Tizenkettedik - Egy érzés, ami felborította az egész világom.

Jó estét, édeseim!
Milyen napotok volt? Nekem hosszú fárasztó jó és rossz. Hah, összetett. Na ez a rész olyan amilyen. Tényleg érdekel a véleményetek és nem csak két emberé az 5 feliratkozó közül. Szóval néhány komment jól esne. Na jó olvasást kellemes hetet és puszi Maya. 

.:Zayn.:

- Szerintetek eljön? - kérdezem a srácokat az öltözőben egy pillanatra megtorpanva.

- Nagy paraszt voltál vele haver… - húzza el a száját Harry. Folytattam a fel alá járkálást. Képtelen vagyok megállni. Ide fele szüntelen hívogattam, de nem vette fel majd egy idő után kikapcsolta a telefonját. Tudom, hogy bunkó voltam és abban a pillanatban megbántam, amit mondtam, ahogy elhagyták a szavak a számat, de dühös voltam. Nem tudtam merre van. Bíznom kéne benne és nem folyton megbántani.

Ezt szervezte tegnap egész este. Saját pénzből fizette a rengeteg repülőjegyet és a szobákat. Hihetetlen örömet okozott nekünk én meg úgy viselkedtem.

- Zayn nyugodj meg! – lép elém Liam és a vállaimra téve két kezét megállít. – Már kezdek szédülni tőled, oké?! Ha kikoptatod, a szőnyeget az nem segít se neked se nekünk így mi is csak idegesebbek leszünk – néz mélyen a szemembe. Már épp közbe vágnék, de folytatja. – Gyere – ragadja meg a kezem és kifelé húz az öltözőből. Kivágja maga előtt a hátsó ajtót, ami a buszok és kocsik közé vezet az udvarszerű részre. Néhány őr ránk kapja a tekinteté Liam int nekik és már rángat is tovább magával.

- Kösz – veszem el tőle a felém nyújtott szál cigit. Először az enyémet majd a sajátját gyújtja meg és várakozóan rám mered. – Mi van?

- Rajta! Ki vele – szól rám ingerülten.

- Mivel? – ráncolom a szemöldököm értetlenül.

- Hogy miért vagy ekkora fasz fej?! – csattan fel hangja elterjed a csendes parkolóban. Meglepődöm Liam ritkán szokott ilyen lenni így nem nagyon tudok hozzá szokni. – Miért csinálod ezt ezzel a szerencsétlen lánnyal Zayn? – kérdezi halkabban.

- Miért? – kérdezem megtörten. – Miért kell neki vele lennie?  - nézek fel rá kétségbe esve. Lint nevezem, szánalmasnak pedig én vagyok az.

- Zayn te féltékeny vagy – jelenti ki csendesen és beleszív a cigijébe.

- Nem vagyok! Nem lehetek hisz ő....

- Már nem az! És eddig se volt az – rázza a fejét. – Te is nagyon jól tudod, hogy sose tekintetetek egymásra igazán úgy, mint a testvérek. És most, hogy a szüleid újra együtt vannak, még annyira se vagytok rokonok, mint voltatok.

És ez jár egész este a fejemben. A koncerten mindenhol őt keresem, de nem jött el. Persze, hogy nem hisz egy igazi barom voltam. Fáradtan dőlök le az ágyamba. A plafont bámulva hallgatom a kinti neszeket. Ahogy Niall megköszöni a késői kaja szállítmányt, és ahogy Hazzával elvonulnak enni hallom Sophiát és Eleanort ahogy meg említik Lint, de aztán a hangjuk elhal. Mindenkinek van valakije, akivel lehet az este csak én vagyok egyedül. Hisz Lin valószínű Ashtonnál alszik. Miért is jönne ide? Ide ahol én vagyok?! Sóhajtva fordulok a másik oldalamra és húzom magamra a takarót. A lámpát nem kapcsolom le hátha Lin még megjön az éjszaka.

Szép álom lett volna. Reggel üres az ágy, de a takaró és a párna eltűnt. Azonnal felülök és körül nézek a szobában, de őt nem látom sehol. Az arcomat dörzsölve megyek ki a nappaliba. Lin az kanapén kucorog. A haja szétterül, a párnán egyik keze elveszik a takaró alatt, míg a másikkal görcsösen szorongatja az anyagot. Ajkai enyhén szétnyíltak minden egyes levegő vételekor megrezzen az arcába hullott haj tincse.

Óvatosan lépek mellé elsimítom a haját az arcából. Tekintetem elidőzik, ajkain végig simítok arc csontján majd a szeme alatt. Aprót rezdül, mire ledermedek és csak figyelem édes külsejét.

.:Lin.:

Két nap telt el és már közelítünk a harmadik felé. Így éjfél felé mindenki alszik a Turné buszon, ami Nashville-be tart. Egyedül én vagyok fent ilyenkor. Képtelen vagyok lehunyni a szemem anélkül, hogy ne kerülnének elém a rémképek. 

Sóhajtva támasztom a fejem a karomra, ami a felhúzott jobb térdemen pihen. Hatalmas sóhajomnak köszönhetően megrezdülnek az arcomba hullott tincseim. Összefogom, őket hátra mintha egy copfot csinálnék, majd hagyom szét esni ennek köszönhetően újra a szemembe hullik pár szál. Mindkét lábam felhúzom és átkarolom, őket majd a térdemre hajtom a fejem az ablak felé fordulva. Oda kint minden olyan gyorsan suhan pont, mint az életemben. Mióta itt vagyok a srácokkal többször vesztem össze Zaynnel mint egész életemben. Minden olyan gyorsan történik, amit néha nehéz felfogni is.  Úgy érzem nincs időm semmire még is túl sok szabadságom van, hogy gondolkozzak. Az agyam csak jár és jár megállás nélkül és ezt más sok. Képtelen vagyok pihenni vagy csak egy kicsit kikapcsolni. Mert oda bent az, az okos izé nem hagyja. Elém vetíti Zayn szavait és arcát, ahogy közli, szánalmasnak tart majd jön, amiért én tartom magam annak. Hisz az vagyok, lássuk be.

- Nem tudsz aludni? – érzem, ahogy a párna besüpped mellettem. Nem kell oda néznem, hogy tudjam Zayn ül mellettem, ha esetleg a hangját nem ismerném, fel az illata elárulja. A mentol és menta bekúszik az orromba. Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy kigördüljön néhány könnycsepp végig az arcomon le a karomra.

- Igazad van – suttogom megtörölve az arcom, de még mindig nem nézek rá. Az ablakon keresztül nézem, ahogy a hajába túr. – Szánalmas vagyok – folytatom, mielőtt közbe szólhatna. - Tizenkilenc évesen egyedül vagyok nem volt még hosszabb kapcsolatom három hónapnál. És a pasi úgy szakított velem, hogy közben a legjobb barátnőmet döngette – kínosan cseppet sem vidáman felnevetek. – Az anyám utál bár az érzés kölcsönös szóval… Mielőtt idejöttem többször vert pofán, mint… mint. Látod, egy rohant hasonlatot se tudok összehozni – ráztam a fejem. – Legutóbb közölte velem, hogy azt kívánta bárcsak én is meghaltam volna apával. És tudod mi a legjobb? – nézek rá végre. Barna szemei hatalmasra nyílva bámulnak rám tekintetében szomorúság, együttérzés fájdalom és hitetlenkedés ül.  – Hogy én is azt kívánom! Meg kellett volna, hogy öljenek engem is – zokog fel. A tüdőm fájdalmasan szorul össze az oxigén hiány miatt a fejem sajog és hányingerem is van az órák óta tartó autózástól.

- Tudod Lin ha te nem lennél itt, akkor most én se ülnék itt. Akkor nem lenne a híres Zayn Malik csak egy srác lennék egy átlagos tinédzser, aki valamelyik egyetem padjait koptatja.

- Ne beszél hülyeséget – nevetek fel hitetlenkedve.

- Ez az igazság – néz a szemembe mélyen. – Tudod mi ösztönzött az nap reggel, hogy elmenjek a válogatásra? – kérdezi, mire én megrázom a fejem és kíváncsian bámulok rá. – Hogy eszembe jutott, amit mondtál nekem mikor esténként énekeltem.

- Mit mondtam? – teszem le a padlóra a lábam és jobban felé fordulok.

- Nem emlékszel? – mosolyog rám eltűrve egy tincset a szememből.

- Nem – pislogok nagyokat akár egy gyerek. Jelen helyzetben úgy is érzem magam.

- Azt mondtad: „Zayn te vagy az én példaképem. És mikor híres énekes leszel, én leszek a legnagyobb rajongód.” És én hittem neked. Szóval soha, soha, de soha többet még csak meg se forduljon a fejedben, hogy könnyebb lenne valaki élete, ha te nem lennél. Lindsay – sóhajtott – szeretlek, érted? Szeretlek, és nem tudom elképzelni az életem nélküled. Sőt – nevetett fel keserűen – bármilyen szánalmasan hangzik nincs is olyan szó a szótáramban, hogy élet, ha te nem vagy velem. Nincs életem nélküled – nyom hosszú puszit a homlokomra.

