyes másodpercben taperolja a pocakom, de úgy tűnik a kicsi lány megunta a mozgolódást. Egyszer még ebéd közben rúg egy óvatosat, amit köszönetnek tudtunk be, de azon kívül semmi. A kisfiúnk pedig egyáltalán nem aktivizálta magát.
- Honnan tudod, hogy a lány volt? – ráncolja a szemöldökét Waliyha.
- A legutóbbi ultrahangon ő volt jobb oldalon és… nem is tudom anyai megérzés – vonok vállat mosolyogva.
- Én is ilyen anyuka szeretnék lenni – töpreng el.
- Na, azzal várjunk még egy kicsit, oké?- emeli fel mutató ujját Yaser.
- Jó, na – nevet fel a lány. – De komolyan. Úgy tudtam az iker mamák eleve több kilót szednek fel Linen pedig ez egyáltalán nem látszik meg.
- Csak mert tornáztam közben. Elvileg meg az orvosom se látott még ilyet szóval én különlegeseset vagyok – magyarázom egy szelet süti majszolása közben.
Este nyolcfelé jár az idő Zayn és Yaser odakint beszélgetnek, míg mi a nappaliban ücsörgünk. Megigazítom a pulcsim ujját és egy úja képet veszek esz Trishatól.
- Ez a kedvencem itt olyan, mint egy kis majom – nevet fel a nő. Zaynt elég váratlanul érhette a kép. Béna fejet vágva néz le a fáról az egyik ágon csimpaszkodva.
- Olyan furcsa ilyen kicsinek látni – nyúlok egy másik fotóért, amin még csecsemő. – Hisz vele nőttem fel, de ezek az évek kimaradtak – magyarázom mosolyogva.
- Úgy tudtam, hogy nem szabad titeket itt hagyni – lép be szerelmem édesapjával. Waliyha azonnal feláll, hogy Zayn mellém tudjon ülni, amit a fiú ki is használ. Mosolyogva nyúlok keze után és a hasam jobb oldalára fektetem tenyerét.
- Mondj valamit – kérem.
- Micsodát? – értetlenül figyel, de egyből megérti, mit akarok, mikor a pici lány megmozdul a hasamban.
- Szereti a hangodat – kuncogok fel.
Másnap korán indulunk, mert Zaynnek jelenése van délután. Én még a kocsiban megbeszélem a lányokkal, hogy átjönnek és neki állunk a babaszobának. Na, persze azt szigorúan megtiltották, hogy emeljünk vagy hasonlók így csak festenünk szabad és azt is csak addig, míg létrára nincs szükségünk.
Eleanor lelkére van kötve, hogy sas szemekkel figyel ránk.
- Most mozog? – kérdezi azonnal El ahogy kiszállok a ház előtt.
- Eleanor nyugalom – nevet fel Zayn – érjünk be, oké? – terel minket az ajtó felé. Oda bent mindenkinek köszönnünk és begyűjtöm az újabb plüssöket.
Csinálok egy nagy kancsó limonádét a srácoknak míg Zayn átöltözik és leülök a még szabad fotelba.
- Gondolkoztatok már a neveken? – kérdezi Sophia majd az italába kortyol.
- Még nincs meg a végleges csak a második nevek biztosak – magyarázom. – Miért ti már tudjátok? – kíváncsiskodom.
- Katherine lesz – bólint Liam átkarolva menyasszonyát.
Ahogy a fiúk lelépnek, mi be is vetjük magunkat a babaszobába. Nem vettünk még sok dolgot, sőt alig valamit, de a vásárlást közösen hétvégére tervezzük Liamékkel.
Zaynnel a hozzánk legközelebbi szobát a konditerem melletti elsőt választottuk a kicsiknek. Minden ablakot kinyitunk és egy-egy ecsetet ragadva neki állunk a festésnek.
- És amúgy hogy vagy? – puhatolódzik óvatosan Eleanor.
- Jól vagyok – bólintok kissé elkomorulva. – Nem élhetek ezek után örökké bezárva és nem is szeretnék. Ha eddig megbirkóztam a dologgal most is megfogom – vonok vállat és lehajolok a vödörhöz.   
- Őszintén én azt se értem eddig, hogy voltál képes ezeket feldolgozni – rázza meg a fejét a lány. Megáll az ecset a kezemben és a félig zöld falra meredek.
- Eleanor! – szól Sophia.
- Jaj, Lin ne haragudj! Nem úgy értettem és nem is akartam felhozni a témát – simítja meg a karom.
- Semmi baj – mosolygok. – Csak furcsa, hogy ilyen sok hozzám közelálló tud róla. Hisz eddig csak Zayn tudta, na meg Liam. De mindegy is – legyintek mosolyogva és ez ecset végét az orrához érintem.
- Héj! – háborodik fel támadásba lendülve. Egymást kenegetve nevetünk. Közös erővel Sophiát is bekenjük a zöld anyaggal. Több festék van rajtunk, mint a falon, de szerencsére arra is jut elég. Bő óra múlva már nagyjából tisztán tevékenykedünk a konyhába.
Eleanor a csirkét beszélteti fűszerezés helyett így Sophia megmenti az ételt. Miután már a rizs is a gázon van neki állunk a salátának amit Sophia kívánt meg.
- Mindenki szereti az olíva bogyót, ügye? – veszem el a hűtőből az alapanyagot.
- Szerintem igen – bólint El vállat vonva. Kihalászok jó pár bogyót az üvegből és neki állok ketté szelni őket.
Szipogva huppanok le a babák szobájának párnázott ablak párkányára. Az eső hangosan veri az ablakot pont olyan az időjárás, mint az én hangulatom.
Tenyerem pocakomra simítom próbálva csillapítani a fiúnkat nem sok sikerrel. Az orvos és Trisha is azt mondja Isaac anyás lesz míg Safaa apás. Igen már a nevek is meg vannak.
Kisfiúnk nevét megálmodtam. Egy réten szaladt két pici gyermek és a kislányunk fiúnknak az Isaac nevet kiabálta. Lányunk nevét Zayn szerette volna.
„Az egyik koncert után hallottam ezt a nevet. Egy férfi kiabálta valószínű a lányának – meséli csillogó szemekkel.”  
Ahhoz képest, milyen boldogan teltek el az elmúlt hetek és hónapok most pont olyan pocsék az este.
Értem én, hogy Zayn félt a szülés miatt, de fáj, hogy így beszélt velem.
„ – Zayn! Nem érdekel, kik mit mondanak. Természetes úton szeretném őket megszülni – mondom el sokadszorra.
- Lindsay a francba is már! – kiabál, rám mire megszeppenve hátrálok egy lépést. – Féltelek nem érted? Veszélyes ez így… - a könnyeim elerednek, ilyenkor utálom a hormonokat.
- Nem lesz semmi bajom – ismétlem újra és újra. – Miért nem érted meg, hogy nekem ez fontos? – emelem fel én is a hangom most már.
- Leszarom! – üvölt fel.
- Rendben – bólintok, suttogva az ajtóig hátrálok, és ott hagyom.”
Tudom, hogy félt és veszélyes főleg az ikreknél a természetes szülés, de szavai szívemig hatolnak. És most sajnos nem felmelegítik, hanem darabokra törik.

