Tizenkettedik - Egy érzés, ami felborította az egész világom.

Jó estét, édeseim!
Milyen napotok volt? Nekem hosszú fárasztó jó és rossz. Hah, összetett. Na ez a rész olyan amilyen. Tényleg érdekel a véleményetek és nem csak két emberé az 5 feliratkozó közül. Szóval néhány komment jól esne. Na jó olvasást kellemes hetet és puszi Maya. 

.:Zayn.:

- Szerintetek eljön? - kérdezem a srácokat az öltözőben egy pillanatra megtorpanva.

- Nagy paraszt voltál vele haver… - húzza el a száját Harry. Folytattam a fel alá járkálást. Képtelen vagyok megállni. Ide fele szüntelen hívogattam, de nem vette fel majd egy idő után kikapcsolta a telefonját. Tudom, hogy bunkó voltam és abban a pillanatban megbántam, amit mondtam, ahogy elhagyták a szavak a számat, de dühös voltam. Nem tudtam merre van. Bíznom kéne benne és nem folyton megbántani.

Ezt szervezte tegnap egész este. Saját pénzből fizette a rengeteg repülőjegyet és a szobákat. Hihetetlen örömet okozott nekünk én meg úgy viselkedtem.

- Zayn nyugodj meg! – lép elém Liam és a vállaimra téve két kezét megállít. – Már kezdek szédülni tőled, oké?! Ha kikoptatod, a szőnyeget az nem segít se neked se nekünk így mi is csak idegesebbek leszünk – néz mélyen a szemembe. Már épp közbe vágnék, de folytatja. – Gyere – ragadja meg a kezem és kifelé húz az öltözőből. Kivágja maga előtt a hátsó ajtót, ami a buszok és kocsik közé vezet az udvarszerű részre. Néhány őr ránk kapja a tekinteté Liam int nekik és már rángat is tovább magával.

- Kösz – veszem el tőle a felém nyújtott szál cigit. Először az enyémet majd a sajátját gyújtja meg és várakozóan rám mered. – Mi van?

- Rajta! Ki vele – szól rám ingerülten.

- Mivel? – ráncolom a szemöldököm értetlenül.

- Hogy miért vagy ekkora fasz fej?! – csattan fel hangja elterjed a csendes parkolóban. Meglepődöm Liam ritkán szokott ilyen lenni így nem nagyon tudok hozzá szokni. – Miért csinálod ezt ezzel a szerencsétlen lánnyal Zayn? – kérdezi halkabban.

- Miért? – kérdezem megtörten. – Miért kell neki vele lennie?  - nézek fel rá kétségbe esve. Lint nevezem, szánalmasnak pedig én vagyok az.

- Zayn te féltékeny vagy – jelenti ki csendesen és beleszív a cigijébe.

- Nem vagyok! Nem lehetek hisz ő....

- Már nem az! És eddig se volt az – rázza a fejét. – Te is nagyon jól tudod, hogy sose tekintetetek egymásra igazán úgy, mint a testvérek. És most, hogy a szüleid újra együtt vannak, még annyira se vagytok rokonok, mint voltatok.

És ez jár egész este a fejemben. A koncerten mindenhol őt keresem, de nem jött el. Persze, hogy nem hisz egy igazi barom voltam. Fáradtan dőlök le az ágyamba. A plafont bámulva hallgatom a kinti neszeket. Ahogy Niall megköszöni a késői kaja szállítmányt, és ahogy Hazzával elvonulnak enni hallom Sophiát és Eleanort ahogy meg említik Lint, de aztán a hangjuk elhal. Mindenkinek van valakije, akivel lehet az este csak én vagyok egyedül. Hisz Lin valószínű Ashtonnál alszik. Miért is jönne ide? Ide ahol én vagyok?! Sóhajtva fordulok a másik oldalamra és húzom magamra a takarót. A lámpát nem kapcsolom le hátha Lin még megjön az éjszaka.

Szép álom lett volna. Reggel üres az ágy, de a takaró és a párna eltűnt. Azonnal felülök és körül nézek a szobában, de őt nem látom sehol. Az arcomat dörzsölve megyek ki a nappaliba. Lin az kanapén kucorog. A haja szétterül, a párnán egyik keze elveszik a takaró alatt, míg a másikkal görcsösen szorongatja az anyagot. Ajkai enyhén szétnyíltak minden egyes levegő vételekor megrezzen az arcába hullott haj tincse.

Óvatosan lépek mellé elsimítom a haját az arcából. Tekintetem elidőzik, ajkain végig simítok arc csontján majd a szeme alatt. Aprót rezdül, mire ledermedek és csak figyelem édes külsejét.

.:Lin.:

Két nap telt el és már közelítünk a harmadik felé. Így éjfél felé mindenki alszik a Turné buszon, ami Nashville-be tart. Egyedül én vagyok fent ilyenkor. Képtelen vagyok lehunyni a szemem anélkül, hogy ne kerülnének elém a rémképek. 