- Szóval ketten vagyunk szánalmasak?! – bólintok mosolyogva.

- Nem te nem vagy az…

- Oh, dehogynem – nevetek fel halkan ügyelve, hogy a többiek ne ébredjenek fel. – Szánalmas mód és reménytelenül szükségem van rád.

- Hát ezzel én is így vagyok szóval… ketten vagyunk szánalmasak és reménytelenek, de! Ha együtt vagyunk, már nem is tűnik olyan kilátástalannak a helyzet – vigyorog rám és puszit nyom a…. számra.

Meglepődve pislogok rá. Figyelem a reakcióját keresek valamit, ami azt jelzi véletlen volt csak rossz felé irányította a fejét. De nem, nincs semmi erre utaló jel és én, megkönnyebbülök. Hatalmas kő esik le a szívemről és úgy kapok, utána mintha az életem múlna rajta.

Mohón tapadok, ajkaira közelebb húzom magamhoz a tarkójánál és élvezem. Élvezem, hogy nyelve végig siklik alsó ajkamon, hogy számba nyög, mikor erősebben húzom a haját. Élvezem kezét a derekamon, ahogy mellkasa enyémnek feszül, hogy ugyan olyan szaporán veszi a levegőt, mint én. Szemei vadul csillognak, homlokát enyémnek dönti és csak bámul rám, mint egy kis gyerek, aki most kapta meg élete legjobb karácsonyi ajándékát.

Élvezem, hogy egy hihetetlen érzés járja át a testem. Egy érzés, ami felborította az egész világom.

Tizenegyedik - Magam vagyok és magam maradok

Sziasztok!

Gyerekek amúgy péntek van :D Nekem konkrétan most jutott el az agyamig ez a tény. Na, de azonnal siettem hozzátok és itt vagyok a részel. Jó olvasást, kellemes hétvégét puszi Maya

Pennsylvania, Philadelphia

Sietve igazítom a fülem mögé a hajam, ami újra a szemembe hullik. Halkan szitkozódom, de ez nem segít abban, hogy a felsőm előkerüljön. Nem akarom felkelteni Ashtont, de sikerül levernem a telefonom, ami hangosan koppan a fa padlón.

- Mit keresel, Lin? – üti meg a fülem Ash álmos rekedtes hangja.

- A pólóm, de szerintem el se hoztam. Már így késében vagyok – nézek rá kétségbe esve. Paul kinyír.

- Vegyél fel egyet az enyéim közül – mosolyog rám felülve a szemét dörzsölgetve.

- Tényleg? – lepődök meg ajánlatán.

- Naná és siess – nevet fel. Gyorsan kikapok, egy felsőt meg se nézve milyen csak felveszem, és már megyek is, de előtte egy gyors puszit nyomok a szájára.

Majd kitöröm a nyakam, ahogy rohanok le a lépcsőn. Elég érdekesen néznek rám a hallban, de ezzel nem törődve vágom ki magam előtt a nehéz ajtót. Bocsánat kérően nézek Paulra, aki csak felnevet, és már indítja is a kocsit.

Ahogy közeledünk, a reptér felé egyre idegesebb leszek. Eszembe jutnak a boldog pillanatok és az is ahogy Zayn tegnap rám nézett. Nekem az a legfontosabb, hogy ő örüljön és remélem így is lesz és félre teszi majd a dühét. Azt se tudom mi ütött belé.

Ahogy a kocsi megáll a hatalmas parkolóban a gyomrom még kisebbre zsugorodik. Remegő kezekkel szállok ki a járműből és indulok a bejárat felé. A feszült és ideges hangulat kicsit oldja az emberek tekintete. Elég vicces és érdekes látvány lehet egy lány körül véve kigyűrt férfiakkal. Mint valami FBI-os filmben már csak az öltöny hiányzik róluk. Ahogy beérünk, a melegről azonnal megcsap a lég kondi jótékony hatása tekintetem a jelző táblára függesztem. Az Ír gép elvileg már landolt alig néhány perce így arra felé indulunk ahol majd Niall családja felbukkanhat.

Nagyon reménykedtem benne, hogy a szöszi mindkét szülője el tud jönni annak ellenére, hogy elválltak. És mikor tegnap mindketten bele egyeztek a dologba úgy éreztem a legnehezebb dolgot letudtam.

Ahogy meglátom a két ismerős arcot azonnal sietőre veszem a lépteim. Maura szorosan megölelget és Bobby is a karjaiba zár.

- Sziasztok – vigyorgok, mint valami őrölt. – Annyira örülök, hogy el tudtatok jönni.

- Édesem meg kell, mondjam megleptél ezzel az egésszel, de szívesen jöttem – karol át Maura.

Paul tanácsára elindulunk a másik terminál felé ahol a többi családtag fog leszállni. Míg várjuk, a többieket leülünk egy-egy műanyag székre.

- Hogy jutott ez eszedbe? – fordul felém Bobby kíváncsian.

- Csak úgy eszembe jutott. Tegnap a koncerten, ahogy hallottam a fiúkat az otthonukról és az utazásról énekelni – mosolyogtam halványan. – Csak gondoltam ez jó meglepetés lenne a srácoknak – vontam vállat.

A gyomromba újra görcs keletkezett, ahogy meghallottam, hogy a Londonból érkező gép leszáll. Idegesen kezdek el toporogni majd felpattanva járkálni kezdek. Niall szülei elnézően mosolyognak rám.

Ijedten rezzenek, össze mikor megcsörren a telefonom. Intek Paulnak, hogy menjenek, a családok felé majd megyek én is.

- Hallo – szólók bele a készülékbe.

- Hol vagy? – csendül fel Zayn ideges hangja. A nagy hangzavar miatt befogom a fülem. – Megint Ashtonnal vagy, ügye? – kérdezi idegesen én meg a szemöldököm ráncolom.

- Neked is, szia. És képzeld, nem vele vagyok – rázom, a fejem bár ő ezt nem látja.

- Akkor még is hol? – szól ingerülten.

- Csak eljöttem sétálni, Zayn. De már nem sokára visszaérek – hadarom idegesen.

- Nekem nem tudsz hazudni! Hol vagy? – kiáltja.

- Zayn ne kiabálj velem! – csattanok fel. Hírtelen fordulok meg az első, akit észreveszek Patricia. Gyorsan elfordulok, és mély levegőt veszek. Figyelem, ahogy az emberek sietve közlekednek az üvegfal mentén kocsik érkeznek vagy húznak el. Mindenütt boldog arcok. Sokat küszködtem, hogy ez az egész létre jöjjön, most nem ronthatja el. – Csak maradj a szobában oké? Zayn kérlek, maradj ott és a többiek is – a hangom halk és remény teli.

- Szia – köszön el és már ki is nyomja. Letörlöm a kicsordult könnyeimet és mosolyt erőltetve magamra megfordulok.

- Sziasztok – köszönök a kissé döbbent társaságnak.

- Szia, drága. Ezer éve nem láttalak – kapcsol legelőszőr Gemma és már meg is ölel. Szép sorjában mindenkit üdvözlök. Zayn családja kissé aggódva pillant rám, de én kitartóan mosolyog.  Viszont mikor meglátom, hogy Yaser és Patricia egymás kezét fogják, az állam nagyot koppan a reptér kövén.

- Ezt nem így akartuk elmondani – simítja meg a karom Yaser. – De újra együtt vagyunk – közli halkan a reakciómat figyelve.

- Szóval anya és te? - sandítok rá értetlenül.

- Már nem vagyunk együtt.

- Hát ez király! – kiáltok fel boldogan és egykori nevelő apám nyakába ugrok.

- Lin te egy érdekes lány vagy – nevet fel Waliyha.

- Hidd el jobb neked így – vigyorgok.

Mire a szállodába érünk, még idegesebb leszek, mint a reptér fele. Remélem, hogy a srácok a szobában maradtak annak ellenére, hogy Zayn dühös rám. Bár nem tudom miért. Nem is értem ezt az egészet. Most az zavarja, hogy eljöttem? Vagy, hogy Ashel voltam? Néha Zayn bonyolultabb, mint egy matek példa.

Csendesen lépkedek a nappali felé. A kezeim remegnek és biztos vagyok benne, hogy izzadság cseppek tündökölnek az arcomon. Teljesen kész vagyok. Oda kint egy csapat szülő és testvér várja, hogy újra láthassa a fiúkat hosszú idő után.

- Na, végre, hogy megjöttél? – meredt rám dühösen Zayn.  – Hazudsz még egy kicsit vagy elmondod végre, hogy hol voltál? – kiabál rám, amitől összerezzenek és akaratlanul is hátrálok egy lépést. Minden szem ránk szegeződik és én csak azért imádkozom, hogy ne hallják odakint. – Lindsay! Kérdeztem valami! – lép közelebb. A szemem sarkából látom, hogy Liam feláll.

- Ezt ne most oké? – szólalok meg vékony hangon. A könnyeket makacsul visszapislogom. Most nem szabad sírnom.