2014. november 10., hétfő

Huszonhetedik - Rémálmok


Sziasztok!
Itt is vagyok a résszel. Na mit szóltatok az előzőhöz és ehhez? 
Ezzel mindenre fény derül(t)..... 
Örülnék néhány véleménynek. 
És köszönöm az előzőhöz érkezettetek. 
Jó olvasást xx Maya



Lindsay ahogy egyedül marad négykézlábra állva kúszik el apja holtestéhez. Óvatosan fel sem fogva, hogy a férfi már nem érez, fájdalmat mászik mellkasára. Ahogy elhelyezkedik, a vár azonnal ellepi őt. Ruhája úgy szívja magába akár a szivacs a vizet. Fejét apja szívére helyezi és lehunyja pilláit.
- Megmentenek minket apuci – susogja ujjait összefonva apja merev kezével.
A napok megint csak telnek. Mikor Lindsay odakintről hangokat hall megijed fél, hogy elrablóik tértek vissza majd megörül, talán megmentik őket. De a hangokon kívül nem történik semmi.
A, fiatalok kik a gyárat nézték ki maguknak egy buli legalkalmasabb helyének mit sem sejtve tervezgetnek. Nem is gondolnak rá, hogy oda bent egy gyermek fekszik apja élettelen testén várva megmentsék őket.
A rendőrök futva közelítik meg a helyet nagy robajt csapva tárják ki az ajtókat. Az elemlámpájuk fénye nem sokat segít, de a szörnyű látványt így is jól észrevehető. Elborzadva közelítik meg a két holtestet, amik vérben úsznak. Mostanra a gyermek testére tapadt apja vére ruhája és haja is beszívta a vörös folyadékot. Egy rendőrnő szája elé kap, néma könnyek hagyják el szemét.
A halottkém leteszi, táskáját majd leguggol a két test mellé, hogy neki lásson a vizsgálatnak.
Lindsay félve hallgatja a hangokat, ahogy megérzi valaki jelenlétét maguk mellett. Lassan nyitja fel szemeit. A férfi döbbenten elkerekedet, szemekkel esik fenekére.
- Él – suttogja szinte csak magának. A nyomozók hitetlenkedve figyelik, a kislányt kinek szeméből könnyek csorognak és apja vére felsőjét markolja.
- Apuci most már minden rendben lesz – emeli fel kicsin fejét. Ijedten veszi észre, hogy szülője nem mozdul. – Apuci te nem is örülsz? – kérdezi véres kis tenyerét édesapja jég hideg arcára fektetve. A rendőrnő némán zokogva figyeli a jelentet és társainak is könny gyűlik szemükbe.
- Kicsikém – érinti meg óvatosan a Lin vállát a halottkém. – Szeretném megvizsgálni apukádat. Oda kint adnak enni és inni is – halkan beszél, nem akarja megijeszteni a lányt, de Lindsay meg se halja, amit mond.
- Rendben apuci pihenjünk még egy kicsit – mosolyog édesapja merev arcára és újra lehajtja fejét a mellkasára és lehunyja szemeit.
A rendőrök arrébb halkan beszélik meg mit is tegyenek. Egyikük sem volt még ilyen helyzetben. A mentősök már megérkeztek.
Egy rendőr férfi és egy mentős közelíti meg a gyermeket. Lindsay azonnal felsikít, ahogy a két kéz hozzá ér. A piros ruhás férfi ijedten engedi el. Lin még jobban apja mellkasára kucorodik, és nem úgy néz ki, mint aki el akar távolodni tőle. 
A gyárat hangos sikítászokogás és kiabálás tölti be. Lindsay vergődve kapálódzik apja után kiabálva.

.:Zayn.:


Heves sírásra és kapálózásra ébredek, megint. Sietve ülök, fel lerúgom a takarót és óvatosan megfogva Lin vergődő testét húzom az ölembe.
- Sss. Itt vagyok – suttogom a fülébe ringatva őt.
Vékonyka ujjai vállamba mélyednek arcát nyakamba rejti. Könnyei végig folynak arcán mellkasomra hullva. Mióta három hete szörnyű körülmények között elhagytuk a korházat Linnek egyetlen álommentes éjszakája sincsen.
Mindig ugyan az. Mikor a rendőrök megérkeznek a bejelentésre és elszakítják az édesapjától.
Hiába voltak velünk testőrök és hiába védtem én is és a srácok is Lint a riporterek nem adták fel ilyen könnyen. Mindent megtettek, hogy a közelünkbe férkőzzenek, hogy a képünkbe tolhassák a kameráikat és a mikrofonjaikat üvöltve és el is érték.
Lin azóta nem ment utcára. Most érzem először, hogy nem tudja feldolgozni a vele történteket. Hat éves korában képes volt megküzdeni a médiával és minden mással, de most már nem. És nem tudom, mit tegyek. Nem tudom elég-e neki, ha csak mellette vagyok.
- Zayn – néz rám hatalmas nagy könnyes szemekkel. – Te nem fogsz elhagyni igaz? – kérdezi megtörten kisgyermek módjára.
- Nem foglak. Soha se hagylak el… benneteket! – puszit nyomok a homlokára majd ajkaira és tenyerem hasára fektetem. – Gyere, korán van még.
Ahogy kényelmesen elhelyezkedik, mellé fekszem. Háta mellkasomnak simul, óvatosan átkarolom és még jobban magamhoz húzom.
- Szeretlek – suttogja reszketeg sóhaj mellett.
- Én is szeretlek, kicsim.
- Zayn én félek – szólal meg hírtelen. – Félek, hogy most ez kiderült… befolyásolni fogja a kicsik életét. Én nem akarom, hogy ilyen szörnyű híreket kelljen hallaniuk.
- Lin pár nap esetleg még egy hét és mindenki elfelejti. Hidd, el nem marad ez fent örökre – suttogom.
- De? – kérdezi fejét fordítva.
- De nem fogják elfelejteni örökre és nem múlik el hamarabb a felhajtás, ha nem mutatkozol – közlöm halkan félve a reakciójától.
- Nagyon jól tudod, hogy miért nem vagyok képes kimenni – emeli fel hangját miközben felül. Dühösen néz le rám.
- Tudom. És én, se akarlak ennek kitenni, de talán ha többet mutatkoznál velem velünk, akkor hamarabb elfogadnák a helyzetet – magyarázom kezembe fogva övét.
- Talán igazad van – sóhajt. – De olyan nehéz ez – rázza, a fejét miközben lábaim közé kucorodik.
- Én itt leszek veled és vigyázok rád. Mindnyájatokra – ígérem pont úgy, mint kiskorunkban.  Átkarolva tenyereim pocakjára simítom.
Míg a serpenyőben lévő reggelinek való alapanyagokat kevergetem a szabad kezem csupasz combjaira simítom. Végre mosolyog, amitől a szívem újra életre kel.
- Zayn oda fog égni – figyelmeztet nevetve az étel felé bökve. Nem foglalkozom, vele kezeim még feljebb vezetem csókra nyújtva nyakamat. – Szedd le és kapsz egy csókot – kuncog -, de nem eszem éget tojást – tol el a mellkasomnál.
- Bébi az enyémek nem azok – kacsintok, rá miközben elzárom a gázt. A szemeit forgatva óvatosan ügyelve pocakjára leugrik. – Na és a csókom? – kapom fel a tányérokat.
Kiveszi, a kezemből őket lerakja, az asztalra a villák mellé majd visszafordul felém. Vékonyka karjait nyakam köré fonja és közel férkőzik, ahogy a pocakja engedi. Átkarolom a derekát, de nem csókolom meg hagyom, hogy ő irányítson. Ajkai óvatosan és lágyan tapadnak enyéimre. Tarkójára csúsztatom tenyerem elmélyítve a csókunkat.
Ledobom a törölközőm az ágyra és egy tiszta alsót kapok magamra majd a fekete farmerom. A zsebembe dugom a telefonom és felkapva egy pulcsit lesietek az földszintre.
- Mehetünk? – lép ki a konyhából. Ámulva nézek végig rajta. Édes hasát kiemeli a fehér felsője, amire egy fekete pulóvert vett fel és lábai szexin feszülnek farmerjában.
- Naná, bébi – elé lépek és becipzárazom a felsőjét – nem akarom, hogy valamelyikőtök megfázzon – nyomok puszit arcára. – Amúgy gondolkoztál már valamilyen néven? – nézek rá az egyik piros lámpánál.
- Nem igazán tetszettek az ötleteim – rázza meg a fejét nevetve. – De egy valamit nagyon szeretnék – fogja meg a kezem, ami a sebváltón pihen.
- És pedig? – kérdezem kíváncsian.
- Hogy a fiú második neve Jawadd legyen – néz rám félve. – Tudod, mennyire imádom ezt a nevet…
- Rendben – bólintok rá csókot nyomva a kéz fejére. – De akkor a lányunk második neve Melanie lesz – vigyorodok el leparkolva a kocsival.
- Jó rendben – nevet fel a fejét hátra vetve.
- Na, mi az? – mosolygok én is.
- Mi vagyunk az egyetlen szülők, akik először második nevet adnak a gyereküknek – kuncog.
- Ezért lesznek nekünk a legszuperebb kölykeink – vigyorgok, rá miután kinyitom az ajtaját.

