Tizenegyedik - Magam vagyok és magam maradok

Sziasztok!

Gyerekek amúgy péntek van :D Nekem konkrétan most jutott el az agyamig ez a tény. Na, de azonnal siettem hozzátok és itt vagyok a részel. Jó olvasást, kellemes hétvégét puszi Maya

Pennsylvania, Philadelphia

Sietve igazítom a fülem mögé a hajam, ami újra a szemembe hullik. Halkan szitkozódom, de ez nem segít abban, hogy a felsőm előkerüljön. Nem akarom felkelteni Ashtont, de sikerül levernem a telefonom, ami hangosan koppan a fa padlón.

- Mit keresel, Lin? – üti meg a fülem Ash álmos rekedtes hangja.

- A pólóm, de szerintem el se hoztam. Már így késében vagyok – nézek rá kétségbe esve. Paul kinyír.

- Vegyél fel egyet az enyéim közül – mosolyog rám felülve a szemét dörzsölgetve.

- Tényleg? – lepődök meg ajánlatán.

- Naná és siess – nevet fel. Gyorsan kikapok, egy felsőt meg se nézve milyen csak felveszem, és már megyek is, de előtte egy gyors puszit nyomok a szájára.

Majd kitöröm a nyakam, ahogy rohanok le a lépcsőn. Elég érdekesen néznek rám a hallban, de ezzel nem törődve vágom ki magam előtt a nehéz ajtót. Bocsánat kérően nézek Paulra, aki csak felnevet, és már indítja is a kocsit.

Ahogy közeledünk, a reptér felé egyre idegesebb leszek. Eszembe jutnak a boldog pillanatok és az is ahogy Zayn tegnap rám nézett. Nekem az a legfontosabb, hogy ő örüljön és remélem így is lesz és félre teszi majd a dühét. Azt se tudom mi ütött belé.

Ahogy a kocsi megáll a hatalmas parkolóban a gyomrom még kisebbre zsugorodik. Remegő kezekkel szállok ki a járműből és indulok a bejárat felé. A feszült és ideges hangulat kicsit oldja az emberek tekintete. Elég vicces és érdekes látvány lehet egy lány körül véve kigyűrt férfiakkal. Mint valami FBI-os filmben már csak az öltöny hiányzik róluk. Ahogy beérünk, a melegről azonnal megcsap a lég kondi jótékony hatása tekintetem a jelző táblára függesztem. Az Ír gép elvileg már landolt alig néhány perce így arra felé indulunk ahol majd Niall családja felbukkanhat.

Nagyon reménykedtem benne, hogy a szöszi mindkét szülője el tud jönni annak ellenére, hogy elválltak. És mikor tegnap mindketten bele egyeztek a dologba úgy éreztem a legnehezebb dolgot letudtam.

Ahogy meglátom a két ismerős arcot azonnal sietőre veszem a lépteim. Maura szorosan megölelget és Bobby is a karjaiba zár.

- Sziasztok – vigyorgok, mint valami őrölt. – Annyira örülök, hogy el tudtatok jönni.

- Édesem meg kell, mondjam megleptél ezzel az egésszel, de szívesen jöttem – karol át Maura.

Paul tanácsára elindulunk a másik terminál felé ahol a többi családtag fog leszállni. Míg várjuk, a többieket leülünk egy-egy műanyag székre.

- Hogy jutott ez eszedbe? – fordul felém Bobby kíváncsian.

- Csak úgy eszembe jutott. Tegnap a koncerten, ahogy hallottam a fiúkat az otthonukról és az utazásról énekelni – mosolyogtam halványan. – Csak gondoltam ez jó meglepetés lenne a srácoknak – vontam vállat.

A gyomromba újra görcs keletkezett, ahogy meghallottam, hogy a Londonból érkező gép leszáll. Idegesen kezdek el toporogni majd felpattanva járkálni kezdek. Niall szülei elnézően mosolyognak rám.

Ijedten rezzenek, össze mikor megcsörren a telefonom. Intek Paulnak, hogy menjenek, a családok felé majd megyek én is.

- Hallo – szólók bele a készülékbe.

- Hol vagy? – csendül fel Zayn ideges hangja. A nagy hangzavar miatt befogom a fülem. – Megint Ashtonnal vagy, ügye? – kérdezi idegesen én meg a szemöldököm ráncolom.

- Neked is, szia. És képzeld, nem vele vagyok – rázom, a fejem bár ő ezt nem látja.

- Akkor még is hol? – szól ingerülten.

- Csak eljöttem sétálni, Zayn. De már nem sokára visszaérek – hadarom idegesen.

- Nekem nem tudsz hazudni! Hol vagy? – kiáltja.

- Zayn ne kiabálj velem! – csattanok fel. Hírtelen fordulok meg az első, akit észreveszek Patricia. Gyorsan elfordulok, és mély levegőt veszek. Figyelem, ahogy az emberek sietve közlekednek az üvegfal mentén kocsik érkeznek vagy húznak el. Mindenütt boldog arcok. Sokat küszködtem, hogy ez az egész létre jöjjön, most nem ronthatja el. – Csak maradj a szobában oké? Zayn kérlek, maradj ott és a többiek is – a hangom halk és remény teli.