- Miért ne most? Félsz, hogy elcseszem a tökéletes idilli pillanatod Ashtonnal? – kérdezi gúnyosan. – Ez az ő pólója, ügye? Talán a tied tönkre ment? Túl vad volt az éjszaka, Lin? – köpi a szavakat megvetően. -  Szánalmas, ahogy viselkedsz. Pár napja még egy vad idegen srác most meg ő?! Hát gratulálok, Lindsay!

A szipogásom nem nyomja el az ajtó hangját. Megsemmisülve állok, a nappali közepén látom, ahogy a fiúk arcára kiül a meglepettség majd az öröm. Most nekem is mosolyognom kéne és a meghatottságtól sírni. Ehelyett belülről a megalázottság és a fájdalom mar.

- Meglepetés! – Gemma hangja felébreszt. Letörölöm a könnyeimet és megfordulok. Harry épp a nővérét öleli. Min egy nagy boldog család. Akik örülnek egymásnak és én nem tartozom ide. Most, hogy Yaser és az anyám szétmentek nincs nevelő apám és nincs mostohabátyám. Most már nincs senkim és nem tartozom ide.

A könnyeim újra útnak erednek, ahogy nézem őket. Zayn épp az apját öleli át majd Waliyhát. Ő a testvére ő az igazi testvére. És én csak egy senki vagyok.

Képtelen vagyok uralni a testem a lábaim maguktól, indulnak meg. Már csak a kiabálásokat hallom magam mögött, ahogy rohanok fel a lépcsőn. Azt se tudom, hova megyek, csak szaladok fel valószínű a tetőre.

Kilököm magam előtt az ajtót. A kavicsok sercegnek, a talpam alatt fájdalmasan kiáltok fel, ahogy a térdem egy élesebb kővel találkozik. Nem állok, fel négykézláb kúszok el a beton falig. Hátam a falnak vetem, felhúzom a térdeim majd azokat átkarolva rájuk hajtom a fejem. Zokogásom mellett eljut hozzám a kocsik zaja, de még ezek se tudják elnyomni Zayn szavait. Szánalmas… Szánalmasnak tart és talán igaza van. Szánalmasan ragaszkodom, hozzá akarom, hogy velem legyen, hogy megvédjen, ő legalább szeressen, ha már másom nem maradt. De fel kell ébrednem ebből a csúnya álomból. A való világ nem ilyen egyszerű. Egyedül maradtam. És ez ellen semmit se tehetek. Most már magam vagyok és magam maradok.

Tizedik - Tökéletes terv

Sziasztok!
Milyen volt a szerdátok? Nekem kiborító és fárasztó, na de a fontosabb dolog. Köszönöm ( <3 ) Corrinne W.-nek a jó tanácsokat és a véleményt. Azért örülnék ha mások is elmondanák mi a véleményük a részről vagy a történetről. Mindenkinek további szép hetet és nyugalom már csak két nap. Jó olvasást xx Maya

Pennsylvania, Philadelphia

- Öt perc! – halljuk meg Paul hangját.

A srácok szokás szerint hatalmas nagy bulit csapnak. A rajongók sikítanak és megörülnek a fiúk meg csak magukat adják.

Ahogy felcsendül a Right Now szemeim könnybe lábadnak. Az egyik kezemmel átkarolom magam, míg a másikat a szám elé szorítom, hogy ne zokogjak fel hangosan. Bár úgy se hallaná, senki a tömeg hangja elnyomná.

Sophia óvatosan simított végig a hátamon és karolt át. Aggodalmas pillantások közepette kérdezi meg, hogy rosszul vagyok-e, de én csak a fejemet rázom.

Képtelen vagyok megszólalni. Eszembe jut a rengeteg éjszakai amikor Zaynnel órákig telefonáltunk. Ha nem tudtam elaludni mindig ezt énekelte. És nem érdekelte, hogy másnap interjúja vagy koncertje lesz, esetleg ha elalszik és lekési a repülőt. Nem ő szüntelen és kitartóan ott volt nekem, amikor szükségem volt rá és még akkor is, ha nem.

Szipogva nézek fel a színpadra. Zayn lehunyt szemekkel teljes odaadással énekli a dalt majd tekintetünk találkozik. Rám mosolyog a szívem nagyot dobban.

Látni őket oda fönt, ahogy az otthonról és az utazásról énekelnek a Don’t Forget Where You Belong-ban szív melengető. Elém ugranak a TIU-ban látott és az élőben tapasztalt kép kockák. Ahogy a srácok a családjuknak örültek egy-egy hosszabb idő után annál kevesebb szebb látvány van. Hirtelen indulok el a színfalak mögé. Érzem magamon Zayn aggodalmas pillantást, ezét futólag megkeresem a tekintetemmel és küldök felé egy mosolyt.

Szerencsére Lout az öltözőben találom. Gyorsan felvázolom neki mit is gondoltam ki. Elmagyarázom nagy vonalakban miből is finanszíroznám és, hogy ő miben tud segíteni. Először nem igazán akar belemenni, de végül beadja a derekát, ha megbeszélem a dolgot Paullal is. Így most őt keresem, de sehol se találom. A koncertnek hamarosan vége és még az előtt kell vele ezt megvitatnom.

Végül rá bukkanok oda kint a busznál egy csapat őrrel.

- Bocsánat – állok meg mellettük.

- Lindsay valami baj van? – kérdezi azonnal.

- Nem dehogy csak szeretnék veled beszélni, ha ráérsz – állok zavartan egyik lábamról a másikra.

- Rendben – bólint. – Itt vagy menjünk máshova?

- Nem itt is maradhatunk – elvégre a többiek is megtudnák egy idő után.

Még a telefonomra pillantok, tíz percem van. Villámgyorsan hadarok el mindent néhol kiegészítve, amit esetleg Lounak nem mondtam el. Paul még könnyebben bele megy, mint Lou és megígéri, hogy segít elintézni a dolgokat. Sőt azt is felajánlja, hogy beszáll a fizetésbe bár gondolom nem saját pénzből, de mindenképp elutasítom. Ezt én akarom intézni, némi segítséggel.

A srácok már az öltözőben vannak, mikor visszaérek. Sophia és Liam a földön ülnek egymásba gabalyodva, míg El Louis mellkasának dőlve néz fel rám. Harry és Niall pedig Zayn mellett terpeszkednek a kanapén.

- Baj van? Úgy elrohantál – pattan fel egyből és már előttem is áll.

- Minden oké – nyomok puszit az arcára mosolyogva.

- A pasikáddal voltál? – vinnyogja Louis.

- Kivel? – ráncolja a homlokát Zayn.

- Ashton és Lin kavarnak – tapsikol, mint valami öt éves. – Ügye lehetek a keresztapa?

- Istenem Louis – sóhajtok fel hatalmasat.

- Ez komoly? – kérdezi döbbenten és némi éllel a hangjában Zayn.

- Nem! – szólók rá. – Minek is magyarázkodom, jesszusom – rázom a fejem nevetve. – Kajáltunk ennyi.

- Aha, szóval kajáltatok – bólint kimérten. Felkapja a cigijét és kiviharzik az ajtón majd fellökve.

- Héj! – kiáltok utána.

- Zayn! – hallom meg Mikey hangját a folyosóról.

- Ennek mi baja? – lép be Calum majd a többi bandatag az öltözőbe.

- Féltékeny – vigyorog Louis.

- Hagyd már abba! – kiáltok rá dühösen. – Az istenért Louis. Nem vagyok a szüleim vagy rokonaim semmi közötök sincs ahhoz, ha épp Ashtonnal vagy mondjuk, Lukkal megyek kajálni – kiabálok még mindig.

- Ne haragudj! Te is tudod, hogy nem akartam rosszat – nézz rám megtörten.

-  Tudom – sóhajtom. – De nem értem miért kell mindent elrontania az ilyen idióta kitöréseivel – mutatok az ajtóra ahol Zayn az előbb távozott.

- Csak félt téged - lép közelebb Ash. – De azért nem akarsz Luke miatt ejteni, ügye? – nevetve rázom meg a fejem és hagyom, hogy átöleljen. A többiek is hangosan felnevetnek és képtelen vagyok nem megforgatni a szemem Louis kaján vigyora láttán.

Kint az erkélyen fel alá járkálva telefonálok. A srácok oda bent a kanapén terpeszkednek szokás szerint. Kicsit nehéz összehozni ezt a meglepést, de minden pénzt és időt megér. Két telefonálás között benézek az üvegajtón. Az 5SOS fiúk épp most vágják, le magukat oda ahol épp helyet találnak. Paul rám néz és aprót bólint, vigyor kúszik az arcomra. A szobák elintézve. A repülőjegyeket már lefoglaltam most már csak annyi a dolgom, hogy minden helyet betöltsenek. Hálás vagyok apunak a sok pénzért.

A karom kezd lefagyni, de még mindig van két lebonyolítandó beszélgetés így kitartóan dörzsölgetem magam.