2014. november 7., péntek

Huszonhatodik - A múlt sötétje

Sziasztok!
Péntek, hétvége hál' isten! Ti mit csináltok van már valami program? Jó szórakozást hozzá :D
Köszönöm az előző részhez a kommentet. Jó olvasást xx Maya

.:Zayn.:

London, Anglia, Egyesült Királyság 
Hangosan nevetve temetem, az arcom a kezembe miközben oldalra dőlök fejem a mellettem ülő Liam térdén támasztva. Niall feje egyre vörösödik és már félő, hogy meg akadt a torkán egy kósza falat, de mikor felkiált, röhögés közben megnyugszom. Paul az ajtóban állva rosszallóan csóválja a fejét, de mosolyog. Mély levegőt véve ülök fel és próbálok megnyugodni és nem újra elnevetni magam.
Harry durcásan néz ránk karba font kézzel. Ahogy meglátom, az eséstől zilált haját újra kitör belőlem a nevetés. Lejátszódik előttem, ahogy megcsúszik, és hanyatt vágódik.
Előre hajolva lerakom a konzolt az üveg asztalra és előkotrom a telefonom a dzsekim zsebéből. Az ismeretlen szám láttán elbizonytalanodom, hogy felvegyem-e, de végül a fülemhez emelem a készüléket.
- Hallo – szólók bele.
- Jó napot. Zayn Malik? – hallok meg egy női hangot. Leintem a fiúkat, hogy halkabban legyenek és elmormogok egy ’igent’. -  A Herat korházból hívom. Ha jól tudom ön Lindsay Holse barátja – döbbenten nézek a tévé képernyőjére, amin a kimerevített FIFA díszeleg. A szavak nem jutnak el a tudatomig. Nem tudom az okát, az állapotát. Egyedül csak az jutott el hozzám, hogy bevitték, hogy ott fekszik valamelyik kórteremben és nem tudom, mi van vele. Nem hallom, hogy beszél-e még a nő vagy sem, de kinyomom és felpattanok.
Ahogy a folyosón rohanok a kijárat felé hallom az utánam szólókat, de nem állok, meg míg nem találom meg Pault. A néző téren van a hamarosan kezdődő interjú helyszínén. Szinte kiabálva követelem valamelyik kocsinak a kulcsát és már legszívesebben a hajamat tépném.
Ahogy megkaparintom, a kis tárgyat már fordulok is meg, de Liamnek ütközöm.
- Nem tudom mi történt, de így nem vezetsz – fog meg a vállamnál. – Add, ide elviszlek.
Az úton elhadarom a hallottakat, és amit felfogtam, de a szavaimból alig fogható fel valami. Liam nem próbál megnyugtatni nem, mondja, hogy minden rendben lesz. És ezért hálás vagyok. A kocsi csak lelassít, de nem áll meg én mégis kiugrok. Feltépem a korház bejáratát és bár alig fogom fel a saját tetteim az még is eljut hozzám, hogy szinte ráüvöltök a recepciónál lévő nőre. Ő megértően néz vissza rám és a tőle telhető leggyorsabban eljutatja hozzám az információt.
- Most már tényleg állj le – ragadja meg ültében a kezem haverom és lehúz maga mellé. Még jó néhány idegőrlő perc telik el, míg az orvos felbukkan az egyik ajtó mögül.
- Jó napot – köszönt minket. – Sajnálom, hogy ilyen sokáig kellet várakoznia, de szerettünk volna mindent kivizsgálni. – Szóval Lindsay jól van…
- Hál’ isten – túrók a hajamba. – Na és a babák? – kérdezem egyből.
- Ők is jól vannak mindketten.
Könnyek csorognak végig az arcomon a megkönnyebbüléstől. Az ágyon fekszik, ajkai mosolyra görbülnek, ahogy megpillant. Sietve indulok meg felé. Lehajolok és két kezem közé fogva arcát megcsókolom. Gyengéden vigyázva rá. Míg ő hajamba túr én levezetem kezem a hasára a takaró alá. Apró köröket rajzolgatok nagyobbacska pocakjára. Ahogy megérzem a könnyeket orcáján ijedten húzódom el.
- Kicsim mi a baj? Fáj valamid rosszul vagy? Lin…
- Tudják – zokog fel arcát kezeibe temetve. – Most már mindenki tudja, ki vagyok, Zayn! – kiabál ingerülten. Lefogom haját tépő kezeit és mellé ülve átölelem.
- Nyugodj meg – kérem lehunyt szemekkel. Tudom mit jelent ez neki és talán ehhez most én is kevés vagyok. Félek, nem leszek elég ahhoz, hogy most is erős maradjon.
Nincs már elég hite és ereje újra átvészelni ezt a sok keserűséget és rossz dolgot. Már az is hihetetlen dolog, hogy olyan kicsin fel tudta dolgozni a vele történteket.

.:Lindsay.:


Mind itt állnak körülöttem. Életem néhány legfontosabb személye és arra várnak, hogy megmagyarázzam. Elkel mondanom miért, hallják rólam azokat a híreket és, hogy igaz. Minden igaz.
- Öt éves voltam mikor apával vásároltunk…..

