Hetedik - ".... ki is az a kötél"

Hello, drágáim!
Jött volna előbb is a rész, de pályázatra kellett írnom dolgokat. Mellesleg volt már valaki közületeke Szerbiában? Na, és milyen volt a napotok? Nekem, fárasztó, de a suli utáni órákat imádtam. Pénteken az új rész mellett az oldalt megtalálható szavazás eredménye is kikerül. Addig még szavazhattok. Remélem tetszeni fog a rész és hagytok néhány kommentet esetleg feliratkoztok. Jó olvasást xx Maya Szép hetet mindenkinek.                                                                                  

                                                                                        Stockholm, Svédország

- Te teljesen meg vagy húzatva? – támad nekem egyből Zayn ahogy belépek az ajtón.

- Neked is, szia – megyek el mellette. A nappaliban a srácok a kanapén ültek és bűnbánóan meredtek rám. – Hello – morogtam. Indulnék, a szobám felé mikor egy kéz ragadja meg a könyököm.

- Elmész egy vad idegennel, aki bánt téged és még csak nem is szólsz? – mered rám dühösen Zayn. – Még is mit hittél meddig tudod takargatni? – röhög fel cseppet se vidáman.

- Akadj le rólam – tépem ki a karom szorításából. – Nem vagy az apám és már nagykorú vagyok. Szóval azt csinálok, amit akarok – hangosan vágom be magam mögött a szobám ajtaját.

Könnyeim megállíthatatlanul szánkáznak, végig az arcomon miközben az ágyra rogyok. Lerángatom magamról a gatyámat és fújtatva ülök, vissza miközben kisöpröm a tincseimet az arcomból.

- Azt hiszed, ennyivel lezárhatod? – tör be a helységbe Zayn. – Tudod, hogy aggódtam? Bármi bajod eshetett volna és még csak azt se tudtam hol keresselek – kiabál még mindig.

- Oké – üvöltök vissza. – Sajnálom! De csak egyszer, egyszer akartam normális lány lenni! – zokogva csúsztam le az ágy mentén a földre.

- Lin – ült le mellém.

- Szerettem volna olyanokkal lenni, akik nem néznek rám furán. Vagy nem ismerik a múltam. Csak egy estére akartam volna…. – ráztam a fejem szipogva.

- Sajnálom, hogy kiabáltam. Csak aggódtam. Elmentél és jött ez a srác. Az mondta ennyivel nem úszod meg és az övé vagy. Lin én azt hittem megölöm – suttogta magához szorítva.

- Bocsánat tudom, hogy hiba volt - bújtam a mellkasához.

- Szeretlek Lin – suttogta puszit nyomva a hajamba.

- Én is szeretlek – szipogtam. – Zaynie fázom – koccantak össze a fogaim.

- Gyere, rendbe szedlek – áll fel és engem is felhúz maga után.

A bőröndömhöz megy, kivesz egy tiszta fehérnemű szettet, egy nagy pólót, amit aztán a kezembe nyom és a fürdő felé irányít. Sietve zuhanyzóm le és a hajamat is hagyom ázni, még ha sampont nem is használok. A meleg víz jól felmelegít és már szinte meleg van, mikor kilépek a zuhany alól. Magamra kapom a ruhákat és kimegyek Zaynhez akinek a kezében egy hajszárító van. Hogy honnan szedte azt nem tudom.

Háttal ültem le neki az ágyra. Lassan kezdte el kigubancolni a csomós hajamat majd a szárításnak is neki állt. Lehunyt szemekkel élvezem, ahogy ujjai a hajamba túrnak. Amint végzet elrakta a ketyerét és mellém ült. Átkarolja a derekam és nevetve húz, a mellkasára miközben eldől. Kuncogva fekszem mellé és bújok közel hozzá. Lassan nyom el az álom a simogató kezem hatására.

- Szeretlek – nyom puszit a homlokomra.

 .:Zayn.:

Figyelem az arcát. A lilafoltot az ajkán a sebeket a nyakán. Fáj a tudat, hogy nem voltam ott, hogy meg védjem. Vele akarok lenni minden egyes percben, hogy megvédjem a sok rossztól, ami érheti őt. Az, hogy négy éves megbirkózott azokkal a dolgokkal, amik be bele is roppanhatott volna lehetetlennek tűnt. Még is így volt. Hiába a sok segítség, amit tőlem kapott ő egyedül állt talpra még akkor is, ha ragaszkodik ahhoz, hogy az, az én érdemem.

Szörnyű volt az a másfél év nélküle. Mikor apa aggódva hívott fel, hogy egy ideje féktelen bulizásba kezdett megijesztett. Nem is volt kérdés, hogy magammal hozom, és újra vele leszek, és nem enged el többet. Talán Perrienek igazan van, már-már betegesen szeretem és ragaszkodom hozzá és ahhoz, hogy megvédjem. De nem érdekel ki mit gondolt. Ő az enyém és soha többet nem engedem el. Meg védem az életem árán is, ha kell.

Látni, ahogy sír mikor szomorú az a szívembe mar, de ha boldog és mosolyog én is így teszek. A tudat, hogy elveszíthetem, felemészt.

Lassan mozdul meg. Alsó ajkába harap, szempillái meg-megrebbennek, keze enyémet keresi. Ahogy összekulcsolom, ujjainkat felsóhajt és elmosolyodik. Szeretnék így maradni csak vele lenni.  Hallgatni, ahogy nevet érezni őt apró termetét magam mellett látni csillogó szemeit, ahogy rám néz. Őt akarom és csakis magamnak.