Csípőmmel a korlátnak támaszkodom és figyelem az idő közben megjelent esti fényeket. A város sötétbe borult, de oda lent még mindig emberek hemzsegnek. Mosolyogva kezdek bele egy újabb családtag hívásába és ezzel az utolsó beszélgetés veszi majd kezdetét, ha felveszik. Hallom, ahogy az ajtó nyílik, nem fordulok meg. Lehunyt szemmel és fülemben az ütemes bugással reménykedem, hogy nem valamelyik 1D fiú jött ki, mert akkor lebukok. Hirtelen meleg anyag ér a kezemhez és megcsapja az orrom Ashton illata. Épp mikor felveszik, a telefont ölel át a karjával így kissé késve reagálok a köszönésre. Elég nehéz úgy a vonal másik végén lévő emberkére koncentrálnom, hogy a fülembe szuszog, de minden erőmet bele adom.

- Rendben akkor holnap, igen én is nagyon várom – mosolygok. – Szia – teszem, le a telefont majd a zsebembe dugom és megfordulok Ash karjai közt. – Bármit is hallottál köztünk marad – nézek rá komolyan.

- Oké főnök asszony – vigyorog rám. Derekam a korlátnak támasztom, karjaimmal átölelem a nyakát és csak nézek a zöldes barnás szemekbe.  Tekintete ajkaimra téved, lassan közelebb hajolok hozzá. Homlokát enyémnek dönteni lehunyom, a szemeimet érzem a forró leheletét illata az orromba kúszik. Ajkai enyémet súrolják, és az ajtó kinyílik. Úgy rebbenünk szét mintha valami bűnt készültünk volna elkövetni. Zayn megrökönyödve bámul ránk majd gúnyosan felhorkan és a fejét rázva viharzik vissza a szobába. Liam aki eddig mögötte el halványan elmosolyodik. Összerezzenek az ajtó csapódásra.

Csüggedten megyek vissza a szobába Ash kezét fogva. Mereven bámulom az előttünk lévő üveg asztalt a többiek halkan beszélgetnek, de érzem magamon a pillantásukat. Megtörlöm az arcom ezzel eltüntetve az idegesítő könnycseppeket és Ashtonra nézek, aki szomorúan néz vissza rám. Halványan elmosolyodok és egy puszit nyomok ajkaira, amiktől egyből vigyor kúszik a képére.  

- Héj holnap korán kell kelnem – suttogom csak, hogy ő hallja. – Aludhatok ma nálatok? – kérdezem félve szemibe nézve.

- Persze – egyez bele azonnal. Átkarolja a vállam és a mellkasára húz.

Őszintén nem tudom mi is van köztünk pontosan, de élvezem.

Tizenegy körül már a srácok lakosztályában vagyok illetve Ash szobájában. Míg ő zuhanyozik, én lebonyolítom a holnapi indulást Paullal így már tényleg minden készen áll.  

- Nem akarod elmondani mit, intézkedsz egész koncert óta? – karol át hátulról Ash.

- Nem. Majd holnap te is megtudod, ahogy mindenki – mosolygok.

Igazság szerint mikor megkértem, hogy hagy aludjak itt abba nem gondoltam bele, hogy én villanyfénynél alszom. De Ash emlékezett rá mikor mondtam, hogy félek a sötétben, mert mikor befekszünk, az ágyba nem oltja, le a lámpát csak elhalványítja a fényét.

Mosolyogva hunyom le a szemem, de a mosolyog, azonnal vigyorrá alakul mikor megérzem karait magam körül. Furcsa kellemes érzés kerít hatalmába, de valami más hiányérzetem is támad…

Kilencedik - "Méhecske"

Szép hétfőt, drágáim!
Vagy csak nekem telt jól? :D Én ma nagyon-nagyon sokat nevettem, fájt a szám és könnyeztem. Na de a fontosabb dolgok. Köszönöm a kommentetek és a feliratozást. Az újakat köszöntöm :3 Jó olvasást xx Maya

Pennsylvania, Philadelphia

- Persze mehetünk, de gyorsan át öltözöm – tartom fel a kezem. – Bejössz vagy….

- Itt meg várlak – bólint zsebre dugott kézzel.

Sietve hajtom be az ajtót és indulok, el a szobám felé azonban a nappaliban megtorpanok. Az ajtó hangosan csapódik be az ablakon beáramló szél miatt. Ijedten rezzenek össze és dermedek el majd gyorsan a kanapén alvó fiúkra kapom a tekintetem. Zayn megmozdítja a lábát mire Liam feje lecsúszik, de nem nagyon zavartatják, magukat alszanak tovább. Mosolyogva figyelem őket, de akkor eszembe jut a rám váró fiú így sietve indulok tovább.  Magamra kapok egy rövid farmert egy fehér kissé átlátszó tigrises ujjatlant, amihez lecserélem a melltartómat is azonos színűre majd a csukámat is felhúzom és a telefonommal a kezemben kisietek a szobából. Még elcsóróm Liam fejérről a szürke sapkáját és már kint is vagyunk.

- Mehetünk – mosolygok Ashre aki aprót bólint és a lift felé indul. – Héj, nem mehetnénk a lépcsőn? – makogóm zavartan.

- De persze – fordul meg. – Félsz a liftektől? – vonja fel a szemöldökét lefelé menet.

- Aha meg a sötéttől és a vért se bírom – közlöm lazának mutatva magam így egy mosolyt is megeresztek felé.

- Hát, ha arra kerül a sor lámpafénynél is csinálhatjuk – kacsint, rám mire én hangosan felnevetek.

- Idióta – bököm oldalba a könyökömmel. – Na hova megyünk? – kérdezem még mindig vigyorogva.

- Enni aztán ahova akarunk – von vállat. – Te amúgy ezt már kérdezni akartam, hogy-hogy itt vagy?

- Itt? – kérdezek vissza értetlenül.

- A Turnén. Mármint ne érts, félre csak érdekel – magyarázza kissé zavartan, amin mosolyognom kell.

- Hát tudod egy ideje már többször voltam bulikban, mint otthon. És anyám eljátszotta az aggódó szülőt, ahogy szokta szökő évente egyszer és itt vagyok. Persze most csak örül, hogy nem hozok rá szégyent mármint koktélozás közben fesztelenül fecseghet a barátnőivel anélkül, hogy valaki benyögné „ A lányod az éjszaka megint bulizott” – össze visszahadonászok magyarázás közben amin Ash jót derül.

- Hát én örülök, hogy itt vagy – feleli végül mosolyogva.

- Én is – bólintok rá a szemébe nézve.

Az első Mekinél megállunk. Szó szerint ugyanis Ash kioszt néhány aláírást és fényképeszkedik is. Végül sikerül bejutnunk a kajáldába.

- Te is velünk eszel, ügye? – fordul Ashton George felé. 

- Nem én…

- Ez remeke! – vigyorgok a negyvenes pasira, aki hozzám képest olyan, mint egy felhőkarcoló pedig én se vagyok alacsony.

George Ahs testőre az ablakon bámul ki míg várjuk, hogy a fiú meghozza az ebédünket. Az asztalra könyöklök, a másik kezembe pedig jelképes tollat fogok.

- Szóval milyen érzés testőrnek lenni? – kérdezem a férfit, aki meglepve pillant rám.

- Jó – bólint. Szemöldök ráncolva írom fel a válaszát az előttem „elhelyezkedő jegyzetfüzetbe”

- Kicsit bővebben? – érdeklődöm.

- Nagyon jó – vigyorog, mire szem forgatva jegyzetelek. Ahs leül mellén és érdekes pillantást vett rám. 

- Mit csinálsz? – néz, rám miután kiosztja az ebédünk.

- Csönd zavarod az interjút – bök meg az arcát. – Szóval George maga Ashton Irwin személyes testőre? – érdeklődöm.

- Pontosan – bólint a férfi.

- Nem valami bőbeszédű maga, drágám – bájolgok. Asthon felröhög mire szúrós pillantást vetek rá. – És mi az, ami idegesítő néha a fiúban?

-  Előszeretettel szökik meg előlem majd hív fel, hogy bajban van és beragadt az egyik boltba – mosolyog rosszalló pillantást vetve a mellettem ülő srácra.

- Lin ki fog hűlni a kajád – közli mosolyogva Ash.

- Rendben ezt feljegyeztem – bólintok. – Nehogy azt higgye, ennyiben hagyjuk a dolgot kedved George – meredek komolyan a férfira, aki szemöldök ráncolva és kissé segítség kérően néz Ashre.

- Ne is foglalkozz vele – legyint a testőre felé.

Nevetve veszem a kezembe a sajt burgerem és nagyot harapok belőle.

Szerencsére vissza fele már csak elvétve állít meg minket egy két lány. Így hamar visszaérünk. Elköszönök Ahstől két puszival a folyosón és a szobánk felé veszem az irányt. Ahogy közeledek a nappali felé édes kacagás üti meg a fülem. Lou azonnal felpattant és csontropogtató ölelésben részesít.