A szinte teljesen kihalt utcán egyedül Lindsay és apukája mosolyognak. A kislány szülője kezét fogva szökdécsel izgatottan várva, hogy végre a bolthoz érjenek. Mikor meglátja, a hatalma játék üzletet szaladni kezd boldogan kacagva. Apukája nevetve siet, utána majd értetlenül figyeli szomorú gyermekét az ajtó előtt állva.
- Apa zárva van – néz fel a férfira Lin ajkait lebiggyesztve.
- Ne aggódj, édesem majd visszajövünk – mosolyog le Lindsayre és a kezét megfogva indul el visszafelé. – Megígértem, hogy megkapod a macit így is lesz.
Bradford ezen része egyre üresebb lassan már csak Lindsay és apukája sétál az utcákon szinte még autókat se látni. A férfi felkapja álmos gyermekét kezébe és magához ölelve folytatja útjukat.
Lin szemi kipattannak a fület sértő fékcsikorgásra. Ahogy édesapja megfeszül és gyorsítani kezd, félelem lesz úrrá rajta.
Hangosan felsikít, mikor kezek ragadják meg és kitépik apja karjaiból. Kiabál és vergődik mind végig édesapját keresve. Könnyű testét a kocsiba dobják, és mellé tuszkolják apját is. Zokogva bújik szülőjéhez, míg az ismeretlen férfiak is elhelyezkednek, és a kocsi elindul.
- Kik maguk és mit akarnak tőlünk? – édesapja hangja komoly és tárgyilagos, de a kislánynak ez fel se tűnik. Ő csak rettegve rejti arcocskáját a puha anyagba.
- Ugyan jól tudja a választ mindenre! – hangzik a gúnyos felelet.
A fekete kocsi nem áll meg a hosszú úton egyszer se. Se Bardford se London utcáin nem kelt feltűnés így gond nélkül érnek el úti céljukhoz.
Lin reszketeg sóhajt véve könnyes szemekkel felnéz a hatalmas elhagyatott gyárépületre. Egyik elrablója akkorát taszít rajta, hogy előre esik. Térdei és feje a maga alól kicsúszott kezei miatt hatalmasat koppannak a kemény földön. A homok felbolydul, belepi a lány arcát és haját sebeibe is jut belőle. Édesapja tehetetlenül lefogva nézi végig a történteket. A nagydarab hústorony felrángatja a kislányt karjánál fogva és szinte húzza maga után.
Az épület tégláinak nagy része a földön hever. Az egyetlen épp helység benne ahova a két túszt cipelik. A hely sötét, de némi fény beszűrődik a fenti koszos ablakokon.
A két test a lökés gyanánt halk puffanással ér földet. Lin azonnal édesapja karjaiba mászik, és onnan figyeli, ahogy elrablóik itt hagyják őket és mögöttük a vasajtó becsukódik. Valamit földhöz vágnak, a férfi gyanítja nem olyan rég elszedett telefonja volt.
A napok telnek. Lindsay próbál erős maradni és nem sírni vagy nyafogni az éhség miatt. Édesapja az első egy két napban még kereste a lehetséges kiutakat, de be kellett látni innen nem menekülnek.
Lindsay arcai beesettek haja zilált és csomós. Sose volt duci, de most könnyen át éri még egy két éves felkarját. Édesapja sincs sokkal jobb állapotban, de ő jobban bírja a helyezettet. Az étlen, szomjasságot.
Négy nap elteltével újra kocsi hangja tölti be a helyet. Lindsay szeméből könnyek potyognak, ahogy hallja elrablóik hangját. Az eddig rossznak hitt lámpák most felgyulladnak a fejük felett megvilágítva a koszos, poros helységet.
Az ajtó nagy robajjal nyílik ki. Az öt alak közelít feléjük. Lin rémülten veszi észre a fegyvereket, a pisztolyt, a késeket és a baltát az egyik fekete ruhás kezében. Édesapja kezét szorítja még akkor is mikor a férfit felrántják a földről. Apjának tett ígéretet betartva nem mozdul, megkövülve nézi, ahogy a férfiak szülőjét rugdossák. Sírva borul el, de egy hang se jön ki a torkán kezeit fülére tapasztja, hogy ne hallja apja fájdalmas kiabálását. Nem akarja látni szülője is arra kéri, ne nézzen oda, de képtelen becsukni szemeit.
A pisztoly eldördül. Egyszer. A baltával lecsapnak. Vér fröccsen. Hírtelen borul minden sötétbe a lámpák megadják magukat és odakintről se szűrődik be fény.
Lindsay meredten bámulva a sötétbe hallgatja édesapja egyre ritkább és halkabb nyögéseit. Hallja, ahogy a balta és a kések célba érnek, ahogy a fegyvert újra meghúzzák egyszer majd még egyszer.  Minden felé vér fröccsen a homokba a cipőkre és Lindsayre. Apja vére tapad rajta.
Csend. Senki se mozdul. Lin csak saját eszeveszett levegővételeit hallja. Szinte már zihál. Csend és világosság. A lámpák pislákolva kelnek életre. A gyilkosok szeme elé tárul az élettelen test a tettük, amit vakon műveltek. Elborzadva nézik a vért a szétkaszabolt cafatokat és a kislányt, aki halálra váltan mered apja élettelen szemeibe. 



2014. november 5., szerda

Huszonötödik - Két pici csöpp

Sziasztok, szép szerdát mindenkinek!
Hogy telt eddig a hét? Csak én írtam mindennap majdnem három TZ-t és öt kis dolgozatot? Jó volt ez így szünet után. Na és akkor értékes információ már annak akit érdekel... még mindig lehet szavazni! Köszönöm a kommenteket az előző fejezethez és ez úton is köszöntöm az újakat :) 
Örülnék néhány véleménynek. Jó olvasást.
xx Maya

 

