Huszonnyolcadik - Malik család

Sziasztok!

Hát ide is elérkeztünk. Már csak egy rész és egy Epilógus van hátra... Kinek, hogy tetszik a rész? Véleményeket szívesen fogadok, mint mindig. Köszönöm az előző fejezethez érkezett kömmenteket. Jó olvasást xx Maya

Bradford, Anglia, Egyesült Királyság 

Trisha rosszabb, mint Zayn, de komolyan. Amint a házba lépünk már is porcelán babaként óv. Vagy ezerszer elmondja, milyen csodásan festek kismamaként. Kérdésekkel bombáz, hogy szedek-e elég vitamint és mi egyéb.

- Szívem elég lesz – mosolyog Yaser.

- Ugyan hagyd csak – legyintek elnézően.

Egy másodpercig se zavar a dolog vagy bosszant. Mert így tudom, hogy van valaki, aki anyaként szeret, ha már a sajátom nincs meg. Trishát mindig is jobban anyámnak tekintettem, mint a vérszerintit.

- És meddig maradtok? – teszi fel a kérdést Waliyha.

- Úgy gondoltuk itt alszunk – közlöm óvatosan – persze csak ha nem gond. Nem akarom, hogy Zayn este olyan sokat vezessen és mivel én a bébi csősz utasítási miatt nem vezethetek – forgatom a szemeimet.

- Dehogy zavartok édesem – mosolyog rám Trisha. – Meg is csinálom nektek a szobát – indul el azonnal.

- Hagyd csak – álok fel, sietve - én is megcsinálha… - hírtelen kapok a hasamhoz grimaszolva. Zayn azonnal mellettem terem és aggódva figyeli minden rezdülésem.

- Mi a baj? Lin fáj a hasad? – emeli fel államnál fogva a fejem. Mosolyom láttán meglepődök.

- Megmozdult – suttogom. – Hallod Zayn? A lányunk rúgott egyet – kuncogok fel. Tenyerét azonnal hasamra simítja. Hitetlenkedő édes mosoly kúszik, arcára mikor megérzi a pici mozgását.

- Istenem – sóhajt fel és mintha könny csillogna a szemében.

Zayn képtelen lenyugodni minden egyes másodpercben taperolja a pocakom, de úgy tűnik a kicsi lány megunta a mozgolódást. Egyszer még ebéd közben rúg egy óvatosat, amit köszönetnek tudtunk be, de azon kívül semmi. A kisfiúnk pedig egyáltalán nem aktivizálta magát.

- Honnan tudod, hogy a lány volt? – ráncolja a szemöldökét Waliyha.

- A legutóbbi ultrahangon ő volt jobb oldalon és… nem is tudom anyai megérzés – vonok vállat mosolyogva.

- Én is ilyen anyuka szeretnék lenni – töpreng el.

- Na, azzal várjunk még egy kicsit, oké?- emeli fel mutató ujját Yaser.

- Jó, na – nevet fel a lány. – De komolyan. Úgy tudtam az iker mamák eleve több kilót szednek fel Linen pedig ez egyáltalán nem látszik meg.

- Csak mert tornáztam közben. Elvileg meg az orvosom se látott még ilyet szóval én különlegeseset vagyok – magyarázom egy szelet süti majszolása közben.

Este nyolcfelé jár az idő Zayn és Yaser odakint beszélgetnek, míg mi a nappaliban ücsörgünk. Megigazítom a pulcsim ujját és egy úja képet veszek esz Trishatól.

- Ez a kedvencem itt olyan, mint egy kis majom – nevet fel a nő. Zaynt elég váratlanul érhette a kép. Béna fejet vágva néz le a fáról az egyik ágon csimpaszkodva.

- Olyan furcsa ilyen kicsinek látni – nyúlok egy másik fotóért, amin még csecsemő. – Hisz vele nőttem fel, de ezek az évek kimaradtak – magyarázom mosolyogva.

- Úgy tudtam, hogy nem szabad titeket itt hagyni – lép be szerelmem édesapjával. Waliyha azonnal feláll, hogy Zayn mellém tudjon ülni, amit a fiú ki is használ. Mosolyogva nyúlok keze után és a hasam jobb oldalára fektetem tenyerét.

- Mondj valamit – kérem.

- Micsodát? – értetlenül figyel, de egyből megérti, mit akarok, mikor a pici lány megmozdul a hasamban.

- Szereti a hangodat – kuncogok fel.

Másnap korán indulunk, mert Zaynnek jelenése van délután. Én még a kocsiban megbeszélem a lányokkal, hogy átjönnek és neki állunk a babaszobának. Na, persze azt szigorúan megtiltották, hogy emeljünk vagy hasonlók így csak festenünk szabad és azt is csak addig, míg létrára nincs szükségünk.

