Huszonkilencedik - "Köszönöm őket neked"

Hello-bello!
Kicsit elszámoltam magam ugyanis én a mai napra kalkuláltam az Epilógust...., de az csak hétfőn érkezik. Szóval ez az utolsó rész... na mindegy. A lényeg, hogy itt vagyok a résszel. Amihez megint csak szívesen fogadom a véleményeket. Mindenkinek szép hétvégét remélem nektek jobb lesz, mint az enyém. Jó olvasást, puszii Maya. 

Egyedül ébredek, az ágy mellettem már rég kihűlt. A hajamba túrva ülök fel és a hasamat megsimítva köszöntöm a piciket is. Az órára pillantok, mielőtt belépnék a fürdőbe. Tegnap már hajnali egy óra volt mire visszajöttem. Zayn nem aludt, de úgy tett mintha. Sóhajtva állok be a zuhany alá. A szemeim majd leragadnak, de tovább aludni képtelen vagyok.

Bő félóra múlva elzárom a csapot és kilépek a kabinból. A szemeim szerencsére már nem olyan vörösek a sírástól és legalább emberi külsőm is van. Magamra kapok egy fekete cica gatyát és egy három x-eles felsőt és elindulok a földszintre.

- Hm, manók azt hiszem, nagyon finomat reggelizünk – duruzsolom a hasamhoz hajolva, ahogy megérzem az ínycsiklandozó illatokat. – Reméljük, apu épségben van…

Mosolyogva dőlök az ajtófélfának és összefonom a kezeim a mellkasom előtt. Zayn homlokán izzadtság cseppek csillognak ezt még oldalról is jól látom. Jobb vállán egy konyharuha pihen, míg kezében fakanál és a serpenyő nyele. Leemeli a tűzhelyről és megfordul, de ahogy meg lát megtorpan.

Nem szól semmit, a serpenyőt visszahelyezi előbbi helyére és sebesen elindul, felém miközben az anyagot elhajítja valamerre. Szorosan ölel magához, ahogy a hasam engedi, fejét a nyakamba fúrja és mélyet lélegez.

- Ne haragudj, kicsikém – nyom csókot nyakamra hajamba majd arcom minden szegletére. – Sajnálom, hogy kiabáltam, de féltelek. Annyira félek, hogy valami baj lesz – sóhajt fel homlokát enyémnek döntve. – Szeretlek, kérlek, bocsáss meg – suttogja ajkaimra.

Pipiskedve karolom át a nyakát, számat övéhez illesztem. Két keze közé fogva arcom mélyíti el csókunkat. Nyelve gyengéd harcot vív az enyémmel, de ez most nem arra megy ki, hogy ki jön ki győztesként hanem, hogy megmutassa az érzelmeit. Mosolyogva szakadok el tőle mikor a csengő élesen hasít a meghitt csendbe.

- Én is szeretlek – utolsó puszit nyomok szájára és az ajtó felé indulok. Mielőtt ajtót nyitnék, sietve kócos copfba kötöm a hajam.

Döbbenten nézek a nőre az ajtóban. Azt hittem soha nem látom, többet erre itt van teljes életnagyságban.

- Szia, kislányom – mosolyog rám nyájasan. Képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni fintorát a hasam láttán.

- Hello. Mit akarsz Emily? – támaszkodok meg az ajtón.

- Esetleg bejöhetek? – néz el mellettem. Hallom Zayn lépteit, ahogy mellém átkarolja a derekam puszit nyom a halántékomra és köszön Emilynek, aki mintha csak szívességet tenne, viszonozza.

- Esetleg nem – válaszolok kérdésére. – Elmondod, végre mit keresel itt? – sóhajtok fel hajamba túrva, de mivel az össze van kötve így néhány tincs az arcomba hullik.

- Szeretnék beszélni. Ha lehet csak veled – teszi hozzá sötét pillantást vetve szerelmemre.

- Vegyél fel valamit így ne állj, az ajtóban megfázol – duruzsolja a fülembe. – Addig elmegyek zuhanyozni – aprót bólintok és csókot nyomva ajkaira elengedem.

- Gyere be… - lépek egy aprót hátrébb – mondjuk csak az előszobáig – becsukom az ajtót és a kis komódnak támaszkodom.

- Miért nem szóltál, hogy terhes vagy? – kezd bele kelletlenül.

- Így is megtudtad, nem? – kérdezem vissza a szemem forgatva.

- Lindsay az anyád vagyok…

- Nem, te nem vagy az anyám. Senki se vagy már számomra! – szűrőm a fogaim közt. - Ha csak ezért jöttél mehetsz is! – mutatok az ajtóra.

- Szóval nem is láthatom majd az unokáim?

- Milyen unokáid? – nevetek fel keserűen. – Ők – teszem a kezem a hasamra – nem a rokonaid. Ahogy én se. Emily te nem vagy az anyám. És nem is értem mit keresel itt. Csak egy púp voltam a hátadon szégyelltél még mindig szégyellsz engem – mély levegőket veszek, hogy csillapítsam a furcsa nyomást a hasamban.