Nagy az öröm a One Direction háza táján, de vajon miért?
A minap a fiúk barátnőikkel együtt ellátogattak városunk Akváriumába és Állatkertjébe. A rajongók, akik képeket és beszámolókat is posztoltak közösségi oldalaikon érdekes dolgokat fedtek fel.
Olvashatunk posztot arról, hogy az Akváriumban a kis csapat ebédközben valamiről nagyon örült. Úgy tűnt a dolog Lindsay és Zayn jelenthettek be valamit. De vajon mi volt az? Liam Payne után most a Pakisztán származású fiú kérte meg barátnője kezét? Sajnos nem tudjuk, de minden esetre gyűrűt nem láttunk a lány ujjain.
Az ezek után megdöbbentő hír az, az volt, hogy Lindsayt sírni látták az Állatkertben. Okot nem tudunk, de a rajongók arról számoltak be, hogy rejtegette érzéseit barátai elől majd a vécéből kijövet már boldogan mosolygott.
Amint megtudunk, valamit közöljük önökkel. Hanna Bloom voltam.
Zayn döbbenten mered rám fájdalommal a szemében. Azon vagyok, hogy minél hamarabb kiszálljak az ágyból anélkül, hogy fellökném a tálcát, de ez nem igazán megy. Főleg, hogy Zayn megfogja a kezem és nem enged el. Fél kézzel a földre helyezi, a vacsoránk maradékát majd felém fordul.
- Ne nézz így rám kérlek – sóhajtok fel leszegve a fejem. Nem bírom elviselni, hogy a szemében fájdalom és bűntudat csillog.
- Lin – suttogja. – Hogy legyek jó párod apuka és majd a férjed, ha azt se veszem észre, hogy valami bajod van? – kérdezi megtörten hangja el-elcsuklik.
- Csodás leszel, mindháromban ebben sose kételkedj. És tudod miért? Mert már most az vagy – araszolok hozzá közelebb. Ölébe fészkelve magam elrejtem könnyeim a pólójába.
- Mond el, kérlek – simogatja a hajam nedves puszikat nyomva arcomra. – Mi volt a baj?
- Nem volt baj… csak elérzékenyültem. Tudod a kislány a tolókocsiban, Lisa – magyarázom szipogva. – Eszembe jutott, hogy a hozzá hasonló beteg gyerekeket néha eltaszítják a szüleik – zokogásom vállába fúrva tompítom. – Zayn ha mi pici csöppünk beteg lesz én… én képtelen… képtelen lennék eldobni magamtól – a vállam hevesen rázkódik. Zayn csitítva ölel magához. Fejét nyakamba fúrja és puszikat hagy a vékony bőrön, míg egyik keze hátam a másik hajam simogatja.
- Ha valami véletlen folytán beteg lesz bármi baja lesz, a pici csöppnek ugyan úgy fogjuk szeretni, Lin. Hallod? Ne sírj, jó?
- Téged zavar, hogy már most terhes vagyok? – kérdezem pár perc múlva kissé nyugodtabban. Eltávolodom tőle, de csak pont annyira, hogy könnyen szemébe nézhessek.
- Dehogy zavar – rázza a fejét mosolyogva. – De még se szeretném azonnal kiírni twitterre vagy rohanni az első újsághoz. Nem akarom, hogy te legyél a célpont, Lin – susogja közel hozzám. Ajkaimon érzem forró leheletté édes bizsergés fut végig testemen, ahogy megcsókol. Puhán nem siet, el semmit nem követel. Kóstolgat. Szája csak mozog az enyémen. 
A napok és hetek villámgyorsan húznak el felettünk. Minden olyan gyorsan történik, hogy nehéz lépést tartani. Minden koncert remekül sikerül. Miamiban az utolsó fellépés után majdnem a hónap végéig maradunk, de mivel két kis mama is van a csapatban így nehezebb a dolog.
Zayn aggódóbb apukának bizonyul, mint Liam. Nem érdekelte, hogy hajnalban kell kelnie, mert utána jelenésük van. Ő akkor is nekiáll nekem tápláló és vitaminban gazdag reggelit készíteni. De mikor Atlantban a színpadon megcsuklik a fáradtságtól leállítom. Még arra is kész vagyok, hogy nem szólók hozzá, ha nem hagyja abba, de szerencsére erre nincs volt szükség. Megértette, hogy nekem is szükségem van rá így felhagyott a kora keléssel. De akkor se áll le teljesen. Mégis bizonyul inkább édesnek, mint idegesítőnek.
Amint haza érkezünk az első dolgunk az én unszolásomra kipakolni a cuccaimat a dobozokból. A második, hogy meglátogassuk a korházat és megismerkedjen Zayn a nőgyógyászommal ki egy kiváló orvost ajánl, aki majd a szülészem lesz.
Már a baba neve is felmerült, de még semmire se jutottunk. Igazság szerint a picur nemét se tudjuk még mivel nem akartuk csak az elkövetkezendő ultrahangon kideríteni.
Sophia és Eleanor, Jaddel karöltve már babaruhákat és holmikat néznek a neten, na meg üzleteket. A babamentes fiúk; Louis, Harry és Niall minden jóval elhalmoznak minket és a babákat. Minden egyes találkozásnál újabb plüsst kapunk. Ebből adódóan már a média és a rajongók is tudják, na meg persze a családok.
Zayn idegesen szinte görcsösen szorítja a kormányt. Ha nem tudnám, hangulatának okát azt mondanám dühös. De e helyett tudom, hogy csak izgatott. Ahogy én is hisz megtudjuk a kicsi nemét.
Lassan nyomom le a kilincset Zayn kezét biztosan fogva. Mikor kiszállunk, a kocsiból egy pillanatra azt hiszem, elájul, de szerencsére nem.
- Jó napot – köszönöm mosolyogva. Dr. Franknak. Zayn csak az orra alatt motyog, de szerencsére orvosom nem nézi rossz szemmel.
- Lindsay felkészült? – kérdezi a zselét fogva. Bólintok és szerelmemre mosolygok, aki halványan, de viszonozza a gesztusom.
- Jól van? – kérdezi akadozó lélegzettel.
- Igen, jól vannak. Mindketten.
- Hál isten. Látod kicsim én mondtam – nyom puszit az arcomra, de aztán ledermed. Orvosommal kuncogva figyeljük, de nekem könny gyűlik a szemembe. – Várjon! – néz Dr. Frankra. – Ketten vannak?
- Igen. Ikrek – mosolyog, ránk kedvesen majd a monitor felé fordul így mi is oda nézünk – és ahogy nézem fiú és egy kislány. Gratulálok.
Könnyes szemekkel figyelem a két csöppséget, akik a hasamban növekszenek. Mikor az orvos magunkra hagy és letörlöm a zselét magamról Zayn magához ölel. Erősen és minden szeretetét bele sűrítve. Hihetetlen az egész. Felfoghatatlan. Eddig egy babáról beszéltünk és most hírtelen kettő van.
- Két pici csöpp van, Lin – duruzsolja mantraként a fülembe.
Nevetve sírok fel fejem a vállába fúrva. Az öröm és a boldogság baromi nagymértékben uralkodik el rajtam.
Zayn teljesen sokkolva van. Idétlen vigyor ül az arcán még kifelé menet is miközben le-letekintget az ultrahangfelvételre. Még nagyobb örömet érzek őt nézve, hogy látom milyen boldog.
Sose gondoltam, hogy tizenkilenc évesen teherbe esem, és olyan embert hívhatok a szerelmemnek, mint Zaynt. Kiskoromban mindig arról álmodtam, hogy bejárom, a világot mielőtt igazán élni kezdenék. Még a munka és a családalapítás előtt. Végül is nem állok messze tőle. Hisz temérdek sok helyen jártam és fogok még. Köztük Los Angeles, Atlanta, Chicago, Miami és még sok más gyönyörű hely. Az tény, hogy közben lettem állapotos, de ez se akadályozta a dolgaimat.
És az, hogy Zayn mindvégig mellettem volt felejthetetlen. Ő lesz gyermekeim apja és egyszer majd a férjem, remélem.
Bekötöm, a melegítőgatyám fűzőjét miközben a fejem vissza kapom a tükörre. Megállok vele szemben és nézem magam. A csillogó szemeim az igencsak megnőtt hajam és a mosolyom. A mosolyom mely a felhőtlen boldogságról árulkodik.
Lassan simítom a kezem hasamra, amin már igencsak látszik a terhességem. Az orvosom szerint ez normális hisz ketten vannak. Gyermeteg izgatottsággal képzelem el, hogy nem sokára már mozgolódni fognak.
Kinyílik a szoba ajtaja és Zayn lép be rajta mosolyogva. Ahogy észrevesz, a tükör előtt a pocakomat simogatva azonnal felém indul. Átkarol, hátulról kezeit enyéim alá simítja, állát a vállamon támasztja és a tükrön keresztül mély barna szemei enyéimbe fúrja. Tekintete rabul ejt ölelése ellazít. A vállára hajtom a fejem és élvezem, ahogy ajkai nyakamat érintik.
Nedves lágy puszikat hagy bőrömön, ami egyre jobban felforrósít. Kissé összerezzenek, ahogy ujjai elindulnak az oldalamon és megállapodnak a melltartó fedte mellemen. Halkan felszisszenek, ahogy erősebben ér hozzám.
- Fáj? – kérdezi aggódva, elrántva kezét.
- Nem – susogom oldalra nézve lágy csókot nyomok ajkaira. – Csak érzékeny, finoman – kérem puszit nyomva nyakára és átkarolva azt.