- Szia – köszönök. Lux hangosan kacagva ül Harry ölében, aki minden utolsó pillanatban elhúzza a fejét így a kislány nem tudja el kapni göndör tincseit. – Szia, manó – ülök le Hazza mellé. Lux kíváncsi tekintettel vizslat. Nem csodálnám, ha már rám se ismerne.

- Emlékszel még Linre babó? – kérdezi Harry. A kislány aprót bólint elég bizonytalanul majd vigyorogva felém nyújtja a kezét.

- Lin – nyammogja tapsikolva és most az én hajammal kezd el játszani.

- Szia Lini – lép ki a szobájából Louis kajánul vigyorogva. – Ki romantikáztátok magatokat Ashtonnal? – kérdezi vékony hangon.

- Ennek mi baja? – nézek le Luxra, aki hatalmas nagy szemekkel figyel rám.

- Majom – kuncog, fel mire mind felnevetünk.

- Jó a tanára – húzza ki büszkén magát Harry.

- Egyébként nem romantikáztunk! – vetek lesújtó pillantást Louisra. – Csak elmentünk kajálni.

- Jaj, édesem – legyint lenézően – én mindent tudok.

- Örülök, hogy ilyen tájékozott vagy, de világosíts már fel engem is, kérlek.

- Hát az úgy van, tudod, hogy…. Először kajáltok, ő bókol, te nevetsz, majd jön a méhecske, ami beporoz és…

- Méhecske! – kiált fel Lux.

- Igen babám egyszer téged is megtalál a méhecske – néz Louis a kislányra, aki úgy tesz, mintha értené és komolyan bólogat.

- Ne mondj neki ilyeneket! – háborodik fel Harry és már ki is kapja a kicsit a kezemből és védelmezően magához húzza.

Zayn álmosan pislogva kitámolyog a szobánkból. De azonnal mosoly kúszik ajkaira, ahogy meglátja a pici lányt és engem. Nyom egy puszit az arcomra majd magához veszi a lánykát.

Kétség kívül ő a legszerencsésebb kislány. Öt isteni pasi fogdossa, puszilgatja és szereti őt mind amellett, hogy csodás szülei vannak.

Míg Lux és az öltöztetők a fiúkkal küzdenek, én átbandukolok a másik bandához. Mindenki halál nyugodtan ül a fotelban Luke és Mikey X-Boxozik míg Calum a gitárját pengeti Ash pedig telefonozik.

- Szia – mosolyog rám Ash – ahogy leülök mellé. Hiába köszöntem a srácoknak ők mintha észre se vettek volna. Ashton leteszi a telefont és átkarolja a vállam.

- Izgulsz? – kérdezem fel nézve rá.

- Nem annyira – von vállat lazán. A vállára hajtom a fejem és figyelem ahogy Luke épp megelőzi Mikeyot és ezzel győz is.

- Ez az! – kiált fel nevetve.

- Csaltál! – vágja rá Michael dühösen.

- Nem haver profi vagyok – közli a szerinte nyilván valót a szöszi srác.

- Fiúk kezdünk – lép be egy pasi az ajtón.

Mindenkit megölelek, elköszönök tőlük majd vissza megye a másik szobába.

- Elköszöntél a fiúkádtól? – vigyorog rám Lou mire El fejbe csapja.

- Nem a fiúm – morgom az orrom alatt és sóhajtva levágódom Niall mellé.

- Kicsoda? – kérdezi ropit eszegetve.

- Asthon. És hidd, el nekem haver össze fognak jönni – bizonygatja, Louis komolyan majd rám kacsint.

Nem tudom figyelmen kívül hagyni Zayn szomorú és dühös pillantását. Amit nem értek így nem is foglalkozom vele.

Nyolcadik - Meglepetés

Szép estét, drágáim!
Bocsánat, hogy csak most hozom a részt, de nem volt itthon. Körülbelül úgy húsz perce értem haza és örülök, hogy élek. Keményen megfáztam és nem vagyok a topon. De! Péntek van! Hál' isten egy kis pihi. Szóval rész és a szavazás lezárt. Egy-egy szavazat érkezett a 2-re és az 1-re és hét a heti 3-ra. Szóval hetente háromszor lesz rész. Ami azt jelenti, hogy hétfő, szerda, péntek. Át kell még állnom szóval nézzétek el ha elfelejtem esetleg későn rakom ki, de igyekszem. Mindenkinek szép és kellemes hétvégét és jó olvasást a részhez xx Maya

        Stockholm, Svédország -
     Pennsylvania, Philadelphia

Hihetetlen, hogy képes volt kibérelni egy egész játszóházat. Zaynie néha képe olyan dolgokra, amiket ember sose képzelne el róla.

- Ez rengeteg pénz lehetett – rázom a fejem még mindig döbbenten miközben a cipőmet fűzöm ki.

- Jaj, már Lin – nevet fel. – Örülsz neki vagy sem? – teszi le az enyém a cipőjét.

- Persze, hogy örülök – mosolygok rá felállva.

-  Akkor minden pénzt megért – nyom puszit az arcomra és elindul a játékok felé.

Felkap egy nagy gumilabdát, amit színes csíkok tarkítanak és nevetve nekem dobja. Felháborodva pillantok rá, de időm nincs vissza dobni, mert ő azonnal hanyatt vágja magát a színes labdák közé. Követem és bele gázolok a műanyagokba hangosan nevetve figyeli, ahogy a fejem fölé dobálom őket. Felkuncogok dühös arc kifejezését látva. Újra kezébe vesz három labdát és megpróbál zsonglőrködni, de megint csak elbénázza. Már nem bírom és a hasamat fogva görnyedek a nevetéstől.

- Gyere csak ide – érzem ujjait a bokám köré fonódni majd egy hírtelen rántással mellette is vagyok. – Kinevettél? – kérdezi, a nyilvánvalót tetettet dühvel.

- Igen – kuncogok fel és próbálnék menekülni, de semmi esélyem.

Szorosan fogja a combomat ezzel engem lenyomva. Kezei felkúsznak, oldalamra könnyed mozdulattal köti ki a fehér felsőm, amit a hasamnál összekötöttem. Felsikítok, ahogy csikizni kezd, ujjai szorgosan járnak oldalamon és hasamon, amit én vergődve tűrök.

- Na, ki fogsz legközelebb is nevetni? – kérdezi egy pillanatra leállva, de aztán azonnal folytatja.

- I-i-igen – nyögöm ki nehezen szinte visítva. Csúnya pillantást vet rám. Kihasználom, hogy el van foglalva tovább kínzásommal és megfogok egy labdát. Hirtelen még is vigyázva, hogy ne sérüljön meg dobom őt fejbe. Ujjai leállnak a döbbenettől. Megkönnyebbülve pattanok fel és ugrok ki a labdák közül a csúszda felé véve az irányt. Gyermeteg lelkesedéssel mászom, fel a fém rudakon elhelyezkedem a műanyag játékszeren és egyszerűen lecsúszok. Zayn oda lent vár mintha csak pehelysúlyom lenne, a derekamnál fogva felkap, ahogy leérek. Szinte a feje fölé emel, és csak pörög körbe-körbe. A hajam körülöttem szál és a mosolyom levakarhatatlan. Végül leenged, és szorosan magához ölel. Úgy szorít, mintha az életem múlna azon, hogy ha egy picit is enged karjai fogságán.

Egy óra múlva indulni készülünk, de ez nem olyan egyszerű. Míg Zayn a rajongóival foglalkozik és megrohamozom az első boltot. Egy jó nagy kupac ruhával sietek a pénztár felé mikor Zayn is beér.

- Bevásárolsz? – kérdezi nevetve én meg csak vigyorogva bólintok. Az eladó lány hatalmas nagy szemekkel néz Zaynre majd kér egy autógrammot, milyen jó munkaerő. Zaynie ragaszkodik hozzá, hogy ő fizessen én meg nem ellenkezem. Mosolyogva húzom egyik boltból a másikba és a végére már arra az álláspontra jutunk Paullal, hogy ő jobban élvezi a ruhák válogatását, mint én. A negyvenes férfival beszélgetek a próbafülkéknél mikor Zayn még egy adag ruhát nyom a kezembe.

- Oké ezek az utolsó darabok és megyünk – szögezem le és már megyek is próbálni.

Végül különböző márkájú és mintájú tasakok tömkelegével indulunk.

- Paul a szálloda nem is erre – van, szólal meg Zayn egy húsz perc múlva. A férfi csak sunyin mosolyog, míg én a külvilágot tüntetem ki a figyelmemmel. – Mire készülsz? – kérdezi végül tőlem.

- Kifosztalak – nevetek fel puszit nyomva az arcára.

- De komolyan Lin hova megyünk? – kérdezi kíváncsian. Én csak a fejemet rázva húzom el a szám előtt az ujjam és eldobom a képzelet béli kulcsot. Pár perc múlva a kocsi megáll egy tetováló szalon előtt mire Zayn kissé döbbenten néz rám.

- Akarok egy új tetkót. Na, gyere – húzom ki a járműből a kezénél fogva.

