Huszonkettedik - "Az életemnél is jobban - szükségem van rád"

Sziasztok!Bocsánat, hogy ma hozom a részt, de én teljesen abban a tudatban voltam, hogy kiraktam a következőt. Még írtam is valakinek. Na mindegy, azért itt vagyok. Remélem kapok egy-két véleményt. 

.:Zayn.:

Kis hideg kezek ölelnek, át hátulról ujjait összekulcsolja, hasamon fejét vállamon támasztja. Tudom

Ahhoz, hogy ezt kényelmesen megtehesse, lábujjhegyen kell állnia. Ezért megfordulok, de nem nézek, rá remélem, így nem látja könnyáztatta arcomat. Átölelem derekát és mélyen beszívva illatát nyomok puszit a hajába majd megtámasztom állam a buksiján.

- Zayn, mond el mit álmodtál – kéri halkan reszketeg hangon.

Sóhajtva hunyom le a szemem és erősebben szorítom magamhoz. Arcát mellkasomba fúrja egyik keze szívem fölött, míg a másik a tarkómon.

- Emlékszel… - hangom megremeg. Nem akarok gyengének tűnni, nem akarom, hogy tudja, félek, mert akkor ő is fog. – Emlékszel mikor korházba kerültél?

- Mikor? Mert elég sok ilyenre emlékszem – oh, igen. Rengeteg alkalommal jártunk bent szinte már visszatérő vendégeknek számítottunk. Lin folytonos kartörései és betört feje miatt.

- Három éve volt – válaszolok összeszorított szemekkel. – Mikor az utcán találtak rád eszméletlen… - mély levegőt veszek. Az a rengeteg vér a saját vérében feküdt. Mégis túlélte. – Lin emlékszem mi történt veled akkor azon az este? – kérdezem félve a válaszolt. Add, hogy ne emlékezzen.

- Igen – suttogja reszketve. Magamhoz szorítom, teljes erőmmel tartom, mintha attól félnék, eltűnne a karjaimból. – De az már rég volt… és nem kell vele foglalkozni.

- Azt hittem meghaltál. Mikor apa bejött a szobámba és szólt, hogy korházban vagy a világ mintha lelassult volna. Előbb értünk oda, mint a mentős kocsi. Ott álltam és lassított felvételben figyeltem, ahogy eltolnak, miközben újra élesztenek. A hajad a ruhád mindened véres volt Lin és én azt-azt hittem sose látom többet a mosolyod a szemeid. Órák voltak. Órákig jártam fel s alá, de nem jött ki semmi. Akkora már a fiúk is megérkeztek. Aztán kijött az orvos és elmondta. Elmondta, hogy eszméletlen van, hogy a fejedet akkora ütés érte, hogy egy csodával ér fel, hogy vannak agyi funkcióid. Lin az a szemét állat megerőszakolt. Megerőszakolt és ott hagyott.

- Zayn hagyd abba, könyörgöm – tol el magától. Arca könnyes pont, mint az enyém. – Fejezd, bekérlek. Ne csináld ezt magaddal – rázza a fejét hevesen.

- Azt álmodtam nem ébredtél fel – fogom két kezem közé arcát. – Mindenki kiabált, de én nem hallottam semmit csak a szíved dobogását. Megálltam az ágyad mellett és. Hírtelen csend lett már nem dobogott a szíved át vette a hangját az élettelen csipogó hang. Meghaltál és én ebbe haltam bele. Lindsay én nem bírnék élni nélküled. Soha senki nem pótolhatná a helyed. Ha te meghalsz én is veled halok – suttogom mélyen a szemébe nézve, hogy értse, amit akarok.

- Hagyd abba! – kiált rám hevesen. – Fejezed be! – visít zokogva. – Nem fogsz meg halni és nem vesztesz el – rázza a fejét. – Nem, te nem…

- Ne haragudj. Sajnálom, nyugodj meg – ölelem magamhoz.

Fejemet nyakába fúrom, ahogy övé enyémbe fúródik. Csendesen sírunk egymást ölelve.  

- Szeretlek – szólal meg reszketeg hangon. – Az életemnél is jobban szeretlek Zayn!

- Ahogy én is téged. Szeretlek és szükségem van rád. Jobban, mint bármi vagy bárki másra.

Óvatosan ügyelve, hogy ne ébresszem, fel végig simítok arcán; a homlokán le az orcáján át az álláig majd a másik oldalt vissza föl. Halk sóhajt hallat, ahogy hüvelykujjam finoman tapintja ajkait. Lágy puszit nyomok hajába mielőtt felállnék.

Halkan nyitom, ki az erkély ajtónkat kilépek a reggeli hűsítő hidegbe és számba téve a cigit meggyújtom azt. Liam felém fordítja a fejét, ahogy lelépek a homokba. Hajamba túrva ülök le mellé a fotelszerű ülő alkalmatosságra. Egyikünk se szólal meg. Ahogy látom Liam is a gondolataiba merül. De végül ő töri meg a csendet.

- Tegnap veszekedtetek Linnel?