2014. november 3., hétfő

Huszonnegyedik - Banda babák

Sziasztok!
Nem szokásom túl hosszan írni a bejegyzések elé, de most ez talán az lesz... így aki elolvassa, elolvassa ha nem hát nem. 
Először is... köszönöm a plusz egy feliratkozót. És az előző részhez érkezett két hozzászólást, melyet Agárdi Nikolett és Buu - Chan hagyott. Nem kapok igazán komikat így sajnos nem tudom mit gondoltok a blogról... és csak egy véletlen folyamán tudtam meg, hogy van akinek változott a véleménye negatív irányba. Épp ezért örülnék ha megírnátok mi a véleményetek. Lehet az negatív is, míg kulturáltan van megfogalmazva. Engem tényleg érdekel. 
A másik egy bocsánat kérés. Ugyanis tisztában vagyok vele, hogy az előző héten eggyel kevesebb részt hoztam és összekuszálva. Hajlamos vagyok megfeledkezni az időről főleg ha szünet van ezért fordult ez elő. Plusz Szerbiában jártam két hete akkor meg azért nem voltak részek... szóval bocsánat!
A másik lényegesebb dolog, hogy már csak 4 rész van hátra plusz az Epilógus szóval 5. Ami azt jelenti, hogy hamarosan vége ennek a történetnek... pontosan jövőhét pénteken.
Gondolkoztam egy második évadban ami már a gyerekekről szólna... erről indítok egy szavazás így  ti dönthetitek el elkezdjem-e. Köszönöm annak aki szavaz :)
Na ennyi is voltam. Várom a véleményeket és jó olvasást xx Maya 
New Orleans, Louisiana

Mosolyogva figyelem Zaynt és Luxot. A fiú épp a halakat mutogatja a pici lánynak, aki hatalmas nagy csodálattal bámulja az állatokat. Elképzelem vajon ilyen lesz-e mi babánkkal is. Vajon vele, hogy fog viselkedni?
- Tudod, hogy össze vagytok hangolva? – lép mellém Liam.
- Tessék? – nézek rá zavartan majd egy felettünk elúszó cápát lesek meg.
- Zaynnel. Ha te mozdulsz ő is, ha ő mozdul, akkor te is – mosolyog rám bölcselkedve. – Még azt is megkocáztatom, hogy a szívetek is egyszerre dobban.
- Lehet – felelem szerelmem figyelve. Lux egyik kezével a hajába kapaszkodik, míg a másikkal a felettük lévő üveget tapogatja. Zayn enyémbe fúrja tekintetét. Lassan lusta mosolyra húzza, ajkait majd rám kacsint. Nevetve rázom meg a fejem és folytatom az utat Liammel az oldalamon.
Talán igaza van. Zaynnel már hátborzongató módon szeretjük egymást és… egymásra vagyunk hangolva. És most, hogy itt van a pici is minden másabb és másabb is lesz.
Akaratlanul simítom kezem a hasamra elmerengve. Milyen lehet egy pici fiúcska, akinek olyan csodás szemei vannak, mint Zaynnek és olyan ében fekete haja? Az ellenállhatatlan mosolyáról már ne is beszéljünk. Tuti a csajok álma lenne, mindenkit levenne a lábáról.
- Én kisfiút szeretnék – susogom a fülébe, hogy csak ő hallja. Lepetten pislog rám. A többiek az eddig látottakról csacsognak, míg az ebédünkre várunk. – Azt akarom, hogy olyan legyen, mint te. Olyan felülmúlhatatlanul tökéletes – mosolyogók magam elé képzelve. – Na és te? – kérdezem kíváncsian.
- Én egy kislányt, aki rád hasonlít – nyom lágy csókot az ajkaimra.                                           
- Uram isten! – fintorodom el. – Niall te mégis mit rendeltél? – nézek a fiúra majd a tányérjára, amiből orrfacsaró bűz árad.
- Héj, ez finom – néz rám sértetten.
- Lehetne, hogy távolabb viszed tőlem? – kérdezi Sophia.
- Oké, oké – húzza magához közelebb, Ni, az ebédjét. – Sophiat megértem, na, de te? – bök, felém a villájával mire ledermedek. – Nekem mi a mentséged rá, hogy zavar az ebédem illata? – hangsúlyozza ki az utolsó szót.
- Lehet Lin is terhes – nevet fel Harry, de mikor mi nem reagálunk hasonlóan ő is elkomorul. – Terhes vagy? – néz rám ledöbbenve.
- Ami az illeti igen – kulcsolja össze ujjainkat Zayn. – Lin babát vár – mosolyodik el miközben puszit nyom a hajamba.
 - Úr isten! – Sophia szinte felvisít.
- Sss – intem le kuncogva, - nyugi.
- De ezt, hogy? – hitetlenkedik Louis.
- Tudod a méhecske – kuncog fel Lou. – Lux nem csak az érezte meg, hogy csodás anya leszel, hanem a babát is – néz rám kedvesen.
- Tényleg a hajón és a premier előtt. De ez, hogy lehetséges? – Niall még az evéssel is felhagy, úgy figyel a válaszra.
- Olvastam, hogy az idősebb gyerekek megérzik, ha van egy terhes kismama a közelben – magyarázom.
- Na és Sophia? – mutat a lányra Harry.
- Én még csak a harmadik hétben vagyok talán azért nem… Várjunk csak te….
- Hatodik – felelem vígan mosolyogva.
A kezdetlegese döbbenet hamar átalakul örömmé. Niall folyamatosan azt skandálja Hazzával karöltve, hogy már van két banda baba is. Nem győztük csitítani őket, hogy estére ne tudja meg az egész város. Bár igazság szerint bele gondolva nem a dolog. Nem érdekel, mit gondolnak mások és mit mondanak. A lényeg, hogy szeretem Zayn és a közös babánkat hordóm a szívem alatt.
Nem tudom, neki mi lenne a véleménye, ha már most megtudnák, hogy babát várok. Amennyire boldog volt a tudattól, hogy terhes vagyok, talán pont annyira nem örülne annak, ha már holnapra a fél világ tudomást szerezne a hírről.
- Mi a baj kicsim? – ölel át, hátulról míg a sorban állunk a jegyekért. – Olyan kis hallgatag vagy már egy jó ideje.
- Semmi csak elmerengtem – rázom meg a fejem majd a vállára hajtom.
- Sziasztok – köszön félénken egy lányka megállva mellettünk.
- Szia – mosolyognak a fiúk a rajongóra.