Ahogy belépünk a kis üzletbe a csengő megszólal a fejünk felett. A falak feketére vannak festve és különböző rajzok tetoválás minták vannak felfüggesztve. – Hello – köszönöm a srácnak aki a pult mögött ül.

- Sziasztok. Tetoválást szeretnél? – kérdezi rám nézve majd Zaynre.

- Igen – bólintok. Nem egy lovat vettem jönni – forgatom meg magamban a szememet.

Lebonyolítjuk, a formalitásokat majd bevezet egy függönnyel elfedett kis szobába. Zaynie szorgosan a nyomomban jár, segít felülni a székre mire egy rosszalló pillantást vetek rá.

- Hello – lép be egy agyon tetovált elég helyes srác. Kezet fog Zaynnel és velem is. – Hova lesz és milyet szeretnél? – kérdezi mosolyogva.

- Ami az illeti, hármat szeretnék – vigyorgok. Elmagyarázom a mintákat és a srác egy papírra veti őket Zayn néha-néha bele szól, de úgy tűnik ez a „művészt” nem zavarja.

Először a jobb csuklómmal kezdi. Kicsit fáj, de nem annyira és már tudom milyen érzés. Zayn értetlen hülyeségeket hord össze csak, hogy elterelje a figyelmem, amin jót derülök és még a tetováló srác is mosolyog. Mikor már a másik csuklómon készül a mű Zayn hírtelen megszólal.

- Nem akarsz egy közös tetoválást? – kérdezi csillogó szemekkel.

- Mire gondoltál? – halkan felszisszenek a hirtelen ért fájdalomra.

Mikor velem végeznek Zayn veszi át a helyem a székben. Én óvatosan veszem vissza a felsőm ügyelve a hátamon elhelyezkedő tetoválásra. Elég érdekesen nézhetek ki úgy, hogy mindkét csuklóm be van fóliázva, ahogy a hátam majdnem fele is.

- Ti meg, hogy néztek ki? – döbben le Eleanor ahogy belépünk a nappaliba. A tévében valami idétlen vígjáték megy, amit úgy tűnik, senki se néz.

- Merre voltatok? – kérdezi Niall felém nyújtva egy tál sós mogyorót.

- Köszi – markolok bele a tálba és leülök mellé. – Voltunk egy játszóházban előtte ettünk aztán beugrottunk egy szalonba – magyarázom, miközben a cipőmtől szabadulok meg. 

- Paul meghozta a holnapi menetrendünket – nyújtja Liam a fehér papaírt Zaynnek. A fekete hajú srác elveszi a lapot és olvasás közben engem felhúz a kanapéról, amit értetlenül fogadok, majd leül a helyemre és engem az ölébe húz.

- Végül is – legyintek eltekintve a dologtól. A többiek mosolyogva figyelnek minket El még fel is kuncog. Előre dől, lerakja, a menetrendet az asztalra majd hátra dől és a derekamnál fogva magához húz.

¤¤¤¤¤¤¤¤

Mindenki elpilledve ül vagy fekszik valahol a Truné buszon. Liam és Niall két biztonságissal beszélget a sarok asztalnál, míg El és Lousi alszanak Harry és Zayn pedig szüntelen nyomják az X-Boxot. Én a telefonom és fülhallgatóm társaságában a fekete kanapén nyomkodom a telefonom.

Minden közösségin egy rakat kép van rólunk. Olyan mintha előbb tudták volna, hogy az étteremben leszünk vagy, hogy a játszóházban. Néha elgondolkozom rajta, hogy nekem is paparaszinak kellett volna mennem és rengeteg pénzem lehetne.

Megakad a szemem a szivecskés tetoválásomon és eszembe jut a cikk, ami készült rólunk. Csak mert közös tetoválásunk van, már együtt járunk. Megint. Nevetséges.

Lustán nyúlok el a földön fél órája próbálok, olyan helyet keresni ahol nem vagyok, helyen vagy engem nem idegesítenek és erre a Stadion közepe a legmegfelelőbb. Az öltözőkben egy idegesítő csajszi szól, a tévéből a folyosókon mindenki járkál, mint egy besózott egér. Idekint legalább friss levegő van és nézhetem a fiúk bénázását. A színpad már nagyjából kész van a hangszerek is a helyükön vannak, és még van egy fél nap a kezdésig körülbelül. Eleanor nevetve közeledik felém egy műanyag pohárral a kezében, ami tele van valami piros löttyel. Megböki, a hasam miközben leül, mellém fájdalmasan nyögök fel, de ő csak mosolyog és a feje tetejére tolja a szemüvegét.

- Jó kis helyet találtál – bólogat, miközben körbenéz.

- Aludni akarok – szuszogok fel hangosan.

- Igen ez ide kapcsolódik – nevet fel csilingelő hangján. A szemem sarkából látom, hogy Louis azonnal ránk pillant, mire halványan elmosolyodom. Olyan édesek együtt.

- Szállj le rólam! – csendül fel Niall nevetése mire akaratlanul is vigyor kúszik az arcomra és keresni kezdem a fiút. A színpadon bukkan fel Ashtonnal a hátán és eszetlen módon próbálja lerázni magáról.

- Fiúk, ha valami bajotok lesz – fenyegetőzik Paul, de ideje nincs befejezni. Niall megcsúszik és Ashnak épp annyi ideje van, hogy leugorjon róla, de ő is a földön végzi. Ijedten pattanok fel és rohanok feléjük, de a lépcsőn járva megnyugszom, mikor meghallom röhögésüket.

- Idióták – csóválja a fejét Harry, de azért vigyorog. Paultra téved a tekintetem, aki épp az orrnyergét dörzsöli nyugtatás képen.

Mire visszaérünk, a szállodába szerencsére a srácok lenyugszanak. Zayn kidől a kanapén Liam rádőlve. Harry betámogatja a motyogó Niallt a szobájába, de többet nem látjuk így gondolom elaludt. Louis és Eleanor is eltűnnek a szobába így én egyedül maradok mivel Sophia egy itteni barátnőjével van.

Sietve pattanok, fel a fotelból mikor kopognak, nem akarom, hogy a srácok felébredjenek.

A hajamba túrva nyitom ki az ajtót és széles mosoly terül el ajkaimon, ahogy megpillantom Ashton.

- Szia – intek arrább állva.

- Hello. Nem akarok bejönni, gondolom pihenés van, ahogy nálunk, de nekem nem megy – húzza el a száját. – Nincs kedved velem kajálni? 

Hetedik - ".... ki is az a kötél"

Hello, drágáim!
Jött volna előbb is a rész, de pályázatra kellett írnom dolgokat. Mellesleg volt már valaki közületeke Szerbiában? Na, és milyen volt a napotok? Nekem, fárasztó, de a suli utáni órákat imádtam. Pénteken az új rész mellett az oldalt megtalálható szavazás eredménye is kikerül. Addig még szavazhattok. Remélem tetszeni fog a rész és hagytok néhány kommentet esetleg feliratkoztok. Jó olvasást xx Maya Szép hetet mindenkinek.                                                                                  

                                                                                        Stockholm, Svédország

- Te teljesen meg vagy húzatva? – támad nekem egyből Zayn ahogy belépek az ajtón.

- Neked is, szia – megyek el mellette. A nappaliban a srácok a kanapén ültek és bűnbánóan meredtek rám. – Hello – morogtam. Indulnék, a szobám felé mikor egy kéz ragadja meg a könyököm.

- Elmész egy vad idegennel, aki bánt téged és még csak nem is szólsz? – mered rám dühösen Zayn. – Még is mit hittél meddig tudod takargatni? – röhög fel cseppet se vidáman.

- Akadj le rólam – tépem ki a karom szorításából. – Nem vagy az apám és már nagykorú vagyok. Szóval azt csinálok, amit akarok – hangosan vágom be magam mögött a szobám ajtaját.

Könnyeim megállíthatatlanul szánkáznak, végig az arcomon miközben az ágyra rogyok. Lerángatom magamról a gatyámat és fújtatva ülök, vissza miközben kisöpröm a tincseimet az arcomból.

- Azt hiszed, ennyivel lezárhatod? – tör be a helységbe Zayn. – Tudod, hogy aggódtam? Bármi bajod eshetett volna és még csak azt se tudtam hol keresselek – kiabál még mindig.

- Oké – üvöltök vissza. – Sajnálom! De csak egyszer, egyszer akartam normális lány lenni! – zokogva csúsztam le az ágy mentén a földre.

- Lin – ült le mellém.

- Szerettem volna olyanokkal lenni, akik nem néznek rám furán. Vagy nem ismerik a múltam. Csak egy estére akartam volna…. – ráztam a fejem szipogva.

- Sajnálom, hogy kiabáltam. Csak aggódtam. Elmentél és jött ez a srác. Az mondta ennyivel nem úszod meg és az övé vagy. Lin én azt hittem megölöm – suttogta magához szorítva.

- Bocsánat tudom, hogy hiba volt - bújtam a mellkasához.

- Szeretlek Lin – suttogta puszit nyomva a hajamba.