Sóhajtva támasztom a fejem a karomra, ami a felhúzott jobb térdemen pihen. Hatalmas sóhajomnak köszönhetően megrezdülnek az arcomba hullott tincseim. Összefogom, őket hátra mintha egy copfot csinálnék, majd hagyom szét esni ennek köszönhetően újra a szemembe hullik pár szál. Mindkét lábam felhúzom és átkarolom, őket majd a térdemre hajtom a fejem az ablak felé fordulva. Oda kint minden olyan gyorsan suhan pont, mint az életemben. Mióta itt vagyok a srácokkal többször vesztem össze Zaynnel mint egész életemben. Minden olyan gyorsan történik, amit néha nehéz felfogni is.  Úgy érzem nincs időm semmire még is túl sok szabadságom van, hogy gondolkozzak. Az agyam csak jár és jár megállás nélkül és ezt más sok. Képtelen vagyok pihenni vagy csak egy kicsit kikapcsolni. Mert oda bent az, az okos izé nem hagyja. Elém vetíti Zayn szavait és arcát, ahogy közli, szánalmasnak tart majd jön, amiért én tartom magam annak. Hisz az vagyok, lássuk be.

- Nem tudsz aludni? – érzem, ahogy a párna besüpped mellettem. Nem kell oda néznem, hogy tudjam Zayn ül mellettem, ha esetleg a hangját nem ismerném, fel az illata elárulja. A mentol és menta bekúszik az orromba. Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy kigördüljön néhány könnycsepp végig az arcomon le a karomra.

- Igazad van – suttogom megtörölve az arcom, de még mindig nem nézek rá. Az ablakon keresztül nézem, ahogy a hajába túr. – Szánalmas vagyok – folytatom, mielőtt közbe szólhatna. - Tizenkilenc évesen egyedül vagyok nem volt még hosszabb kapcsolatom három hónapnál. És a pasi úgy szakított velem, hogy közben a legjobb barátnőmet döngette – kínosan cseppet sem vidáman felnevetek. – Az anyám utál bár az érzés kölcsönös szóval… Mielőtt idejöttem többször vert pofán, mint… mint. Látod, egy rohant hasonlatot se tudok összehozni – ráztam a fejem. – Legutóbb közölte velem, hogy azt kívánta bárcsak én is meghaltam volna apával. És tudod mi a legjobb? – nézek rá végre. Barna szemei hatalmasra nyílva bámulnak rám tekintetében szomorúság, együttérzés fájdalom és hitetlenkedés ül.  – Hogy én is azt kívánom! Meg kellett volna, hogy öljenek engem is – zokog fel. A tüdőm fájdalmasan szorul össze az oxigén hiány miatt a fejem sajog és hányingerem is van az órák óta tartó autózástól.

- Tudod Lin ha te nem lennél itt, akkor most én se ülnék itt. Akkor nem lenne a híres Zayn Malik csak egy srác lennék egy átlagos tinédzser, aki valamelyik egyetem padjait koptatja.

- Ne beszél hülyeséget – nevetek fel hitetlenkedve.

- Ez az igazság – néz a szemembe mélyen. – Tudod mi ösztönzött az nap reggel, hogy elmenjek a válogatásra? – kérdezi, mire én megrázom a fejem és kíváncsian bámulok rá. – Hogy eszembe jutott, amit mondtál nekem mikor esténként énekeltem.

- Mit mondtam? – teszem le a padlóra a lábam és jobban felé fordulok.

- Nem emlékszel? – mosolyog rám eltűrve egy tincset a szememből.

- Nem – pislogok nagyokat akár egy gyerek. Jelen helyzetben úgy is érzem magam.

- Azt mondtad: „Zayn te vagy az én példaképem. És mikor híres énekes leszel, én leszek a legnagyobb rajongód.” És én hittem neked. Szóval soha, soha, de soha többet még csak meg se forduljon a fejedben, hogy könnyebb lenne valaki élete, ha te nem lennél. Lindsay – sóhajtott – szeretlek, érted? Szeretlek, és nem tudom elképzelni az életem nélküled. Sőt – nevetett fel keserűen – bármilyen szánalmasan hangzik nincs is olyan szó a szótáramban, hogy élet, ha te nem vagy velem. Nincs életem nélküled – nyom hosszú puszit a homlokomra.

- Szóval ketten vagyunk szánalmasak?! – bólintok mosolyogva.

- Nem te nem vagy az…

- Oh, dehogynem – nevetek fel halkan ügyelve, hogy a többiek ne ébredjenek fel. – Szánalmas mód és reménytelenül szükségem van rád.

- Hát ezzel én is így vagyok szóval… ketten vagyunk szánalmasak és reménytelenek, de! Ha együtt vagyunk, már nem is tűnik olyan kilátástalannak a helyzet – vigyorog rám és puszit nyom a…. számra.

Meglepődve pislogok rá. Figyelem a reakcióját keresek valamit, ami azt jelzi véletlen volt csak rossz felé irányította a fejét. De nem, nincs semmi erre utaló jel és én, megkönnyebbülök. Hatalmas kő esik le a szívemről és úgy kapok, utána mintha az életem múlna rajta.

Mohón tapadok, ajkaira közelebb húzom magamhoz a tarkójánál és élvezem. Élvezem, hogy nyelve végig siklik alsó ajkamon, hogy számba nyög, mikor erősebben húzom a haját. Élvezem kezét a derekamon, ahogy mellkasa enyémnek feszül, hogy ugyan olyan szaporán veszi a levegőt, mint én. Szemei vadul csillognak, homlokát enyémnek dönti és csak bámul rám, mint egy kis gyerek, aki most kapta meg élete legjobb karácsonyi ajándékát.

Élvezem, hogy egy hihetetlen érzés járja át a testem. Egy érzés, ami felborította az egész világom.