- Nem – rázom a fejem a füstöt kifújva. Lassan kezdek bele a tegnap történtekbe.

- Zayn – teszi kezét a vállamra. – De már minden rendben, ügye?

- Igen. Alszik és megnyugodott. Nem akartam, hogy így kibukjon, de olyan borzalmas volt… mintha tényleg megtörtént volna – lehunyom a szemem és mély levegőt veszek.

- Haver nem fogod elveszíteni – ígéri átkarolva.

- Ügye mikor arról a köteles dologról beszéltünk… Linre gondoltál? – kérdezem kíváncsian.

- Igen rá – közli halkan. 

- Na és veled mi újság? – nézek rá. – Nagyon gondolkoztál valamin – elveszem tőle a második cigim és várakozóan vizslatom. Ajkai lusta mosolyra húzódnak.

- Megkértem Sophia kezét – hajtja le a fejét és mintha zavarban lenne – erre ő közölte, hogy terhes – néz fel rám vigyorogva. – Apa leszek.

- Basszus Liam – tátom el a számat. – Haver gratulálok – ölelem, magamhoz miközben hátba veregetem.

- Köszönöm.

- Na és a srácoknak mikor mondjátok el? – hírtelen hatalmas sikítás rázza meg a házat.

- Szerintem Sophia most mondta el – nevet fel Liam. Újabb visítás.

- Ez Niall volt? – röhögök fel. Mindketten befelé indulunk, ahol a lányok ölelkeznek őket, meg Ni, öleli. Nyílik a szobánk ajtaja és egy ásító Lin botorkál ki rajta.

- Niall mit visongsz? Mi történt? – túr a hajába a szemét dörzsölve.

- Sophia terhes és Liam megkérte a kezét – vigyorog Jade. Lin ledermed, mozdulat közben kissé elsápad és döbbenten nézi Sophiat.

- G-gratulálok – nyögi ki erőltetett mosollyal. – Azta – öleli meg barátnőjét. – Hol a gyűrű? – nyújtja a kezét. A lányok azonnal Sophia kezén lévő ékszert kezdik vizsgálgatni, míg a fiúk, gratulálnak Liamnek.

Mivel nehezen férek Lin közelébe és nem akarok feltűnést kelteni ezért hagyom a beszélgetést későbbre.

.:Lindsay.:

Kicsit sokkolva ért a tény miszerint Sophia terhes. Persze örülök neki hisz az egyik legjobb barátnőm és örülök, ha boldog, de mégis. Az viszont határozottan meglepett, hogy Liam megkérte a kezét, de végtelenül aranyos. És a gyűrű, amit választott tökéletesen illik a lányhoz. Letisztul mégis csodaszép.

A nagyközönség elég változó véleménnyel fogadta. A páros sok gratulációt és kedves szavakat kapott a rajongóktól, de köztük Sophi sok sértést is bezsebelt. Persze Liam mindig mellette van, így annyira nem rendíti meg. Egyébként sajnálatos módon már hozzá szokott az ilyenekhez.

A reptéren rendesen elárasztanak minket a fotósok és újságírók. Minden honnan a nyaralásunkról érkeznek kérdések.

Bármennyire reménykedtem benne, hogy a bejelentésnél ne tűnjön fel a furcsa viselkedésem természetesen Zayn észrevette.  És amint alkalma nyílik, rá le is támad.

Hiába hárítom a kérdéseit alig hisz nekem. Szeretném elárulni, de akkor oda a meglepetés. Így nem teszem. Nem mondok, semmit inkább hazudok. És bár fáj, de most a cél szentesíti az eszközt.

Mosolyogva a kávémat szürcsölgetve figyelem Luxot. Szőke haja arcába hullik, ahogy nagy koncentrációk közepette nyomogatja a dalolós játékát. Leteszem a bögrém az asztalra és elindulok felé. Leülök, mellé majd az ölembe veszem.  

- Melyik a kacsa? – kérdezem a játékra mutatva.

- Ez – nyomja meg a gombot mire hápogás tölti be a szobát.

- Igen ügye vagy – nyomok puszit puha arcocskájára.

Míg a szülei meg érkeznek a fiúkkal együtt labdázással ütjük el az időt. Lux akárhányszor lyukas kezűt játszom csilingelő hangján felnevet. De még nagyobb az öröme mikor megtapasztalja, hogy fejbe is dobhat. Végül egészen közel sokadszorra hajítja a kobakomnak a labdát. Elkapom a kis derekát és ügyelve épségére hanyatt fektetem a kanapén.

Meglepődve pislog fel rám hatalmas szemeivel. Ujjaim fürgén mozdulnak telt kis pocakján. Az eddig csendes szobát most hangos gyerekkacagás tölti meg.

Nevetve figyelem, ahogy ajkain vigyor játszik és orcája kipirult.

- Remek anya lenne belőled – lép a szobába Lou ezzel rendesen rám ijesztve.

- Tényleg így gondolod? – kérdezem kétkedve a földre huppanva.

- Igen – bólint határozottan ölébe véve lányát. – És ezt Lux is megérezte.