- Igen igazad van! – bólint komolyan. – De nincs jogod elrejteni őket előlem.

- Te nem vagy normális! Nem elrejtem, csak megkímélem őket egy szörnyű csapástól.

- Ne beszélj így velem! – kiált fel közelebb lépve. – Szánalmas és undorító vagy, lányom! Nem elég az apád pénze? Gyereket szülsz, ennek a szerencsétlen kölyöknek csakhogy még több pénzed legyen? Tizenkilenc éves vagy az isten szerelmére! Ha már pénzt akarsz, elvehetnél egy normálisabb embert is – a kezem magától lendül és csattan az egykori anyám arcán. Azonnal a piros területhez kap és döbbenten néz rám.

- Takarodj! – üvöltöm torkom erejéből. – Takarodj el a házunkból és a családom közeléből! Te nem vagy az anyám és sose voltál az!

- Nevetséges vagy! – csóválja a fejét.

- Tűnj innen. És soha többet még csak gondolni se merj Zaynre vagy rám esetleg a gyerekeimre! Zayn a legcsodásabb ember az egész világon. Pont olyan, mint apa és amilyen te sose leszel! – hangosan csapom be az ajtót. Ahogy megfordulok, azonnal a hasamhoz kapok. Élesen szívom be a levegőt és fájdalmasan görnyedek össze. – Sss, nyugi picik – susogom. – Nincs semmi baj! – ijedten kapok a szekrényhez támaszért mikor a fájdalom erősödik. – Zayn! – visítok fel! – Zayn!

Döbbent elkerekedet, szemekkel nézek le a lábamra. Uramisten! – Zayn!

- Itt vagyok mi a baj? – megtorpan az utolsó lépcsőfokon. – Lin baj van?

- Baj? Nem, ez nem éppen baj, de Zayn… elfolyt a magzatvíz – ejtem ki lassan a szavakat. – Szülni fogok.

A fiú ledermed, nem pislog, talán még levegőt se vesz. Majd szeme a tócsa a hasam és az arcom közt cikázik. Talán ha nem fájna a hasam én is így reagáltam volna, hisz ez mégy csak a 37. hét. Bár ez az ikerszülésnél nem furcsa.

- Szülni fogsz – túr a hajába. – Gyerekünk lesz – ledöbbenek. Most esik le neki? Na és mi van azzal a majdnem kilenc hónappal? – Menjünk a korházba – ejti ki tagoltan a szavakat. Azonnal mellettem terem támasz gyanánt átkarolja a derekam.

- Zayn még nem olyan vészes – csitítom. – A nappaliba menjünk – fordulok meg óvatosan. – Hozz le a csomagjaim az emeltről és a farmerom – kérem. – Hallod? – nézek fel arcára, ami teljesen fehér és hitetlenkedés látszik rajta.

- Persze-persze. Gatya és csomag. Azonnal jövök – siet a lépcső felé.  A tanultak szerint lélegzem és folyamatosan simogatom a hasam beszélve a babákhoz.

.:Zayn.:

Azt hittem könnyebb lesz neki. Hogy nem látom majd így szenvedni és a fájdalommal küzdeni. Az ujjaim már nem érzem szorításától, de kitartóan biztatom, és amikor csak tehetem puszit nyomok hajába.

- Ez az. Lindsay még egyet már látom egyikük fejét – szól a doktornő. Hosszú percek óta most látok egyedül mosolyt szerelmem ajkain. Hangosan kiáltva szorítja meg a kezemet. – Szép volt – mosolyog fel ránk. A nővér lepedőbe burkolja a kicsit és már viszi is. Mi nem is látjuk őt csak a rózsaszín anyagot. A hangos sírás hamar elhalkul. – Lindsay nyomjon! A fiú is befordult.

Lin kissé előre dől. Szorgosan figyelem a doktornő arcát, ami egyre boldogabb. Hitetlenkedve figyelem, ahogy a fiúnkat is kiemeli alig pármásodperces különbséggel.

Lindsayal mosolyogva figyeljük a kis csomagot a nővér karjaiban és megkönnyebbült sóhajt hallatva a párnának dől. Lágyan csókolom meg és kisimítom nedves tincseit homlokából. El sem hiszem, hogy végre megszületett a két apróság. 

Hihetetlen boldogság és valami csodás érzés járja át a testem és a szívem látva Lindsay karjaiban a gyermekeinket. Édes mosoly jelenik meg arcán, ahogy lenéz a picikre. Puszit nyomok hajába és fejemet övének döntöm. 

- Köszönöm őket neked - susogom megcirógatva lányunk arcát. 

- Köszönöm, hogy szeretsz minket - feleli, halkan majd ajkaimra lágy csókot hint.