Eleanor lelkére van kötve, hogy sas szemekkel figyel ránk.

- Most mozog? – kérdezi azonnal El ahogy kiszállok a ház előtt.

- Eleanor nyugalom – nevet fel Zayn – érjünk be, oké? – terel minket az ajtó felé. Oda bent mindenkinek köszönnünk és begyűjtöm az újabb plüssöket.

Csinálok egy nagy kancsó limonádét a srácoknak míg Zayn átöltözik és leülök a még szabad fotelba.

- Gondolkoztatok már a neveken? – kérdezi Sophia majd az italába kortyol.

- Még nincs meg a végleges csak a második nevek biztosak – magyarázom. – Miért ti már tudjátok? – kíváncsiskodom.

- Katherine lesz – bólint Liam átkarolva menyasszonyát.

Ahogy a fiúk lelépnek, mi be is vetjük magunkat a babaszobába. Nem vettünk még sok dolgot, sőt alig valamit, de a vásárlást közösen hétvégére tervezzük Liamékkel.

Zaynnel a hozzánk legközelebbi szobát a konditerem melletti elsőt választottuk a kicsiknek. Minden ablakot kinyitunk és egy-egy ecsetet ragadva neki állunk a festésnek.

- És amúgy hogy vagy? – puhatolódzik óvatosan Eleanor.

- Jól vagyok – bólintok kissé elkomorulva. – Nem élhetek ezek után örökké bezárva és nem is szeretnék. Ha eddig megbirkóztam a dologgal most is megfogom – vonok vállat és lehajolok a vödörhöz.   

- Őszintén én azt se értem eddig, hogy voltál képes ezeket feldolgozni – rázza meg a fejét a lány. Megáll az ecset a kezemben és a félig zöld falra meredek.

- Eleanor! – szól Sophia.

- Jaj, Lin ne haragudj! Nem úgy értettem és nem is akartam felhozni a témát – simítja meg a karom.

- Semmi baj – mosolygok. – Csak furcsa, hogy ilyen sok hozzám közelálló tud róla. Hisz eddig csak Zayn tudta, na meg Liam. De mindegy is – legyintek mosolyogva és ez ecset végét az orrához érintem.

- Héj! – háborodik fel támadásba lendülve. Egymást kenegetve nevetünk. Közös erővel Sophiát is bekenjük a zöld anyaggal. Több festék van rajtunk, mint a falon, de szerencsére arra is jut elég. Bő óra múlva már nagyjából tisztán tevékenykedünk a konyhába.

Eleanor a csirkét beszélteti fűszerezés helyett így Sophia megmenti az ételt. Miután már a rizs is a gázon van neki állunk a salátának amit Sophia kívánt meg.

- Mindenki szereti az olíva bogyót, ügye? – veszem el a hűtőből az alapanyagot.

- Szerintem igen – bólint El vállat vonva. Kihalászok jó pár bogyót az üvegből és neki állok ketté szelni őket.

Szipogva huppanok le a babák szobájának párnázott ablak párkányára. Az eső hangosan veri az ablakot pont olyan az időjárás, mint az én hangulatom.

Tenyerem pocakomra simítom próbálva csillapítani a fiúnkat nem sok sikerrel. Az orvos és Trisha is azt mondja Isaac anyás lesz míg Safaa apás. Igen már a nevek is meg vannak.

Kisfiúnk nevét megálmodtam. Egy réten szaladt két pici gyermek és a kislányunk fiúnknak az Isaac nevet kiabálta. Lányunk nevét Zayn szerette volna.

„Az egyik koncert után hallottam ezt a nevet. Egy férfi kiabálta valószínű a lányának – meséli csillogó szemekkel.”  

Ahhoz képest, milyen boldogan teltek el az elmúlt hetek és hónapok most pont olyan pocsék az este.

Értem én, hogy Zayn félt a szülés miatt, de fáj, hogy így beszélt velem.

„ – Zayn! Nem érdekel, kik mit mondanak. Természetes úton szeretném őket megszülni – mondom el sokadszorra.

- Lindsay a francba is már! – kiabál, rám mire megszeppenve hátrálok egy lépést. – Féltelek nem érted? Veszélyes ez így… - a könnyeim elerednek, ilyenkor utálom a hormonokat.

- Nem lesz semmi bajom – ismétlem újra és újra. – Miért nem érted meg, hogy nekem ez fontos? – emelem fel én is a hangom most már.

- Leszarom! – üvölt fel.

- Rendben – bólintok, suttogva az ajtóig hátrálok, és ott hagyom.”

Tudom, hogy félt és veszélyes főleg az ikreknél a természetes szülés, de szavai szívemig hatolnak. És most sajnos nem felmelegítik, hanem darabokra törik.