- Kérhetnék aláírást a kis húgomnak? – zavartan egy tincset tűr a füle mögé és a toló kocsiban lévő lányra mutat. Sokáig figyelem és végül rá jövök. Beteg. Ahogy a kezét tartja, ahogy felnevet, mikor Harry megbirizgálja a copfját.
- A nevetek? – kérdezi Niall felnézve a képről.
- Ő Lisa én pedig Lea – mosolyog a lány.
- Szia – guggolok le a toló kocsi elé.
- Te is – mutat rám kacarászva. – Írj.
- Tőled is szeretne aláírást – magyarázza a testvére. Elveszem tőle a tollat és lefirkantok egy kis üzenetet.
A fiúk legszebb és legédesebb rajongójának Lindsay Holse xx
- Köszönöm – tapsikol nevetve. A szívem mintha satuba zárták volna. Lenyelem a könnyeim és megsimogatom a lány kezét.
Imádom az állatokat és mikor elindultunk tényleg látni akartam őket, de most. Fogom Zayn kezét forgatom a fejem és tompán érzékelem, hogy a többiek szórakoznak, de mind ez úgy cseng, le mintha kívülálló lennék. Egyfolytában a lány jár a fejemben. Ahogy édesem mosolygott és amilyen szerettet teljesen nézte és ölelte meg a fiúkat.
Hihetetlen az élet. Boldog vagy a tudattól, hogy terhes vagy majd szembesítenek a ténnyel, hogy a gyermeked nem egészséges. Vannak, akik csak ezért képesek eldobni maguktól a babájukat. Ahelyett, hogy szembenéznének a dolgokkal és a nehézségekkel, de közben rengeteg meseszép pillanatot éljenek meg. Hisz lehet nehezebb egy beteg gyerekkel, de mégis csak a szívem alatt fejlődött kilenc hónapig én vagyok az édesanyja. Feltétel nélkül kéne szeretni bármilyen is legyen.
Lehajtott fejjel gyorsan letörlöm a könnyeim, és míg szólók a srácoknak, hogy vécére megyek, pont vissza tudom tartani. De amint becsukódik, az ajtó kitör belőlem a zokogás. Azok a fránya hormonok. Mély levegőket veszek és megnyitom, a vizet sokáig engedem, a kezemre majd megmosom az arcom. Jó sokszor. Mikor végre sikerül úgy kinéznem, mint aki nem sírt megtörlöm egy kéztörlőben magam és visszamegyek a srácokhoz. Mosolyt erőltetve ajkaimra csatlakozom a kacsákat etető társasághoz. 
- Minden oké? – karolja át a derekam Zayn.
- Igen – bólintok őszintén. Most, hogy mellettem van, hogy beszívhatom, az illatát már minden rendben van.
Hihetetlen fáradság uralkodik rajtam mikor este kilenckor beesünk a hotel szobánkba. Minden erőmet bevetve rúgom le a cipőimet valahol út közben és még a pulcsimtól is megszabadulok, mire az ágyhoz érek. Hulla zsákként vetődök le a puha matracra és sértetten figyelem Zaynt ahogy jól szórakozik rajtam. Megsimítja az arcom majd felültet. Leveszi, rólam a felsőm kikapcsolja a melltartóm és rám ad egy pólót. Végül a gatyámat is leszenvedi rólam a zoknival együtt és betakar. A kezembe nyomja a távirányítót és az ajtó felé indul.
- Héj – háborodok fel utána nézve. – Itt hagysz? – biggyesztem le ajkamat.
- Csak rendelek valami kaját – kuncog fel édesen. Sóhajtva dőlök hátra és bekapcsolom a zajládát valami normális műsor után nézve.

Végül valami béna vígjátékon röhögve egymáshoz bújva fogyasztjuk el a vacsoránkat. 

2014. október 29., szerda

Huszonharmadik - "Szia, pici csöpp"