- Én is szeretlek – szipogtam. – Zaynie fázom – koccantak össze a fogaim.

- Gyere, rendbe szedlek – áll fel és engem is felhúz maga után.

A bőröndömhöz megy, kivesz egy tiszta fehérnemű szettet, egy nagy pólót, amit aztán a kezembe nyom és a fürdő felé irányít. Sietve zuhanyzóm le és a hajamat is hagyom ázni, még ha sampont nem is használok. A meleg víz jól felmelegít és már szinte meleg van, mikor kilépek a zuhany alól. Magamra kapom a ruhákat és kimegyek Zaynhez akinek a kezében egy hajszárító van. Hogy honnan szedte azt nem tudom.

Háttal ültem le neki az ágyra. Lassan kezdte el kigubancolni a csomós hajamat majd a szárításnak is neki állt. Lehunyt szemekkel élvezem, ahogy ujjai a hajamba túrnak. Amint végzet elrakta a ketyerét és mellém ült. Átkarolja a derekam és nevetve húz, a mellkasára miközben eldől. Kuncogva fekszem mellé és bújok közel hozzá. Lassan nyom el az álom a simogató kezem hatására.

- Szeretlek – nyom puszit a homlokomra.

 .:Zayn.:

Figyelem az arcát. A lilafoltot az ajkán a sebeket a nyakán. Fáj a tudat, hogy nem voltam ott, hogy meg védjem. Vele akarok lenni minden egyes percben, hogy megvédjem a sok rossztól, ami érheti őt. Az, hogy négy éves megbirkózott azokkal a dolgokkal, amik be bele is roppanhatott volna lehetetlennek tűnt. Még is így volt. Hiába a sok segítség, amit tőlem kapott ő egyedül állt talpra még akkor is, ha ragaszkodik ahhoz, hogy az, az én érdemem.

Szörnyű volt az a másfél év nélküle. Mikor apa aggódva hívott fel, hogy egy ideje féktelen bulizásba kezdett megijesztett. Nem is volt kérdés, hogy magammal hozom, és újra vele leszek, és nem enged el többet. Talán Perrienek igazan van, már-már betegesen szeretem és ragaszkodom hozzá és ahhoz, hogy megvédjem. De nem érdekel ki mit gondolt. Ő az enyém és soha többet nem engedem el. Meg védem az életem árán is, ha kell.

Látni, ahogy sír mikor szomorú az a szívembe mar, de ha boldog és mosolyog én is így teszek. A tudat, hogy elveszíthetem, felemészt.

Lassan mozdul meg. Alsó ajkába harap, szempillái meg-megrebbennek, keze enyémet keresi. Ahogy összekulcsolom, ujjainkat felsóhajt és elmosolyodik. Szeretnék így maradni csak vele lenni.  Hallgatni, ahogy nevet érezni őt apró termetét magam mellett látni csillogó szemeit, ahogy rám néz. Őt akarom és csakis magamnak.

- Ne bámulj – dörmögi rekedtes álmos hangon. Szabad kezemmel végig simítok arcán, orrán, a száján, a szemhéján mire halkan felkuncog.

- Jó reggelt – nyomok puszit az arcára és mellkasomra húzom.

- Mmm. Mennyit aludtam? – dörzsöli meg szemeit és rám néz újra csillogó tekintettel. Már nyoma sincs a kétségbe esésnek és félelemnek.

- Egy órát talán – elmerengve figyelem, ahogy apró keze ökölbe szorul és nagyot nyújtózik ezzel megropogtatva csontjait. A felső, ami rajta van, felcsúszik látatni, engedi combjait és csípőjét. Óvatosan a puha meleg bőrére csúsztatom ujjaim és nem hagyom, hogy fel kelljen.

- Na – kuncog fel gyermeteg ártatlansággal.  – Éhes vagyok – néz rám kiskutya szemekkel.

- Remek akkor öltözz – ülök fel és ő is követ értetlenül rám meredve.

- Zayn tudod a szállodák előnye főleg az ilyen puccosoké a szoba szerviz.

- Igen tudom. Volt szerencsém tapasztalni – nevetek fel halkan mire ő is elvigyorodik. – De szeretnélek elvinni valahova és előtte eszünk – magyarázom, miközben kikelek mellőle.

- De akkor te választasz nekem ruhát – dől vissza a párnák közé.

- Rendben – bólintok. Magamon érzem tekintetét, ahogy a puffon lévő csomagjához megyek. Felnyitom a bőröndöt és feltúrom tartalmát. Kiveszek egy fekete sport melltartó szerű izét és az ágyra dobom mellé egy fehér vékony anyagú mellénykét választok egy rozsdás hatású rövid gatyát is a kupac tetejére hajítok. Végül kevésbé bakancsszerű cipőt az ágy mellé teszek és egy puszit adva a mosolygós lánynak rá parancsolok, hogy öltözzön, mert tízperc és indulunk.

Hagyom hagy készüljön, nyugodtan addig én az erkélyen egy cigi társaságában felhívom Pault és nagy vonalakban felvázolom neki a tervemet.

- Hello – csatlakozik hozzám Liam is. – Szent a béke? – utal Linre, gondolom.

- Persze – mosolyodok el. – Megbeszéltünk mindent.

- Ti képtelenek vagytok akár egy napig is rosszban lenni – csóválja a fejét miközben a cigijébe szív.

- Te is tudod mi az oka – rántok vállat lazán rá nézve.

- És ezzel nincs is semmi gond – mosolyog. – De mi van Perrivel? – kérdezi halkan talán kissé félve is.

- Szakítottunk – közlöm, mintha csak azt mondanám az égkék. Viszont Liam olyan döbbenten mered rám mintha azt közöltem volna egy csapat orrszarvút tart felénk. – Szerinted baj, hogy egyáltalán nem rázott meg a dolog? – töröm meg végül és a csendet. – Mármint én tényleg szerettem, de valami történt velünk, amit nem tudok hova tenni. Sokszor veszekedtünk az utóbbi időben és mintha ránk akasztottak volna egy kötelet, amivel széthúztak minket.

- Gondolkodj el rajta ki is az a kötél – feleli végül a szemembe nézve majd egyedül hagy. Döbbenten nézem az ajtót ahol az előbb bement. Az üvegen túl észreveszem Lindsayt ahogy nevetve csipkedik egymás Niallal és a szívem nagyot dobban őt látva.

- Mehetünk? – kérdezem mosolyogva. Azonnal rám kapja a nevetéstől könnyes tekintetét ér aprót bólint felállva, de még mielőtt elindulna, egy utolsót csíp Niall hasába és gyorsan eliszkol.

- Hova mentek? – kérdezi Harry elszakítva a tekintetét a tévéről.

- Meglepetés – vágom rá vigyorogva Lint nézve.

- Gonosz vagy – durcáskodik. Ilyenkor olyan, mint egy kis lány.

- Tudom – nevetek fel és intve a srácoknak kivezénylem az ajtón.

- Most tényleg nem mondod el? – háborog lefelé menet a lépcsőn.

- Úgy se érdekel, igazán mármint bírsz várni szóval nem – húzom magamhoz egy puszira.

A hallban Paul vár minket oda kint kiosztok néhány aláírást és képet majd sietve húzom magam után Lint a kocsihoz.

Remélem, tetszeni fog neki a hely ahova viszem kis korában mindig is imádta. A kocsi hamar megáll a pláza mély garázsában. Az utunk először egy mekihez vezet nevetve figyelem, ahogy férfiakat és talán még Niallt is megszégyenítő mennyiséget töm magába a lány, de még csak rosszul se lesz. Sőt ha hagynám, még egy ekkora adagot benyomna, de nem engedem. Nem akarom, hogy kidobja a taccsot.

Érdeklődve néz, körbe mikor megállok a hely előtt ahova jöttünk. Kíváncsi tekintetét rám függeszti és várakozik. A Játékház felirattal ellátott üzletre mutatok, mire szemei felcsillannak és kis gyerek módjára a nyakamba ugrik puszit nyomva az arcomra. Paul nevetve figyel minket, ahogy még jó néhány szempár rajtunk függ.

- Na, gyere, menjünk – fogom meg a kezét és húzom a bejárathoz.

Niall James Horan

Boldog Születésnapot Niall James Horan!

Az Ír manó ma lett 21 éves.

Hatodik - Bajban vagyok

Sziasztok, drágáim!
Először is üdvözlöm az új tagokat. Mint tudjátok - vagy nem - nem rég létrehoztam egy facebook csoportot. Csatlakozzatok ott több információt tudhattok - majd - meg és egymást is megismerhetjük. Mert, hogy én kíváncsi vagyok rátok.
Na és a rész. Mivel én már a huszonkilencedik fejezet írom így sokkal előtettek járok. Indítok egy szavazást még a mai nap folyamán ahol arról kell döntenetek, hogy a részek milyen gyakoriak legyenek. Na a lényeg, hogy remélem tetszik majd nektek ez a fejezet és hagytok is nyomot magatok után. Jó olvasást és kellemes hétvégét puszi, Maya.