- Szia – köszön el és már ki is nyomja. Letörlöm a kicsordult könnyeimet és mosolyt erőltetve magamra megfordulok.

- Sziasztok – köszönök a kissé döbbent társaságnak.

- Szia, drága. Ezer éve nem láttalak – kapcsol legelőszőr Gemma és már meg is ölel. Szép sorjában mindenkit üdvözlök. Zayn családja kissé aggódva pillant rám, de én kitartóan mosolyog.  Viszont mikor meglátom, hogy Yaser és Patricia egymás kezét fogják, az állam nagyot koppan a reptér kövén.

- Ezt nem így akartuk elmondani – simítja meg a karom Yaser. – De újra együtt vagyunk – közli halkan a reakciómat figyelve.

- Szóval anya és te? - sandítok rá értetlenül.

- Már nem vagyunk együtt.

- Hát ez király! – kiáltok fel boldogan és egykori nevelő apám nyakába ugrok.

- Lin te egy érdekes lány vagy – nevet fel Waliyha.

- Hidd el jobb neked így – vigyorgok.

Mire a szállodába érünk, még idegesebb leszek, mint a reptér fele. Remélem, hogy a srácok a szobában maradtak annak ellenére, hogy Zayn dühös rám. Bár nem tudom miért. Nem is értem ezt az egészet. Most az zavarja, hogy eljöttem? Vagy, hogy Ashel voltam? Néha Zayn bonyolultabb, mint egy matek példa.

Csendesen lépkedek a nappali felé. A kezeim remegnek és biztos vagyok benne, hogy izzadság cseppek tündökölnek az arcomon. Teljesen kész vagyok. Oda kint egy csapat szülő és testvér várja, hogy újra láthassa a fiúkat hosszú idő után.

- Na, végre, hogy megjöttél? – meredt rám dühösen Zayn.  – Hazudsz még egy kicsit vagy elmondod végre, hogy hol voltál? – kiabál rám, amitől összerezzenek és akaratlanul is hátrálok egy lépést. Minden szem ránk szegeződik és én csak azért imádkozom, hogy ne hallják odakint. – Lindsay! Kérdeztem valami! – lép közelebb. A szemem sarkából látom, hogy Liam feláll.

- Ezt ne most oké? – szólalok meg vékony hangon. A könnyeket makacsul visszapislogom. Most nem szabad sírnom.

- Miért ne most? Félsz, hogy elcseszem a tökéletes idilli pillanatod Ashtonnal? – kérdezi gúnyosan. – Ez az ő pólója, ügye? Talán a tied tönkre ment? Túl vad volt az éjszaka, Lin? – köpi a szavakat megvetően. -  Szánalmas, ahogy viselkedsz. Pár napja még egy vad idegen srác most meg ő?! Hát gratulálok, Lindsay!

A szipogásom nem nyomja el az ajtó hangját. Megsemmisülve állok, a nappali közepén látom, ahogy a fiúk arcára kiül a meglepettség majd az öröm. Most nekem is mosolyognom kéne és a meghatottságtól sírni. Ehelyett belülről a megalázottság és a fájdalom mar.

- Meglepetés! – Gemma hangja felébreszt. Letörölöm a könnyeimet és megfordulok. Harry épp a nővérét öleli. Min egy nagy boldog család. Akik örülnek egymásnak és én nem tartozom ide. Most, hogy Yaser és az anyám szétmentek nincs nevelő apám és nincs mostohabátyám. Most már nincs senkim és nem tartozom ide.

A könnyeim újra útnak erednek, ahogy nézem őket. Zayn épp az apját öleli át majd Waliyhát. Ő a testvére ő az igazi testvére. És én csak egy senki vagyok.

Képtelen vagyok uralni a testem a lábaim maguktól, indulnak meg. Már csak a kiabálásokat hallom magam mögött, ahogy rohanok fel a lépcsőn. Azt se tudom, hova megyek, csak szaladok fel valószínű a tetőre.

Kilököm magam előtt az ajtót. A kavicsok sercegnek, a talpam alatt fájdalmasan kiáltok fel, ahogy a térdem egy élesebb kővel találkozik. Nem állok, fel négykézláb kúszok el a beton falig. Hátam a falnak vetem, felhúzom a térdeim majd azokat átkarolva rájuk hajtom a fejem. Zokogásom mellett eljut hozzám a kocsik zaja, de még ezek se tudják elnyomni Zayn szavait. Szánalmas… Szánalmasnak tart és talán igaza van. Szánalmasan ragaszkodom, hozzá akarom, hogy velem legyen, hogy megvédjen, ő legalább szeressen, ha már másom nem maradt. De fel kell ébrednem ebből a csúnya álomból. A való világ nem ilyen egyszerű. Egyedül maradtam. És ez ellen semmit se tehetek. Most már magam vagyok és magam maradok.