New Orleans, Louisiana
szeptember 24
Ahogy kilépek, a kórházból már húzom is a fejemre a kapucnim. Kitartóan az alattam elterülő betont bámulva lépkedek. Jó négy, ötutcányira állok csak meg, hogy hívjak egy taxit. Amint a jármű megékezik, bediktálom a már előre kinézett bolt címét. 
A vásárlással gyorsan végzek, tudom, mit akarok főzni így csak ahhoz válogatok alapanyagot. Az alapanyagokat zacskóstul a pultra helyezem, és a szobánkba sietek.  Mivel már csak másfél órám van, villám gyorsan átöltözöm. Egy rövidnadrágot és Zayn egyik felsőjét veszem, fel majd neki állok főzni.  
A csirkét bepácolom és hálát adok a föntieknek, hogy nem leszek rosszul a nyers hústól. Míg az magában érlelődik, neki állok a krumplinak. Megpucolom, felvágom és a forró olajba dobom. Míg az első adag készül a sütőbe tolom a csirkét. Az olaj szag viszont már annyira nem esik jól így kinyitom az összes létező ablakot és az elszívót is használatba veszem. 
Neki állok teríteni nem, cicomázok, túl semmit csak elrendezem a dolgokat. Mire Zayn megérkezik minden készen áll. 
- Szia – mosolygok rá, ahogy belép. 
- Hello baba – húz magához. Ajkai éhesen tapadnak enyéimre. Halk sóhajt kicsalva belőlem kényeztet nyelvéve. Hajába túrok és lábujjhegyre állva még közelebb férkőzök hozzá. – Hmm. Ebéd és még ez is – néz rám elismerően vágyakozó fekete szemeivel. – Mit tettem, hogy ezt kapom? 
- Csak egyszerűen szeretlek – közlöm mellékesen kifordulva karjaiból. – Éhes vagy?
- Mint a farkas – vigyorog rám. – De ez – bök az ételek felé – nem lesz elég, hogy csillapítsa az éhségem. 
Kuncogva ülök le vele szemben. Figyelem, ahogy jó ízűen falatozik. Ahogy állkapcsa mozog rágás közben én is nagyot nyelek valahányszor ádámcsutkája megugrik egy-egy falatnál. 
Csendesen eszünk néha kérdezünk valamit. Én az interjúról ő a mai tevékenységemről. 
- Korházban voltam – csúszik ki a számon meggondolatlanul. Az evő eszköz csattan a tányéron, ahogy kiesik a kezéből. 
- Miért? – kérdezi aggódva. – Beteg vagy? Szólalj már meg – kéri szinte könyörögve. Hát itt az ideje elmondani. Sóhajtva és teljesen idegesen állok fel. Vajon mit szól hozzá? Nagyon kiakad? Veszekedni fog? Ezzel vége lesz köztünk mindennek? 
Kitolja, a székét mikor látja, mit akarok. Az ölébe ülök, lábamat egyik oldalt a padlóra lógatom. 
- Lin kérlek – egyik kezével csupasz combomat szorítja, míg másikkal egy tincset tűr el az arcomból. 
- Emlékszel mikor a premiere menet azt mondtad; ha felszedsz néhány kilót engem az se zavar? Úgy is irtó szexi és kívánatos leszel. Emlékszel, ügye? – kérdezem kétkedve. 
- Persze, hogy emlékszem. De bökd már ki végre miért voltál korházban! – szól rám komolyabba. 
- Szóval remélem akkor is így fogod gondolni, ha több kilót szedek fel – hajtom le a fejem. Kezem válláról a csípőmre vezetem és kitapogatom a képet. 
- Nem érdekel mennyi az, az annyi – rázza a fejét hevesen kétségbeesve. – Ilyen bajod van? Ügye nem súlyos betegség? Mi az oka? 
- Az egyetlen oka annak, ha felszedek pár kilót az a kívánóságom lesz – susogom mosolyogva és előhúzom a gatyám gumírozott része alól a képet. - És miatta lesz – adom a kezébe. Értetlenkedve néz rám majd le a képre. Az arcán érzelmek váltakoznak. Értetlenség, harag, döbbenet, megvilágosodás majd boldogság. Csillogó szemei enyéimet keresik, amikből könnyek potyognak. 
- Lin ez… - hangja elcsuklik – ez azt jelenti, hogy….? 
- Igen – kacagok fel. Hát örül és nem haragszik. Boldog. Eleanornak igaza volt. 
- Úristen! – pattan fel engem is tartva. Kapaszkodva kulcsolom lábaim dereka közé és kezeim nyakkára. – Babát vársz. Terhes vagy. Apa leszek – kiált fel megpörgetve. 
- Zayn hányni fogok – szólók rá nevetve. 
- Szeretlek – áll meg hírtelen szemembe nézve. – Szeretlek mindkettőtöket – csókol meg szenvedélyesen. 
Szinte felfal, de cseppet se bánom. Viszonzom hevességét. Hátam a falnak nyomódik, keze felsője alá csúszik. Ujjai simítva haladnak hasamon át a mellemig. Majd hírtelen elenged. Értetlenül figyelem, ahogy talpra állít és letérdel elém. Felhúzza, a textilt a hasamon majd gyengéd csókokkal borítja be a pocakom. Hajába túrva kacagok aranyosságán. 
- Szia, pici csöpp – koppint gyengéden bőrömre. – Hol tartasz? – néz fel rám hírtelen. 
- A hatodik hét – válaszolom mosolyogva. 
Olyan sírás roham tőr rám, hogy nem bírok megállni a lábamon. Lecsúszok a fal mentén elé. Puszikkal borítja be az arcom és folyamatosan azt suttogja, szeretlek, de zokogásom nem csillapodik. 
- Lin – néz rám kétségbeesve. – Mi a baj? Te nem örülsz? – kérdezi óvatosan. 
- De nagyon – bólogatok hevesen hüppögve. – Én csak attól féltem te nem fogsz – bököm ki végül, ami nyomaszt. – Mert hát itt van az éneklés a turnék a fellépések a karriered és egy baba nagy felelősség. Meg hát nem is olyan rég vagyunk, együtt tudod… és én azt hittem nem örülsz majd neki – simítom kezem a hasamra. 
- Édesem – mosolyodik el kedvesen. – Engem az se érdekelne, ha csak egy napja lennénk együtt és úgy közölnéd, hogy babát vársz. Lin én, szeretlek téged és őt is és tudod, azt hiszem, nem az óta szeretlek, szerelemmel mióta te hiszed – rázza a fejét homályos merengő szemekkel. – Szeretlek mióta megpillantottalak a hatalmas nappaliban könnyes szemekkel. Talán hat évesen nem tudtam mi az a szerelem, mégis éreztem. És Liamnek igaza volt a kötéllel kapcsolatban. 
- Milyen kötél? – kapom fel a fejem. 
- A Perrievel való kapcsolatom a betoppanásod előtt se volt már fényes. Veszekedtünk és nem volt már olyan, mint rég, de mikor te csatlakoztál hozzánk…. Úgy éreztem ránk kötöttek egy kötelet, ami széthúz minket Pezzel. És Liam a bölcs banda apuka – vigyorodik el – azt mondta gondolkozzak el rajta ki is az a kötél. És te voltál. 
- Szóval miattam mentetek szét – bólintok kissé csalódottan. 
- Nem. Uh, tudtam, hogy félre érted – két keze közé fogja az arcom kényszerítve, hogy rá nézzek. – Lin ha te nem jössz, akkor is szakítunk te csak egy jó dolog voltál ebben a helyzetben. Mert rá jöttem szeretlek és… - elhallgat, megrázza a fejét. – Nem tudom rendesen elmagyarázni, de a lényeg, hogy szeretlek és örülök a babának. És ha azt mondod, hagyjam, ott a bandát megteszem feltétel nélkül már az nap. 
- Mi? Nem dehogy. Én nem akarom – szólók rá komolyan. 
- Rendben, de ha igen csak szólsz és megteszem – ígéri. 
Felnyalábol a konyha padlójáról és a szobánk felé indul. Olyan gyengéden tesz, az ágyba mintha bármelyik percben összetörhetnék. Leveszi a farmerját és a pólóját majd mellém fekszik. Fejem a csupasz mellkasára hajtom és apró felismerhetetlen mintákat rajzolok a hasára. Ujjai fájdalom nélkül csípőmbe marnak, ahogy végig simítok alhasán bokszerének gumírozása fel lett. 
Hírtelen lendítem át lábam csípőjén és már rajta is ülök. Ajkam harapva pillogok, rá miközben körmömmel végig karistolom bőrét. Nyakától le a kulcscsontjáig onnan mellkasán át a hasáig. Ugyan ezt az utat megteszem a számmal is. Élesen szívja, be a levegőt keze ökölbe szorul a takarót markolva. 
- Lin – sóhajt fel vágyakozva. 
- Hm? – mormogom nyakára tapadva. Finoman ajkaim közé fogom az érzékeny bőrt és szívni kezdem. Felkapom a fejem a kopogtatásra. Zayn keze lefog és könyörögve pislog rám. – Kinyitom – kuncogok fel kiszabadítva magam. 
- Ez gonosz volt – szól utánam. Nevetve nyitom ki az ajtót. A srácok értetlenkedve pislognak, rám én meg csak legyintek.
- Elmondtad? – kérdezi Eleanor halkan. Vigyorogva bólintok, mire a nyakamba ugrik. – Szóval örült. Látod én megmondtam. 
- Igazad volt – bólintok, miközben leülök a fotelba. – Amúgy, hogy-hogy itt? – nézek végig a társaságon. Zayn a mellkasához húz és kezeit akarva akaratlanul, de a hasamra simítja. 
- Csak gondoltuk meglátogatunk titeket – von vállat, Ni, mosolyogva. – És megkérdezzük van-e kedvetek állatokat nézni? – fejezetbe csintalan vigyorral. 
- Állatokat? – vonja fel a szemöldökét Zayn. 
- Igen. Elmehetnénk az Audubon Akváriumba majd az Állatkertbe – magyarázta Liam. 
- Ez jó ötlet – lelkesedek fel egyből. 
Míg öltözöm, eszembe jut a baba és, hogy mit fognak szólni a srácok, na meg a rajongók.