Stockholm, Svédország

Az utolsó simításokat végzem, magamon mikor a szoba ajtaja kivágódik és Zayn lép be rajta. Furcsa pillantást vetek rá majd az órára.

- El fogok késni – kiáltok fel idegesen és a zsebembe gyűröm a szükséges dolgokat.

- Nem mehetsz el – szól rám Zayn – ötperces ismeretség után egy vadidegennel egy buliba.

- Nem vagy az apám – szólók rá halkan kissé dühösen. – Szóval elmegyek – kerülöm ki és pillantok, alatt a lépcsőkön trappolok lefelé.

A hallban egyből kiszúrom a hangos társaságot és feléjük indulok. Dylan, akit ma délelőtt a medencénél ismertem meg egy puszival köszönt.

- Mehetünk? – kérdezi, és már húz is azt ajtó felé.

Hát majd megismerem a többieket is – gondolom – nem kell őket bemutatni. Talán még se volt jó ötlet eljönni egy vad idegen társasággal. Nem, jól fogom érezni magam és megmutatom Zaynnek, hogy nem kell féltenie folyton.

A hely kívülről egy lepukkant kocsmára hasonlít, és hát belül sincs sokkal jobb állapotban. Az emberek részegen vonaglanak a tánctéren. Egyáltalán nem szégyenlősek.  A társaság, akivel jöttem már csont részeg és nem fogják vissza magukat. Hangosak és épp ott falják vagy tapogatják, egymást ahol érik. Undorító. Kezdek rosszul lenni.

- Táncoljunk – ránt fel hirtelen Dylan, tiltakozni sincs időm.

Szorosan magához húz és erősen tart. Kezei bárminemű tiltakozásomra végig járják a testem. A fenekembe és a combomba markol, míg ágyékát nekem dörgöli. Hányingerem van.

- Ez fáj! – kiáltok fel, ahogy ajkai durván szívni kezdik a nyakam. A hangom elnyomja a hangos zene, magam vagyok. – Engedj el! – lököm el magamtól teljes erőmből. Neki esik, a mögötte áloknak a döbbenetét kihasználva fordulok meg és sietek az ember tömegen át a kijárat felé.

Mélyen szívom magamba a friss levegőt. Lerohanok a lépcsőn egyenest a taxi felé, amiből egy hangosabb társaság száll ki. Amint becsapom, az ajtót már diktálom is a címet és megígérem a sofőrnek, ha siet, busás borra valót kap. Egy köteg pénz nyomok a negyvenes pasi kezébe és kiszállok. Kifújom magam a hajam és a ruhám megigazítom, hogy ne legyek annyira zilált és ne látszódjon a folt a nyakamon.

A tükörbe nézve megijedek a saját magamtól. A szemeim karikásak az arcom nyúzott a hajam egy kupacban hever a fejem tetején. Szó mi szó nem aludtam túl jól. Ledobom a ruháimat és beállok a zuhany alá. Vagy félóráig ásztatom magam és a hajamat is kétszer átmosom, hogy eltűnjön belőle a pia szag. Ezeket hiába tüntetem, el a nyakamon lévő foltokkal nem tudok mit kezdeni. Idegesen túrok a hajamba ilyenkor nincs nálam alapozó, nem is használok. Sietve kapom magamra a fogason lévő szállodai köntöst megigazítom, hogy mindet fedjen és kilépek szobába. A lakosztályban csend van reggel nyolc óra lévén nem is csoda. Lehajolok egy párnáért, amit a kanapéra dobok majd folytatom az utam Liamék szobája felé. Sophia remélem, tud segíteni. Halkan kopogok be remélve, hogy már fent vannak. Liam engedélyére halkan nyomom le a kilincset. A fiú nagy fehér ágyból teljesen kitűnik barna bőre fekete boxere és sapkája miatt. Szemöldök ráncolva nézek rá érdekes szerelés.

- Szia – köszönök csendesen. – Reméltem, hogy fent vagytok. Sophia? – kérdezem.

- Itt vagyok – lép ki a fürdőből. – Szia – mosolyog, de arca hamar elkomorul. – Mi van a nyakaddal? – akaratlanul is oda kapok. Talán a köntös félre csúszott mikor lehajoltam.

- Öhm, ezért jöttem. Van alapozód? – makogom zavartan.

- A tegnapi srác volt? – hallom meg Li hangját.

- Kérlek, ne mond el Zaynnek – fordulok felé szinte könyörögve. Aprót bólint, de látom rajta, hogy nem tetszik neki a dolog.

Sophia hamar elintézte a foltokat a nyakamon. De az időt rendesen húzta azzal, hogy mindent kiszedett belőlem.

- A szád is…

- Nem, nem – rázom meg a fejem megérintve ajkamon a lila foltot. – Szokásom ilyeneket csinálni, ha nem alszom jól – vonok vállat és felállok a vécé tetejéről. – Kösz mindet – nézek rá hálásan.

Sietve kapok magamra egy barack színű rövid nacit és egy fekete Ramones-es pólót a hajam átfésülöm majd a papucsomba is belebújok. A telefonomat felkapva sietek a többiek után, akik már lent vannak.

A mi társaságunk a leghangosabb, de ez senkit se zavar. Nevetve esszük, a reggelinket miközben tök átlagos dolgokról beszélgetünk. Mintha nem mi lennénk a One Direction, Eleanor Calder, Sophia Smith és én Zayn Malik mostoha tesója. Csak egyszerű tinik vagyunk kicsit más élettel.

- Niall te hova mész? – kérdezem a fiút reggeli után.

- Nem tudom – vont vállat. – Csak nincs kedvem a szobában ülni.

- Remek. Mehetek? – siettem mellé.

- Persze – bólint mosolyogva.

Szerencsére oda kint nincs sok rajongó így simán el tudunk indulni és a velünk lévő testőrnek sincs dolga. Niallnak fogalma sincs, mit akar, így csak megyünk a vak világba és néha megállunk megnézni egy-egy boltot.

- Mi volt az este? – kérdezi, hírtelen mire én megtorpanok, majd el is indulok újra.

- Semmi – hazudom és inkább a macskaköves utat tüntetem ki a figyelmemmel. – Buliztunk haza jöttem, ennyi – zavartan eltűrök egy tincse az arcomból.

- Lin szarul hazudsz – közli halványan mosolyogva.

- Te is – vágom rá. – Liam elmondta, ügye? – sóhajtok fel. Kinyírom.

- Nem akarta, de láttam rajta, hogy van valami…

- De nincs semmi – csattanok fel. Jó néhány szempár ránk irányul és Frank a testőr is közelebb jön. Mintha az éppen elhaladó nagymama mellettünk akkora veszélyt jelentene. – Figyelj, Ni – vékonyítom, el a hangom miközben a kezébe csimpaszkodom – ne mond el Zaynnek. Kérlek – meresztek rá kiskutya szemeket.

- Rá fog jönni és akkor még dühösebb lesz, hogy nem mondtad el, de… Rendben tartom a számat – adja meg magát, hálám jeléül puszit nyomok az arcára.

- Köszönöm.

Megállunk egy fagyizónál ahol Niall vesz vagy nyolc gombócot, míg én kettőt. Persze nekem kell fogni mikor, leáll a rajongókkal így a kezem a meleg miatt tiszta fagyi lesz. Egyre több lány gyűlik körénk és kezdem unni az ácsorgást így egy pad felé veszem az irányt. Az egyik kis visítozó lánynak sikeresen nekem jön így az egész pólómra rá kerül a hideg édesség.

- Kösz nagyon kösz – dühöngök, miközben megpróbálom leszedni magamról a fagyit, ami már a kukában, olvad tovább. – Niall leléptem – kiabálok a fiúnak. Vagy meg hallja vagy nem, de én elindulok egy üres taxi felé.

- Meg jöttünk! – szól rám kissé ingerülten a sofőr.

- Basszus – tapogatom a zsebemet. – Egy pillanat – szólók az ideges pasinak. Előkapom a telefont és tárcsázom Liamet. – Szia Li – köszönök vidáman. – Háj, itt vagyok a szálloda előtt egy taxiban és nincs nálam pé….

- Megyek – hallom sóhaját és már bontja is a vonalat. Pár perc múlva kopognak az első ablakon és Liam dugja be a fejét, amiből eső víz csöpög. Miután kifizette a fuvarom én is kiszállok a szakadó esőbe.

- Köszönöm – mosolygok rá, de ő nem viszonozza.

- Ugye tudod, hogy Zayn rohadt dühös? – túr a hajába.

- Mi miért? Elmondtad neki? – emelem fel a hangom és megdörgölöm az arcom.

- Nem, de a kis haverod nálunk járt – és ezzel megfordul és elmegy, míg én leforrázva állok az esőben. Bassza meg hatalmas nagy bajban vagyok.

Végül elindulok a bejárat felé. Teljesen eláztam. A hajamból és a ruhámból is csöpög a víz a padló szőnyegre. Lehet jobb lett volna Niallal maradni és akkor később ér fejmosás.