- Ne bámulj – dörmögi rekedtes álmos hangon. Szabad kezemmel végig simítok arcán, orrán, a száján, a szemhéján mire halkan felkuncog.

- Jó reggelt – nyomok puszit az arcára és mellkasomra húzom.

- Mmm. Mennyit aludtam? – dörzsöli meg szemeit és rám néz újra csillogó tekintettel. Már nyoma sincs a kétségbe esésnek és félelemnek.

- Egy órát talán – elmerengve figyelem, ahogy apró keze ökölbe szorul és nagyot nyújtózik ezzel megropogtatva csontjait. A felső, ami rajta van, felcsúszik látatni, engedi combjait és csípőjét. Óvatosan a puha meleg bőrére csúsztatom ujjaim és nem hagyom, hogy fel kelljen.

- Na – kuncog fel gyermeteg ártatlansággal.  – Éhes vagyok – néz rám kiskutya szemekkel.

- Remek akkor öltözz – ülök fel és ő is követ értetlenül rám meredve.

- Zayn tudod a szállodák előnye főleg az ilyen puccosoké a szoba szerviz.

- Igen tudom. Volt szerencsém tapasztalni – nevetek fel halkan mire ő is elvigyorodik. – De szeretnélek elvinni valahova és előtte eszünk – magyarázom, miközben kikelek mellőle.

- De akkor te választasz nekem ruhát – dől vissza a párnák közé.

- Rendben – bólintok. Magamon érzem tekintetét, ahogy a puffon lévő csomagjához megyek. Felnyitom a bőröndöt és feltúrom tartalmát. Kiveszek egy fekete sport melltartó szerű izét és az ágyra dobom mellé egy fehér vékony anyagú mellénykét választok egy rozsdás hatású rövid gatyát is a kupac tetejére hajítok. Végül kevésbé bakancsszerű cipőt az ágy mellé teszek és egy puszit adva a mosolygós lánynak rá parancsolok, hogy öltözzön, mert tízperc és indulunk.

Hagyom hagy készüljön, nyugodtan addig én az erkélyen egy cigi társaságában felhívom Pault és nagy vonalakban felvázolom neki a tervemet.

- Hello – csatlakozik hozzám Liam is. – Szent a béke? – utal Linre, gondolom.

- Persze – mosolyodok el. – Megbeszéltünk mindent.

- Ti képtelenek vagytok akár egy napig is rosszban lenni – csóválja a fejét miközben a cigijébe szív.

- Te is tudod mi az oka – rántok vállat lazán rá nézve.

- És ezzel nincs is semmi gond – mosolyog. – De mi van Perrivel? – kérdezi halkan talán kissé félve is.

- Szakítottunk – közlöm, mintha csak azt mondanám az égkék. Viszont Liam olyan döbbenten mered rám mintha azt közöltem volna egy csapat orrszarvút tart felénk. – Szerinted baj, hogy egyáltalán nem rázott meg a dolog? – töröm meg végül és a csendet. – Mármint én tényleg szerettem, de valami történt velünk, amit nem tudok hova tenni. Sokszor veszekedtünk az utóbbi időben és mintha ránk akasztottak volna egy kötelet, amivel széthúztak minket.

- Gondolkodj el rajta ki is az a kötél – feleli végül a szemembe nézve majd egyedül hagy. Döbbenten nézem az ajtót ahol az előbb bement. Az üvegen túl észreveszem Lindsayt ahogy nevetve csipkedik egymás Niallal és a szívem nagyot dobban őt látva.

- Mehetünk? – kérdezem mosolyogva. Azonnal rám kapja a nevetéstől könnyes tekintetét ér aprót bólint felállva, de még mielőtt elindulna, egy utolsót csíp Niall hasába és gyorsan eliszkol.

- Hova mentek? – kérdezi Harry elszakítva a tekintetét a tévéről.

- Meglepetés – vágom rá vigyorogva Lint nézve.

- Gonosz vagy – durcáskodik. Ilyenkor olyan, mint egy kis lány.

- Tudom – nevetek fel és intve a srácoknak kivezénylem az ajtón.

- Most tényleg nem mondod el? – háborog lefelé menet a lépcsőn.

- Úgy se érdekel, igazán mármint bírsz várni szóval nem – húzom magamhoz egy puszira.

A hallban Paul vár minket oda kint kiosztok néhány aláírást és képet majd sietve húzom magam után Lint a kocsihoz.

Remélem, tetszeni fog neki a hely ahova viszem kis korában mindig is imádta. A kocsi hamar megáll a pláza mély garázsában. Az utunk először egy mekihez vezet nevetve figyelem, ahogy férfiakat és talán még Niallt is megszégyenítő mennyiséget töm magába a lány, de még csak rosszul se lesz. Sőt ha hagynám, még egy ekkora adagot benyomna, de nem engedem. Nem akarom, hogy kidobja a taccsot.

Érdeklődve néz, körbe mikor megállok a hely előtt ahova jöttünk. Kíváncsi tekintetét rám függeszti és várakozik. A Játékház felirattal ellátott üzletre mutatok, mire szemei felcsillannak és kis gyerek módjára a nyakamba ugrik puszit nyomva az arcomra. Paul nevetve figyel minket, ahogy még jó néhány szempár rajtunk függ.

- Na, gyere, menjünk – fogom meg a kezét és húzom a bejárathoz.